Az euró átvételéről - másképp

Úgy látom, a kérdés társadalmi vonatkozása csak az elmúlt időszakban vált hangsúlyossá, pedig ez szükséges volna az euró fenntartható bevezetéséhez, a monetáris integráció adta lehetőségek kihasználásához. A kérdés lényegében abból áll, vajon elegendő-e kormányzati szándék az euróövezetbe való belépés eldöntéséhez, a társadalmi támogatottság pedig "időközben úgyis megjön", vagy helyesebb-e egy hosszas társadalmi vita után nekiindulni (ami nagy valószínűséggel úgyis eredmény nélkül járna). A közgazdasági érvelés válasza, hogy a kormányzatnak zászlóshajóként érdemes elöljárnia e folyamatban. A magyar tapasztalat azonban azt mutatja, hogy kellő politikai-társadalmi megalapozottság nélkül e stratégiának jelentős kockázatai vannak. A folyamat megszakadása komoly reálgazdasági költséget okoz, a konvergenciafolyamat újraindítása pedig igen lassú (a hozamkonvergencia jelzőszámaként használt öt év múlva ötéves határidős kamat euróhoz mért különbsége lényegében változatlanul magas 2003. december óta). Az euró iránti igény egy tanulási folyamathoz hasonlít, ezért előfordulhat, lehet olyan eset, amikor a gazdaság szereplőinek további kedvezőtlen tapasztalatokra van szükségük ahhoz, hogy az euró iránti igény kialakuljon, megerősödjön. Ilyen kedvezőtlen tapasztalat lehetne például egy újabb forintspekuláció vagy a gazdasági fejlődés elmaradása a környező országokétól.

Az utóbbi hónapokban újabb lendületet kapott devizaeladósodási hullám ugyanakkor a folyamat gyorsulása irányába hat. A lakosság jelenlegi deviza-eladósodási kedvét úgy is tekinthetjük, mint a szektor felzárkózását az euróbevezetés hosszabb távú trendjéhez, a lakosság így tud profitálni a konvergenciajátékból.

Az euró átvétele a háttérben ugyanis folyamatos. Képzeljük el azt a néhány év múlva esetleg kialakuló helyzetet, hogy az egyes szektorok (állam, vállalat, lakosság) devizaeladósodottsága olyan mértékű lesz, hogy a jegybanki kamatpolitikának a külföldiek forintállampapír-keresletén kívül csak igen mérsékelt hatása lesz a többi szektorra. Ez esetben az önálló monetáris politika értelmét veszti, még az euró átvétele előtt. Ebben a helyzetben a gazdaság minden szereplője számára már fontos lehet az euró teljes átvétele.

A társadalmi igény és gazdaságpolitika közötti összhang mellett az euró-stratégia eddigi időzítési gyakorlata is tanulságos. Azt gondolom, a jelenlegi helyzetben már egyáltalán nem egyértelmű, hogy a piac feltétlenül kedvezően értékeli a határozott céldátum kijelölését. A jelenlegi hozamgörbét vizsgálva (forint midswap hozamok április 6-án) nincs eurócsatlakozás beárazva 2013-ig, az 1 éves forward hozamok 2012-től változatlan szinten állnak, és 1,1 százalékponttal haladják meg az ugyanezen időszakra vonatkozó forinthozamokat. A régió többi országához viszonyítva a forintkamatfelár nagyjából megegyezik Lengyelországéval, a szlovákiai hozamgörbe azonban 2009-től, Csehországé pedig már ma is euróbelépést valószínűsít.

A tavaly év végi események után a befektetők számára ugyanis kockázatként jelenik meg az euró dátumának esetleges újabb változtatása. Figyelembe véve, hogy az újabb eurócéldátum a következő politikai ciklusra esik, az állampapírpiac nagy valószínűséggel előbb vagy utóbb, de az újabb változtatás lehetőségét is tesztelni fogja. E forgatókönyv negatív piaci következményeit jelentősen csökkentené a céldátum rugalmasabb értelmezése, például 2009-2010 vagy nem később, mint 2010. Ez egyúttal nyitva hagyná a lehetőséget, hogy a makrogazdasági helyzet változása esetén az optimizmus is teret kapjon, és a 2009-es dátum lehetősége milliárdokat takarítson meg a kamatkiadásokon keresztül a költségvetésnek.

Visszatekintve, az euró bevezetésének eddigi tapasztalataira két tanulság körvonalazódik. Az egyik, hogy nem szerencsés a politikai cikluson túlmutató céldátum határozott, merev kijelölése, érdemesebb azt rugalmasabban értelmezni. A másik, hogy a kormányzatnak az euró ütemezését a társadalmi igénnyel összhangba kell hozni: a kockázatokat is figyelembe véve sem a zászlóshajó, sem a késlekedő politika nem optimális. Az euró bevezetése az évtized második felének sikertörténete lehetett volna. Ha elsőre sikerül optimális euró-stratégiát kialakítani, akár minta is lehetett volna a hazai gyakorlat. Utólag, tapasztalatokkal persze könnyebb. Ezért viszont nem jár elismerés (a szerzőnek sem).