Alkotmányos libikóka
Egyszer fent, másszor lent, mint a libikókán. Az Európai Unió (régi és új) tagjai a kezdet kezdetén aligha számoltak anynyi bonyodalommal, mint amennyivel a közösség most az alkotmányozási folyamat finisében szembesül. Gyaníthatóan az integráció legnagyobb ellentmondása lehet minden bajok forrása: miközben az elért eredményekből kiindulva szélesíteni igyekeznek a közösség jótékony hatósugarát, az egyes tagállamok nem vagy csak icipicit hajlandók engedni saját hatalmukból. A tét: az Európai Unió új alapokmánya, amelyről igazából már tavaly év végén meg kellett volna állapodni, de ha már ez nem sikerült, a júniusi félév-záró csúcson mindenképpen elegáns lenne felmutatni a dokumentumot. Addig is ádáz csaták zajlanak, többek közt az új szavazási rendszer, a vétójog és az Európai Bizottság taglétszáma ügyében.
Nincs tehát irigylésre méltó helyzetben az EU soros elnöki feladatait ellátó Írország s annak miniszterelnöke, Bertie Ahern, aki a következő néhány nap alatt valamennyi tagállam fővárosát - így Budapestet is - felkeresi. Majd egyeztet, puhatolódzik, alkudozik, s végső esetben előrevetíti-részletezi a drámát, hogy micsoda szégyen (és válság jele) lenne, ha a tagállamok - egyébként ahogy szokták - az utolsó pillanatban (tehát még az ír elnökség lejárta előtt) nem tudnának közös nevezőre jutni.
Ahern szóvivője azonban óvatos duhaj, egyelőre mélyen hallgat főnöke körútjának részleteiről. Legutóbbi nyilatkozatában a hétfő-keddi külügyminiszteri találkozótól tette függővé a további lépéseket. Azt mondta: "reméljük, hogy keddre meglesz a politikai felhatalmazás a folytatásra".
Vagyis egy ideje lent vesztegel az európai libikóka. (KoM)
