Tartós átmenet Lengyelországban

Persze nem várok én csodákat a Visztula partján, miként nem gondolom azt sem, hogy a hétköznapok szintjén egyik napról a másikra olyan elementáris változásokat okoz majd az EU-tagság. Magam ugyanis úgy vélem, hogy a most csatlakozó országok számos szempontból elég régóta európaiak, sok tekintetben viszont sajnos még év(tized)ek múlva sem lesznek azok. Kivéve azt az esetet, ha a dolgot úgy fogjuk fel - de nagyon nem szeretném -, ha mostantól az önmagát - Rumsfeld után - "új Európának" tekintő társaság saját rossz szokásait és levetkőzendő tulajdonságait is európainak kiáltja ki.

A lengyel belpolitikában nem várok többet, mint hogy a lengyel politikai elit saját pillanatnyi érdekein túl, kissé távlatosabban tekintene az ország előtt álló reformokra, és általában megpróbálná perspektivikusabban is elhelyezni Lengyelországot az unióban. Ha elég gyorsan hozzászokna ahhoz, hogy az EU-ról nem harmadik személyben, hanem elsőben kell beszélnie. Ha kormányra kerülve nem pocsékolná el - miként tette azt a Miller-kabinet - az idejét, illetve elődeinek eredményeit, s ha társadalmi támogatását a sikeres és szükséges, bár fájdalmas reformok miatt veszítené el, semmint kínos és kiábrándító botrányai miatt. Mert például az eredetileg sikerre ítélt Miller-kormány esetében - a munkanélküliség meglódulása (20 százalék), az egészségügy átalakításának lefékezése és a korábbi oktatási reform eredményeinek szétverése mellett - éppen ez utóbbiak tették totálisan zárójelbe az eredményként elkönyvelhető 5 százalékos lengyel GDP-növekedést és az imponálóan alacsony inflációt. Megkockáztatom: talán kicsit még magát az EU-csatlakozást is, az egyetlen dolgot, amivel a most búcsúzni kényszerülő kormány beírta magát a lengyel történelembe.

A kérdés most persze az, hogy a kormányfői székben Millert váltó Marek Belka kormánya alkalmas-e az említett fordulat megkezdésére? Bevallom, e tekintetben szkeptikus vagyok. Nem a kormány szakmai kompetenciája miatt

(a Belka-kabinet ugyanis a Miller-kormánynál szakértőibb jellegű), hanem mindenekelőtt azért, mert egyelőre nem érzem mögötte sem a parlament, sem pedig a társadalom olyan mértékű támogatását, ami egy ilyen váltás megkezdéséhez szükséges. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy - ha május 14-én megkapja a szejm támogatását - ne lehetne elődjénél sokkal eredményesebb már abban a rövid időben is, ami a választásokig (2005) hátravan. Mindenben, amihez például nem kell a parlament vagy a társadalom közvetlen támogatása (s ilyenek az ún. európai törvények), továbbá abban a néhány dologban is, amiben konszenzus van a szejmbeli pártok között (ilyen pl. az egészségügyi reform). Kérdés viszont, hogy mi lesz azokkal az ügyekkel, amelyek legalább ilyen fontosak (pl. a szociális kérdések sorát megoldani hivatott ún. Hausner-tervvel, vagy a 2005-ös költségvetéssel), amiben a kisebbségi kormányként megalakuló Belka-kabinet egyelőre nem számíthat az ellenzék támogatására. S itt és most csupán azokat a kérdéseket említettem, amelyek miatt tulajdonképpen létrejött e kabinet.

Bár Marek Belka kormánya eleve átmeneti, sikere kulcsfontosságú lehet. Kudarca ugyanis megnyithatja az utat a politikai népszerűségi listát vezető populisták előtt, akik hozzám hasonlóan ugyancsak fordulatban gondolkodnak. Csak éppen egy ellenkező irányúban.