Mérce lesz a kohéziós politika
n A tét nagy: némi túlzással mondható, hogy a kohéziós politika alakulása a kibővített EU tagországainak jövőbeli együttélését is jellemző mérce lehet. A térítésmentes támogatást kínáló EU-s strukturális és kohéziós alapok fontos fejleményt jelentettek a szuverenitásmegosztáson alapuló közösség történetében: pénzügyi áldozatokban megtestesülő szolidaritási alapot is ácsoltak a tagországok közötti együttélés alá.
Megszületésük az egymásra utaltság és a kölcsönös érdekek minden oldalú belátásán alapult. Azon, hogy a német vállalkozónak sem érdeke, ha Portugáliában - megfelelő úthálózat híján - háromszor annyi ideig tart áruját egyik helyről a másikra szállítani. Aztán jött az a dilemma, hogy kívánatosnak tűnt ugyan az eurót sok tagországban bevezetni, de azt is könnyű volt felismerni, hogy a környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúrában elmaradottabb tagtársak egymagukban még hosszú évekig nem lesznek képesek teljesíteni az euróhoz belépőt jelentő kritériumokat, ha a belső fejlesztéseket kizárólag saját költségvetési erőlködéseik alapján igyekeznek fedezni. Jött tehát megsegítésükre a kohéziós alap, amelynél már nem a szegényebb régiók felzárkóztatásáról volt szó, hanem általában az elmaradottabb tagországok közös erővel történő felemeléséről.
Mindennek megreformálása vált tehát mostanra megkerülhetetlenné, s mint minden reformnál, ennél is az egyik tét, vajon csak a fürdővizet cserélik ki, vagy a gyerek is röpül.
De mindenekelőtt szögezzünk le egy fontos dolgot: a reformok egyik oka persze ezen a területen is a bővítés, a közös torta felé nyúló - nem is egyformán szegény - kezek számának ugrásszerű szaporodása. Azonban két további szempont is régről érlelődött már.
Az egyik az európai gazdasági növekedés évek óta tapasztalható megtorpanása, s nyomában a befizetési hajlam érezhető csökkenése. A másik egy eljárásbeli dilemma. Nevezetesen: vajon megéri-e a helyi fejlesztésekhez közösségi programokon "átfolyatni" a pénzt, és nem célszerűbb-e közvetlenül otthon felhasználni az erre szánt kereteket. Most ugyanis - némi leegyszerűsítéssel - úgy fest a képlet, hogy a tagországok befizetéseikkel megfinanszíroznak egy közösségi alapot, amelyből aztán ütőképes projektekkel támogatásért lehet pályázni. Csakhogy - érvelnek az ellenzők - ha egy ország évi egymilliárdot úthálózatra szánna, akkor ezt otthon biztos erre költené. Ha a közösségi alapokon keresztül akar hozzájutni, akkor lehet, hogy csak 600 milliónyi projektje lesz tendernyertes, s még ahhoz is csak sokkal hosszabb időn át juthat hozzá.
Mi lehet mindezekkel szemben az ellenérv? Mindenekelőtt: ez főként a gazdagabb országok felvetése, amelyeknek amúgy is volna "házon belül" elegendő forrásuk. Portugália sohasem tudott volna húsz év alatt akkora infrastruktúra-fejlesztést végezni, ha pusztán az "otthoni" pénzt akarta volna bárhogyan is elosztani. A másik ellenkezés érdekes módon az érintett régióktól származik. Miként a napokban egy dél-angol régió brüsszeli képviselője kifejtette: ők addig biztosak a dolgukban, amíg a közösségi tenderek számukra közvetlenül elérhetőek. Mihelyt a lehetséges fejlesztés a londoni kormány "házon belüli elosztásától" függne, esélyeik szerinte nagyságrendekkel csökkennének.
Az Európai Bizottság a maga részéről az eddigi rendszert folytatná. A nettó befizetők többsége láthatóan ellene van. A legjellemzőbb svéd törekvés szerint a közösségi alapokat a "szegények" számára kellene fenntartani, a gazdagabbak hadd "renacionalizálják" e téren a közösségi eszközöket.
A felvetés látszólag nem sérti a csatlakozók érdekeit. Felvet azonban egy kényes dilemmát. Egyfelől, egy ilyen rendszer "többféle szolidaritást" intézményesítene, nem kizárható módon a támogatási hajlandóság jövőbeli további csökkenését is magában rejtve. Másfelől viszont a mostani támogatottak közül némelyek idővel maguk is nettó befizetőkké válhatnak, mikor is a nemzeti prioritás náluk is változhat. Ez előtt talán nem kellene eleve becsapni az ajtót.
Hogy melyik megfontolás válik dominánssá, az a következő hónapok vitáitól függ. Amihez a kezdőlövéseket mindenesetre a mostani brüsszeli tanácskozáson is adták-adják le az érintettek. A jövőbe célozva, de remélhetőleg nem magukat sebezve végül.
