Lejjebb húzott mércék

Nem érdemes olyan magasra állítani a mércét, amit nem tudunk átugrani. A régi közhely igazságát az elmúlt napok (hónapok? évek?) költségvetési politikával kapcsolatos tépelődései szépen példázzák számos régi EU-tagállamban és Magyarországon is.

Tegnap az uniós pénzügyminiszterek Német- és Franciaország után néhány hónapon belül immár egy harmadik tagállam, ezúttal Olaszország számára adtak kibúvót

a stabilitási paktum szigorú értelmezése alól. Idehaza pedig a napokban vált szinte teljesen bizonyossá, hogy az euróövezethez való csatlakozás céldátumát 2010-re módosítja holnapi ülésén a kormány a tavaly meghirdetett 2008-ról.

Mindkét esetben arról van szó, hogy gazdaságpolitikai döntéshozók olyan célokat tűztek ki, amelyekről kiderült, nem teljesíthetők, ha a világgazdasági konjunktúra gyengeségét nem pótolja a politikai akarat erősödése. Márpedig a korábbi kötelezettségvállalás melletti kiállás mindkét esetben látványosan gyengült, nemhogy erősödött volna.

A kormányok pedig mindkét esetben a könnyebb ellenállás irányába mentek, ami az itt is, ott is kiélezett belpolitikai helyzet természetes következménye.

De ezen a ponton a párhuzamok véget is érnek. Német-, Francia- és Olaszország esetében ugyanis egyértelmű, hogy a közgazdasági szempontból kívánatos megoldás az államháztartási deficitek lefaragása, a fájdalmas megszorítások felvállalása lenne, természetesen deregulációval és adócsökkentéssel együtt, nem pedig a stabilitási paktum fellazítása. Idehaza viszont nem egyértelmű, hogy a gyorsabb eurócsatlakozáshoz szükséges radikális nadrágszíjhúzás növekedési veszteségeit meghaladná a korábbi euróátvételtől remélhető beruházási többlet vagy az árfolyamkockázat megszűnése. Lehet közgazdaságilag racionálisan érvelni korai és későbbi euróátvétel mellett is. Csak a mellett nem, hogy tartósan, hosszú távon is maradjon az ország az eurózónán kívül.

Sokszor persze az is gondok forrása, ha a gazdaságpolitika nem tűz ki kellően ambiciózus célokat. Volt ilyesmire is sok példa a közelmúltban, gondoljunk csak arra, hány kormány hányszor rettent vissza mondjuk a honi mezőgazdaság átalakításától. A túlságosan magasra rakott mérce és a sodródás között azonban létezik az arany középút. Remélhetjük, hogy a 2010-es euróátvétel célja ezt képviseli?