Kérdések egy kényszerházasságról
n A néhány éve - Brüsszelre, illetve az EU regionális politikájára való hivatkozással - létrehozott régiók leginkább "kényszerházasságot" jelentenek az évszázados hagyományokkal, választott testülettel és működő infrastruktúrával rendelkező megyék között. A mindmáig többnyire csak papíron létező régiókból egyelőre hiányzik az igazi tartalom. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyarországi régiók sokkal inkább egymással civakodó és vetélkedő megyék laza csoportosulásai, mintsem európai értelemben is működőképes közigazgatási-tervezési egységek. Az egymással állandó pozícióharcot folytató megyék ugyanis egész egyszerűen nem képesek és nem is akarnak régióban gondolkodni, a regionális fejlesztési tanácsoknál fellelhető területi kiegyenlítődést szolgáló források szétosztásakor rendszerint nem hajlandók meszszebbre tekinteni a saját megyéjük határánál.
Ez a helyzet pedig több kérdést is felvet. Mindenekelőtt azt, hogy vajon Magyarországon tényleg az eddig favorizált NUTS II-es szint (vagyis a mai régiók) a szubszidiaritás érvényesülésének a leghatékonyabb szintje? Vajon a régió nem áll-e túl messze a településektől ahhoz, hogy a fejlesztési források elosztásakor tisztában legyen az egyes települések gondjaival, céljaival, igényeivel? Merthogy a tapasztalatok szerint míg a megye jól ismeri a települések gondjait, tisztában van a helyi igényekkel, addig a régió és a települések között ma még - vagy még mindig - túl nagy a távolság. Ráadásul míg néhány helyen már készültek komplex és jól használható megyei szintű fejlesztési stratégiák, addig a régiós szinten elkészített stratégiai dokumentumok rendszerint nincsenek összhangban ezekkel.
Ez pedig két oldalról is bizonytalanságot okoz. Egyrészt abban a tekintetben, hogy érvényesülhet-e így a megyék együttműködésében és feladatmegosztásában az egyébként benne rejlő szinergia, másrészt pedig azzal kapcsolatban, hogy vajon a régiót alkotó megyék képesek lesznek-e ilyen feltételek mellett kihasználni az uniós tagságból eredő lehetőségeket, esélyeket?
Az előttünk álló hónapok legnagyobb kérdése persze az, hogy a magyar közigazgatás reformelképzelései hol találkoznak - ha találkoznak egyáltalán - az EU regionális politikájának reformjával. Ez különösen annak a nyilatkozatnak a fényében érdekes, amelyet Balázs Péter regionális politikáért felelős biztos tett a közelmúltban a hajdú-bihari Megyeházán. A biztos elmondása szerint egyre inkább az az elképzelés fogalmazódik meg az Európai Bizottság részéről, hogy a regionális politika támogatásait célszerűbb lenne a jelenlegi NUTS II-es szintű régiók helyett kisebb, 150 ezer és 800 ezer fős lélekszámú, valamint a NUTS II-esnél nagyobb, 3 és 8 millió fős lélekszámú egységekre szabni.
Előbbi nagyságrend pontosan megfelel a jelenlegi magyar megyerendszernek, utóbbi pedig - legalábbis Balázs Péter szavai szerint - három nagy magyar régiót, például egy dunántúlit, egy közép-magyarországit és egy tiszántúli régiót feltételezne. A magyar biztos által elmondottak a kistérségek mellett a megyerendszer megerősítését és a jelenleg létező régiók elsorvasztását jelentenék, a fejlesztési források ennek megfelelő átcsoportosításával.
Balázs Péter felvetése alkalmat ad a megyei területfejlesztési tanácsok működésének újragondolására is. E területfejlesztési tanácsok ugyanis ma csak korlátozott mértékben valósítják meg a források decentralizációját, hiszen a testületekben túlzott súllyal vannak jelen a központi hatalom, az egyes szakminisztériumok képviselői. A megyék esetleges megerősítése és regionális fejlesztési feladatokat is ellátó közigazgatási egységgé alakítása ráadásul azt is kérdésessé teszi, hogy vajon szükség van-e egyáltalán megyei területfejlesztési tanácsokra, vagy a megyei közgyűlések egy jól felkészített hivatali apparátussal a hátuk mögött el tudnák végezni a területfejlesztési tanácsok dolgát, és - éppen választott voltuk miatt - a jelenleginél legitimebb és a szubszidiaritás elvének inkább megfelelő döntéseket hozhatnának a források elosztásakor. Ez pedig a ma elsősorban intézményfenntartó megyei önkormányzatok feladat- és hatáskörének újrafogalmazását vetíti előre.
a szerző újságíró
kiemelés:
