BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Védett férfiak

2004.04.19., hétfő 00:00

Méltósággal, szépen emlékezett Magyarország a holokauszt emléknapján az elhurcolt százezrekre. Így cselekedett a politika is, amihez a fővárosi emlékközpont megnyitója adott keretet. Az eseményen egyszerre volt jelen Mádl Ferenc, Medgyessy Péter és Orbán Viktor, és ez jó.

Ami a hét más fejleményeit illeti, a fentieken túl nincs okunk méltóságról és szépségről értekezni. Valójában nem is történt semmi érdemleges. A jövő évi adótörvények és a 2005-ös költségvetés előkészítéséről még nem sokat tudni. Hamarosan okosabbak leszünk, ám addig maradnak a választási előkészületek.

A Fidesz elnöke rohamtempóban járja az országot, és sehol sem felejti el érzékeltetni, hogy a júniusi voksolás többről szól, mint a 24 európai parlamenti képviselői hely. A nemzeti petíciónak nevezett pr-programról is van mondanivalója: az akció nem más, mint lehetőség az emberek számára, hogy egy parlamenti ciklus közepén beleszólhassanak a döntéshozatalba. Nyilván.

A leghangzatosabb kommentárok továbbra is az Index ügyes riportja kapcsán hangzanak el. A legnagyobb ellenzéki párt alelnökei - Pokorni Zoltán és Schmitt Pál - az MSZP-s kampányfelkészítőn heveskedő Tóbiás József pártigazgató és Ron Werber "kampányzseni" leváltását-eltávolítását szorgalmazták lelkesen. Akiket azonban "fentről" megvédtek, tehát maradnak.

A két férfiú sokat segített a Fidesznek. No nem azzal, amit mondtak, hiszen valószínűtlen, hogy a másik oldalon visszafogottabb hangnemben zajlana a felkészítés. Hanem azzal, hogy mindenki tudja, mit mondtak. Tóbiás József a kolosszális hibát a szervezésnél követte el. Vagyis: a pártigazgatónak pusztán amiatt vennie kellene képzeletbeli kalapját, hogy a tudósítás elkészülhetett. (GA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.