Budán folytatja az újjáépítő
Minden korábbinál nagyobb befektetői érdeklődés és lendület jellemezte a ferencvárosi rehabilitációt Lakos Imre irányítása alatt, amit a számok is mutatnak. Míg ugyanis 1992-2000 között mintegy 1000 új lakás épült, az elmúlt négy és fél évben több mint 2000 lakást hoztak tető alá, és ugyanennyi építése van folyamatban.
Kifejezetten neki való feladatnak érezte a SEM IX. Városfejlesztő Rt. vezérigazgatói posztját, hiszen a városrehabilitációban minden korábbi tapasztalatát kamatoztatni tudja.
Előzőleg ugyanis az építőiparban tevékenykedett különböző cégeknél, mint például az Építőgépgyártó Vállalat, valamint a Vegyépszer, ahol beruházói oldalról ismerhette meg a szakmát. Amikor a rendszerváltást követően a XI. kerület alpolgármestere lett, átkerült a "barikád" másik oldalára. Megismerkedett a hatósági feladatokkal, testületi munkával, valamint megtapasztalta azt, hogy milyen az, amikor egy önkormányzatnak kell fejlesztenie. Később a Sportlétesítmények Rt. élén cégvezetői ismereteket is szerzett.
E különböző területeken szerzett tapasztalatok egyike sem volt nélkülözhető a városrehabilitáció során - vallja Lakos Imre. A siker fontos eleme volt továbbá az összehangoltság, az átfogó városfejlesztési elképzelések, valamint a rendkívül következetes és kiszámítható kerületi lépések.
A részletes rendezési terv előre kijelölte a bontandó és felújítandó részeket. Mindehhez hozzárendelték az ütemezést, amit következetesen betartottak. Az önkormányzat a telkek értékesítéséből származó bevételeket visszaforgatta a rehabilitáció egyéb feladatainak finanszírozásába, a lakók elhelyezésébe, a parkosításba és a közterületek színvonalának javításába. Ezt egészítette ki a befektetői tőke.
Alapvető cél volt, hogy a befektetőket partnerként kezeljük, elfogadtuk, hogy nekik is jól kell járni - hangsúlyozta Lakos Imre, aki büszke arra, hogy több mint 30-40 komoly befektetőt sikerült a Ferencvárosba csábítani. Továbbá több milliárd forint értékben hasznosítottak ingatlanokat úgy, hogy eközben egyetlen probléma vagy visszaélés sem történt. Az egy négyzetméterre eső befektetők száma ma a Ferencvárosban a legnagyobb. A cégek egészséges versenyben állnak egymással, melynek köszönhetően egyre szebb és jobb minőségű lakások épülnek, miközben az árak sem szabadulnak el.
A városfejlesztést csak hoszszú távú koncepció alapján lehet megvalósítani, úgy ahogy a Ferencvárosban. Ezt a szemléletet szeretné Lakos Imre a XI. kerületben is megerősíteni. Így felgyorsulhat például a lágymányosi iparvidék megújulása, valamint Albertfalva átalakulása.
Lakos Imre
A cég
Magyarországon elsőként a Ferencvárosban alakult meg - francia minta szerint - SEM IX. Városfejlesztő Rt. néven vegyes gazdasági társaság, melynek tulajdonosai a kerületi önkormányzat (57,1 százalék), a Városfejlesztés Rt. (24,55 százalék), az OTP (8,5 százalék) és a SEM IX. Rt. (9,9 százalék). A 70 millió forint jegyzett tőkéjű, 1992-ben alapított cég tavalyi árbevétele 88,2 millió forint volt.







