BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hipermarketek országa

2004.04.16., péntek 00:00

Nem túlzás azt állítani, hogy a magyarországi bevásárlóközpontok és hipermarketek térnyerése példátlan Európában. A Tesco például, amely korábban főként szupermarketekkel volt jelen az Egyesült Királyságban, a magyar tapasztalatok alapján indította be hipermarket-építéseit az anyaországban. A kétféle üzletközpont alaposan átformálta a vásárlási szokásokat, ugyanakkor a beruházási boom meghatározta az ingatlanbefektetések jelentős részét is, mert a 600 milliárd forintos forgalmú magyar bevásárlóközpont "iparág" néhány éven belül fejlődött akkorát, mint máshol húsz év alatt.

A kiskereskedők és kereskedelmi láncok a multinacionális vállalatok megjelenésével persze üzleti stratégiájuk felfrissítésére kényszerültek. Az érzékelhető fogyasztói igények miatt növekvő számban béreltek üzlethelyiségeket a központokban (a bevásárlóközpontokban 4300, a hipermarketekben 1500 üzlet működik), illetve versenyképességük fenntartásához nagy számban újították fel a központokon kívüli üzleteiket.

Ebben szintén a kényszer volt a katalizátor, hiszen Magyarországon a nemzetközi normák szerinti legmodernebb létesítmények épültek, amelyek építészetileg és parkolószámot tekintve is jó ideig megfelelnek az igényeknek. Nem is csoda, hogy a lakosság azonnal elfogadta és megkedvelte a szolgáltatások, termékek és a szórakoztatás széles skáláját kínáló bevásárlóközpontokat. Terjeszkedésük azonban lassulni látszik, s a jövő a szakosodás. Ilyen speciális bevásárlóközpontok a factory outlet centerek, illetve a bútor- és lakberendezési bevásárlóközpontok. A másik irány - különösen amiatt, hogy a megfelelő helyszínek lassan elfogynak - a régebbi, belterületi áruházak felújítása, modernizációja lehet, amit országszerte folytat például a Skála Divatház.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.