Magyarország: méreten alul

Magyarország esetében bonyolítja a helyzetet, hogy a visegrádi országok eltérő módon kezelték és kezelik a dohányipart. Az uniós adónormák bevezetését mindenütt igyekeztek és igyekeznek halogatni, amíg csak lehet. Szlovákiának például 2009-ig adott haladékot Brüsszel. Magyarország is kért és kapott derogációt a tavaly februárban megújított uniós irányelv végrehajtását illetően. A politikusok azonban úgy döntöttek, nem élnek a halasztás lehetőségével. Az elmúlt két és fél évben ilyenformán Magyarországon 94 százalékkal emelkedett a dohánytermékek adóterhelése. Így tehát - akárcsak az üzemanyagok esetében - a legtöbb szomszédos országban olcsóbb lett ezáltal a cigaretta. Kereskedelmi mennyiségben természetesen csak a magyar adójegy kiváltásával,

vagyis a Magyarországon gyártott termékekkel azonos közterhekkel lehet forgalomba hozni az importot is, a magánforgalomnak azonban kétségtelenül jelentős lökést adott az adók felsrófolása.

Nem is beszélve a feketekereskedelemről, amit a kilencvenes évek vége felé mintha sikerült volna visszaszorítani. Mára azonban - szakértői becslések szerint - a teljes cigarettapiac 30 százalékát ismét a feketepiac teszi ki. Ha arra gondolunk, hogy néhány évvel ezelőtt még évi 22 milliárd szál volt a legális forgalom, tavaly már csak 18,3 milliárd, az idén pedig 15-16 milliárdra számít a szakma, hihetőnek is tűnik ez a becslés. Kivált, ha azt is figyelembe vesszük, hogy hagyományosan évente egy százalék körüli lehet a

piac természetes szűkülése.

A magyar dohányiparnak azonban nem az adóterhek folyamatos emelkedése - és ezzel együtt a legális forgalom visszaesése - a legnagyobb baja. Legalább ekkora gond, hogy a magyar piac amúgy is nagyon kicsi. Ez a tény azonban csak az uniós csatlakozással, a vámhatárok lebomlásával és így a dohánytermékeket addig terhelő 57 százalékos importvám eltűnésével nyert értelmet. A kilencvenes években a magyarországi dohányipar privatizációjakor itt megtelepedett multik ma-gyarországai gyárai ugyanis nemcsak egymással, de házon belül is versenyben álltak, állnak, és ez a verseny az uniós csatlakozás előkészítése során egyre inkább kiéleződött. Ebben az összevetésben maradt alul az egri dohánygyár, amelynek bővítési lehetőségei erősen korlátozottak a hevesi város szívében lévő, százesztendős, részben műemlékileg védett épületekben. Ezért a tulajdonos Philip Morris az év végén leállítja a gyártást. A magyar leányvállalat külkapcsolati igazgatója a döntéssel kapcsolatban megjegyezte, ha a teljes magyar piacot Egerből látnák el, akkor is legfeljebb alulról súrolnák a 20 milliárd szál körüli még gazdaságos mérethatárt. Ebben a körben az Imperial Tobacco volt az első, aki az év elején bejelentette, hogy csoportszintű hatékonyságnövelő programjának részeként májustól leállítja a termelést a debreceni dohánygyárban.

Tekintettel arra, hogy a cigaretta gyakorlatilag korlátlan távolságra szállítható gazdaságosan, hiszen mondjuk egy kamionba akár 100 millió forintnyi áru is elfér, sem logisztikailag, sem gazdaságilag nem okoz problémát egy magyarországihoz hasonló méretű piac ellátása távolról, különösen nem egy másik uniós országból. Ráadásul a környező országokban több multinak is vannak teljesen automatizált, szinte korlátlanul bővíthető gyárai, ezek kapacitása bőven elegendő a régiós igények kielégítésére. Az ilyen döntéseknél, úgy tűnik, nem sokat számít az sem, ha az érintett országban korábban jelentős összeget fordítottak fejlesztésre. A magyar dohányiparban jelen lévő befektetők - a privatizációval együtt - összesen mintegy 350 millió dollárt fektettek be itt. A Philip Morris legutóbbi beruházásai már biztosan nem térülnek meg, ám ettől az egri gyár bezárása akár rövid távon is lehet csoportszinten kifizetődő lépés.

A debreceni és az egri dohánygyár példája előrevetíti annak lehetőségét, hogy más, a szállítási költségekre kevésbé érzékeny termék gyártását is leállíthatják Magyarországon az anyavállalatok, ha más uniós országból az itteni vásárlóikat el tudják látni. Minden esetben alapvető kérdés, hogy az aktuális gazdaságpolitika mennyire tekinti fontosnak a magyar gyártók regionális versenyképességének erősítését, vagy legalább fenntartását. A dohányipar esetében, úgy tűnik, kevésbé volt fontos ez. Igaz, miután az Imperial és a Philip Morris is folytatja a kereskedést, ezért a tavaly a dohányiparból származó 250-260 milliárdos jövedékiadó- és áfabevétel nem csökken, legfeljebb csak néhány munkahely, illetve tradicionális üzem szűnik meg.