n Ezek további irányát jelzi Robert Scalapinónak, a kaliforniai egyetem professzorának március végén az amerikai kongresszus elé terjesztett jelentése, amely a közép-ázsiai szovjet utódálla-

mok, Oroszország és Kína részvételével 2001 júniusában létrehozott Sanghaji Együttműködési Szervezet felhasználását, valamint Japán szerepének növelését javasolja a hosszú távú amerikai politikai-gazdasági térnyerés megalapozásához.

Putyin orosz elnök két és fél éve - a saját legközelebbi munkatársaival is szembeszállva - hozzájárult, hogy az Oszama bin Ladent támogató afganisztáni tálibok megbüntetésére induló amerikai harci gépek leszállhassanak a 132 évig orosz érdekszférának tekintett Közép-Ázsia országaiban. A Scalapino-jelentésből kitűnően a "kommunista kalifátusokban" létesített katonai támaszpontok és a működésével kapcsolatos politikai konzultációk sikerétől vérszemet kapva az amerikai kormány máris újabb, immár tartós gazdasági térnyerésre készül. Ehhez Washington tudatosan felhasználja a most formálódó új amerikai katonai doktrínát, amelynek az a lényege, hogy a hazai támaszpontok csökkentésével a Pentagon a világ konfliktuszónáinak villámgyors megközelítésére alkalmas "köztes" támaszpontokat, afféle ugródeszkákat hoz létre a válságövezetek közelében. A Scalapino-jelentésben vizsgált régióban ilyen elsősorban Észak-Korea, amelynek féken tartásához Washington mostanában tudatosan felhasználja Kínát - de ilyen maga Kína is, miként azt a szoros eredményt hozó tajvani elnökválasztás körül dúló viharokból ezekben a napokban láthatjuk.

Csakhogy az amerikai vezetés a jelek szerint összeköti a katonai doktrína alkalmazását a gazdasági expanzióval. Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban az előreküldött katonai szakértők és gazdasági tanácsadók már meggyőzték a helyi vezetőket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel csökkentsék Moszkva jelenlétét a térségben. (Csak sejthető, hogy az amerikaiak hasonló módszerrel érhették el a pálfordulást, mint Soros György Grúziában, ahol Mihail Szaakasvili elnöknek és a kabinet tagjainak az amerikai milliárdos a napokban havi 600, illetve 300 dollár fizetéskiegészítést ajánlott fel a moszkvai Nyílt Társadalom Intézet közvetítésével. Üveggyöngy a bennszülötteknek?)

Mindenesetre, 2004 tavaszán Közép-Ázsiában már készen áll az infrastruktúra, amellyel biztosítani lehet az Afganisztán feletti uralmat biztosító amerikai befolyást. Az Egyesült Államok ezzel egyúttal kiépítette azokat a gazdasági hadállásait is, amelyek lehetővé tehetik majd a Jukosz olajvállalat elleni megtorló háborúban visszaállamosított oroszországi energiahordozókból való részesedést. A feltételes mód oka, hogy az elnökválasztás utáni pozícióharcba merült orosz elit küzdelméből még nem derült ki, melyik erőcsoportoknak sikerül megszerezni a távol-keleti kitermelés feletti ellenőrzést. Ha győznek a volt szovjet politikai rendőrségből a Kremlbe került "váll-laposok" alkotta érdekcsoportok, akkor elképzelhető, hogy a Kovikta néven megalapított félállami kitermelővállalatot alárendelik a belpolitikai szempontoknak. Az emiatt esetleg belföldi ellátásra kiépített olajvezeték megfoszthatja a térség országait a további gazdasági fejlődéshez létfontosságú orosz energiahordozóktól, a brit és amerikai mamutcégeket pedig a busás haszontól.

A térségben folytatott, "új típusú erőegyensúlynak" nevezett expanzióban Washington egyébként a Scalapino-jelentésből kitűnően elsősorban Tokióra kíván támaszkodni. A történelmileg nem minden pikantéria nélküli együttműködésnek csak hosszú távú stratégiai szempontokkal magyarázható jele volt februárban a távol-keleti ország csatlakozása az iraki megszállásban részt vevő országokhoz, és a japán vezetésnek a madridi mészárlás után is megerősített szándéka, hogy katonáit Irakban tartja. Nem kevésbé fontosak azonban Washington számára a japán külgazdasági kapcsolatok, többek között az Oroszországgal folytatott kereskedelem 25 százalékos növekedése. Igaz, ez egyelőre csak trendként ígéretes, hiszen 2003-ban mindössze 5,5 milliárd dollárt jelentett a Dél-Koreával és Kínával folytatott kereskedelem 60, illetve 131 milliárd dolláros eredményével szemben. Az oroszországi japán befektetések viszont az elmúlt 18 hónapban csaknem egymilliárd dollárral növekedtek. Ami pedig az amerikai kormányzat számára különösen vonzó, mostanában dől majd el a Jukosztól visszavett és az orosz geostratégiai érdekek szolgálatába állított olaj- és gázkitermelési engedélyek sorsa is. Más a helyzet, ha - mint a Jukoszt létrehozó Mihail Hodorkovszkij tervezte - a világ legnagyobb nyersanyagigényű országa, Kína felé halad a vezeték, és más, ha - mint a dolgok jelenlegi állása mutatja - Japánba tart.

Erre a forgatókönyvre épít a Scalapino-jelentés, amely lényegében Japán módszeres amerikanizálását javasolja. Egyebek mellett a memorizálásra összpontosító japán oktatási rendszer megreformálásával: a kreatívnak ítélt amerikai tanítási módszerek felhasználásával. Ahhoz, hogy a felkelő nap országa az Egyesült Államok előretolt állása legyen a térségben, Scalapino többek között azt is elengedhetetlennek tartja, hogy Washington segítsen megteremteni a pozitív viszonyt az elmúlt 20 évben vészesen elöregedett - negyedrészt már 65 éven felüli nyugdíjasokból álló - japán társadalom felfrissítéséhez nélkülözhetetlen, ám mindmáig hevesen elutasított bevándorlás iránt. A szuperhatalmi helyzetből észrevétlenül nyíltan világuralmi tervekbe váltó Bush-adminisztrációnak e nagyszabá-

sú koncepció megvalósításához azonban novemberben még meg kell nyernie az elnökválasztást.