Nemzeti ügy zárt ajtók mögött

Nem startolt jól a tegnapra összehívott nemzeti egészségügyi kerekasztal. Nagy baj, hogy a kormány és a kormánypártok képviselői - tartva a tanácskozás kampánycélokra történő kihasználástól - távolmaradtak. Ám ha félelmük netán jogos is, az üres székek semmiképpen sem tudják megvédeni őket.

A sajtó munkásai azonban hiába tettek eleget az invitálásnak, az érdemi munka megkezdése előtt - demokratikus szavazással ugyan - kitiltották őket a teremből.

Hát ez furcsa. Azoknak az újságírónak mutattak "odakint tágasabb"-at, akiknek kötelessége lett volna s lenne a további tanácskozásokról is beszámolni. A járulékot és adót fizető állampolgároknak ugyanis ők közvetíthetnék, hogy a megválasztott országgyűlési képviselőik, a pártok szakértői, az ágazat érdekképviseletei milyen diagnózist állítanak föl a siralmas állapotban lévő magyar egészségügyről, s milyen terápiában állapodnak meg. Ezt immár csak a párbeszédben részt vevők szóvivőjétől tudhatjuk meg.

Különös. Annál inkább, mert a kerekasztal céljaként új, demokratikus társadalmi szerződés megkötése lenne születőben. S még különösebb a dolog, ha a kerekasztalt összehívó Magyar Orvosi Kamara tízpontos tárgyalási alapelveinek egyikét idézzük: kinek az ügye az egészségügyi prioritások meghatározása? A társadalom minden tagjáé, vagy egy szűk szakmai és politikai elit sajátja? Úgy tűnik, már az induláskor eldőlt: a Magyar Tudományos Akadémián összeült grémium ez utóbbi mellett voksolt.

Kár. Hiszen a sorsdöntő párbeszédet megnyitó köztársasági elnök tízmillió állampolgár egészségéről és egészségügyéről beszélt, amelyre közös megoldás kell találni.

Vajon miért zárkóztak be a rólunk tanácskozók? Titkolnivalójuk lenne? Netán félnek véleményük nyilvánosságra kerülésétől? Vagy úgy hiszik, hogy náluk a bölcsek köve, s netán kiderül, hogy mégsem?

Még mielőtt a teremben maradtak holmi újságírói sértődésnek vélnék e dohogást, leszögezném: rosszul ítélnek. Nem annyira felemelő hosszú órákon át hallgatni az egymásnak feszülő, időnként ellentmondásos vitát. Ám a sajtó munkása az olvasók, a hallgatók, a nézők szolgálója. Közügyről lévén szó: ezért az újságíró nemcsak a jó startban, de az eredményes megállapodásban is érdekelt.