A fogolykínzás, és amire használják

n Bevallom, magam is igen sok dologban komoly fenntartásokkal viseltetek az Egyesült Államok iránt: kimondottan nem kedvelem például a jelenlegi washingtoni adminisztráció külpolitikáját, végig elleneztem az Irakkal szembeni inváziót, nyálasnak tartom a legtöbb

hollywoodi filmet és műanyagízűnek a hamburgert. S természetesen felháborodtam azon, hogy az amerikai katonák, feltehetően a felsőbb vezetés tudtával, iraki foglyokat kínoztak és aláztak meg. Sajnos azt nem írhatom, hogy meg is lepődtem rajta: részben, mert biztonságpolitikai szakértőként pontosan tudom, hogy korántsem példa nélküli a dolog; részben, mert alapjaiban nincsenek illúzióm az emberi faj általános civilizáltságáról és erkölcsi kondícióiról.

Ami leginkább meglepett, az elsősorban mégis a probléma hazai visszhangja volt. Részben, mert az Abu Graib-i botrány általam eddig megfontoltnak és a véleményalkotásban mértéktartónak ismert embereket is arra késztetett - s itt magam is illeszkednék az említettek már-már bolsevik hevületet mutató stílusához -, hogy igen messzire hajítsák a sarlót és a kalapácsot. Olyan csacsiságokat is papírra vetve például, hogy "amit a megszálló katonák az iraki börtönökben művelnek, az az amerikai rendszer és gondolkodás logikus, szerves részét képezi". Az ilyen egyetemesítő megállapításokat általában is botorságnak tartom, de ez esetben különösen, mert olyanokat is megbélyegez, akiknek az égvilágon semmi közük a dologhoz.

Másrészt meglepett, hogy politikusaink egy része milyen természetesen kötötte össze az ügyet a magyar katonák hazahívásának egyre népszerűbb követelésével. Pedig szerintem a két ügynek vajmi kevés köze van egymáshoz. Az Abu Graib-i botrány kapcsán ugyanis bármely politikus csupán azt az ismert tényt konstatálhatta, hogy komoly értékkülönbségek mutathatók ki közte és a jelenlegi amerikai vezetés között. De hozzá kell tennem, egyrészt nem gondolom, hogy bárki is érték alapon csatlakozott volna az Irak elleni koalícióhoz, másrészt a koalíció névsorát nézve azért akad még néhány olyan ország, amellyel magam nem kötöttem volna és kötnék ilyen jellegű szövetséget. Emellett hibásnak tartom azt a megközelítést is, amely azt sugallja, hogy mi jelenleg az Egyesült Államok miatt vagyunk Irakban. Ezt inkább úgy fogalmaznám át, hogy mi ugyan Washington kérésére léptünk be a koalícióba, de ma már az ENSZ BT felkérésén alapuló stabilizálás miatt vagyunk az iraki Al-Hillahban. Már persze ha időközben elfelejtettük volna, hogy magyar nemzeti érdek vezetett bennünket oda. Ráadásul egy olyan zónába, ahol térségünkbeliek adják a stabilizáló erők zömét, így távozásunk őket és velük fennálló kapcsolatainkat érintené a legközvetlenebbül. Most nem is beszélve arról, hogy esetleges kivonulásunkat követően minden lehetőséget, még a formálisat is elvesztenénk arra, hogy velük közösen befolyásoljuk a nekünk nem tetsző amerikai-brit Irak-politikát. Végül magam úgy gondolom, hogy ha a magyar politikai vezetés a Magyar Honvédséget fel kívánja vértezni valamiféle békeműveleti kultúrával, akkor az ilyen szerepvállalások elkerülhetetlenek.

Persze leginkább azért maradnék, mert egyrészt távozásunkkal nem oldódna meg semmi, másrészt nem tartanám jónak, ha az amerikai unilateralizmusra hasonlóan egyoldalú lenne a magyar válasz.