Konkrétumok nélkül, magabiztosan

Amikor a kormány 2002 nyarán benyújtotta az első (azóta már sokszorosan megbukott) előcsatlakozási programjához csatolt makrogazdasági pályát, azt írtuk: "a felrajzolt pálya sikeres megvalósítása esetén az elmúlt 12 év választási ciklikusságának legfeljebb csak halvány nyomai látszódnak majd". Ez most is igaz. Épp csak az a különbség, hogy míg szűk két éve hihettünk abban, hogy talán mi sem törjük meg az euró bevezetéséhez felvázolt konvergenciaút betartásának nemzetközi hagyományát, mostanra ez az illúziónk elszállt.

A friss gazdaságpolitikai program 2008-ig évente 0,5 százalékpontos GDP-arányos hiánycsökkentést jelez, fittyet hányva a 2006-os választásokra. Vagyis a korábbiakban igen erősnek bizonyuló politikusi reflexek kiirtását az a kormányzat ígéri, amely eddig a legerélytelenebb költségvetési politikát mutatta fel 1990 óta.

Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy most igen komoly külső nyomás nehezedik gazdaságpolitikusainkra: az Európai Unió elvárja, hogy elfogadható ütemben, törések nélkül közeledjünk az egyensúlyi költségvetés felé. Kérdés, hogy ez kellő fegyelmező erőt jelent-e. Vitathatatlan, hogy most mind a súlyos hitelességvesztés, mind pedig a túlzott deficiteljárás fenyegető következményei nagyobb tétet adnak a játéknak, de a kétségek így is erősek.

A tegnapi bejelentések nem sok kapaszkodót adnak a tekintetben, hogy mennyire elkötelezett a kormány. A felzárkózás gazdaságpolitikai programja című kiadvány ugyan a látványos jelszavak mellett tájékoztat arról, hogy négy év alatt 2000 milliárd forint kiadáscsökkentésre számíthatunk, de a hogyanról nem beszél. Draskovics Tibor pénzügyminiszter mindössze az állam karcsúsítását nevezte meg konkrét feladatként, ami azok után, hogy az elmúlt két évben 30 ezer fővel duzzadt az államigazgatásban dolgozók száma, jelentheti akár azt is, hogy lehetnek még tartalékok, de talán ekkora fogyókúrához mégis kevés. A szép kerek (és hozzávetőleges) számok azonban azt sugallják, hogy a most felvázolt program mögött még alig vannak konkrétumok. Márpedig a tartós kiadáscsökkentés csak átfogó reformokkal képzelhető el, aminek véghezvitele erősen kétséges akkor, ha a választási ciklus félidejében még sehogy nem állnak. (A kampányidőszak hagyományosan nem a nagy "megvalósítások" ideje.) Azt egyébként is el szoktuk felejteni, hogy a nagy ellátórendszerek reformja az első időben biztosan nem kiadáscsökkentéssel jár, tehát erre alapozni csak hosszabb távon lehet. Ez további kételyeket vet fel, hogy mennyire hiteles a lineáris konszolidációs pálya. Mindenesetre ha mégis így történik, akkor igen furcsa négy évet zárhatunk majd, amelynek az elején történik az osztogatás, és a végén a felelős gazdaságpolitizálás.

A 2010-es euróbelépés teljesíthető. Tudhattuk ezt korábban is, hiszen alig egy éve, amikor a helyzet nem volt jobb, mint most, még 2008 is teljesíthető volt a politikusok szerint. A kormány most megteremtette magának azt a haladékot, amely úgy csökkenti a politikai kockázatokat, hogy közben még nem erodálja a gazdaságpolitika hitelességét. Most már csak a korábbiaknál nagyobb elkötelezettség és felelősség kell, mert a tét is nagyobb.