BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötletek kamatostul

2004.04.26., hétfő 00:00

Végre valami. Az elmúlt héten már nemcsak arra kapták fel fejüket a széles néptömegek, hogy Tóbiás József szocialista pártigazgató hajlandó-e alávetni magát az egyéb politikai erők által mélységesen tisztelt választási etikai normáknak, és nem is csak arra, hogy Kövér László fideszes választmányi elnök szerint szegény hazánkban titkosszolgálatok kuszálják összevissza a szálakat.

Napvilágra kerültek a fenti oktondiságoknál fontosabb dolgok is. Történetesen az adóreformmal kapcsolatos elképzelések. A lapunkban ismertetett nagyszabású koncepció létezését ijedtében a pénzügyi kormányzat sem mismásolta el. Sőt, Draskovics Tibor miniszter személyesen értekezett a kamatadó bevezetésének szükségességéről és a kedvezmények rendszerének átformálásáról.

Tudni kell: a Pénzügyminisztériumban és egyéb helyeken szakértők és munkacsoportok tömkelege ötletel, ám a későbbiekben csupán javaslataik töredéke kerül be a jogszabályokba. Mást ne mondjunk, a Draskovics kezdeményezésére a gazdasági szereplők bevonásával megalakított bizottság véleménye iránt például ez ideig nem érdeklődtek a döntéshozók.

A koalícióban persze kettőn áll a vásár. Ezt illusztrálja, hogy nyílt színen a szabad demokrata gazdasági tárca a legaktívabb adóügyekben. Az a minisztérium, amelynek kevés közvetlen köze van a témához, de mivel az az SZDSZ állandó kampánytémáját képezi, igyekezetük magyarázható.

Egyszóval intenzív egyeztetésekre és heves vitákra kell számítani az idén is - tavaly az szja-kulcsok tárgyában koalíciós válság bontakozott ki -, és a választási felkészülés időszakában, ha jót akarnak, jelentős bölcsességre lesz szükség az MSZP és az SZDSZ részéről. Kérdés, hogy rendelkeznek-e ilyesmivel. (GA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.