A falon innen és túl

Az izraeli kormányfő - túl azon, hogy alaposan megterhelte az amúgy sem felhőtlen francia-izraeli viszonyt - valószínűleg éppen maga szolgáltatott újabb "muníciót" az elmúlt hat hónapban amúgy is aktivizálódó francia antiszemitáknak, faj- és idegengyűlölőknek, s hozta felettébb kellemetlen helyzetbe a franciaországi zsidó közösség tagjait. Pedig ez utóbbiak annak ellenére sem kérnek Ariel Saron ajánlatából, hogy Franciaországban - sőt, szerintem szerte Európában is - az utóbbi években kétségtelenül erősödött az idegengyűlölet és az antiszemitizmus, s hogy a párizsi belügyminisztérium adatai szerint 2003 első hat hónapjában 132 antiszemita és 95 faj- vagy idegengyűlölő bűntettet követtek el a legnépesebb zsidó és a legnagyobb muzulmán közösséggel bíró Franciaországban, míg ez a szám 2003-ban "csak" 127 és 92 volt.

Azt, hogy a mindenkori antiszemiták számára az ilyen "hívó szó" újabb alkalom a durvább reakcióra, én a lengyel Zsenya "nénikém" 1968-as varsói "szentségelése" óta tudom - akkor és ott ezt a "Diákok az iskolapadba, írók az íróasztalhoz, zsidók Izraelbe!" csaknem hivatalossá váló penetráns jelszó jelenítette meg. Miként azt is az ő sorsa példázza, hogy az ilyen reakciók azután éppen a maradni akarókat érintik legkellemetlenebbül. De pontosan tudja ezt Ariel Saron miniszterelnök is, akinek szavait mindenekelőtt éppen ezért tartom meggondolatlannak és politikailag kontraproduktívnak. Még ha egyébként tudom, hogy ma bizonyos körökben igen divatos és népszerű dolog a franciák, Franciaország és az idegengyűlöletet és antiszemitizmust már Saron ominózus szavai előtt nyilvánosan elítélő Jacques Chirac "megalázása". S tulajdonképpen ez a másik ok - vagyis a franciák és Franciaország megbélyegző kiemelése -, ami miatt ugyancsak háborgok az izraeli miniszterelnök szavai kapcsán, s ami miatt megértem a franciák és franciaországi zsidó közösség tiltakozását is.

De mit is ajánl Ariel Saron izraeli miniszterelnök. Azt ajánlja, hogy a francia zsidók (s a nem franciák is) vándoroljanak ki egy olyan államba, legyenek egy olyan - egyébként kétségtelenül tragikus történelmű - nemzet tagjai, amelynek politikai vezetését július 9-én a hágai bíróság, két nappal ezelőtt pedig az ENSZ Közgyűlése ítélte el, mert egy, a nemzetközi jogot sértő, betonból és szögesdrótokból álló fal/kerítés ciszjordániai felépítésével kívánja megvédeni magát (vagy a másik oldalról: egy ilyen fallal/kerítéssel kíván elszeparálni egy másik nemzetet), még ha teszi is ezt saját, jogos önvédelmére hivatkozva. Amelynek kormányszóvivője az ENSZ Közgyűlés (150 igen, 6 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadott) határozata kapcsán a "többség zsarnokságáról", az Európai Unió tagjainak támogató szavazata kapcsán pedig - persze külön kiemelve Franciaországot - "szégyenteljes döntésről" beszél, nem akarva észre venni azokat az Izraelen belüli hangokat sem, amelyek már régóta az ország tragikus nemzetközi elszigetelődésére figyelmeztetnek. Legyenek egy olyan nemzet tagjai - s itt kívülállóként valószínűleg sokak számára karcosan fogalmazok -, amely 60 évvel a vele megesett történelmi tragédia, a holokauszt után, hatvan évvel azt követően, hogy megmaradt tagjai kiszabadultak a koncentrációs táborok szögesdrótkerítései mögül, most önmagát és önként veszi körül betonfallal és szögesdrótkerítéssel (miközben persze, ugyanezzel elszeparál egy másik nemzetet is). S ráadásul egy olyan korban - a huszonegyedik század elején - hisz biztonságának ilyenformán történő megvédésében (egyébként valószínűleg joggal, hiszen izraeli adatok szerint a fal megépítése óta 70 százalékkal csökkent az öngyilkos merényletek száma), s hisz annak hosszú távú hatékonyságában (bár ezzel kapcsolatban azért felettébb sok a kérdőjel), amikor a globalizáció és az integráció Európában éppen, hogy lebontja a korábbi falakat s teszi átjárhatóbbá az államhatárokat.

Félreértés ne essék, nem akarok én igazságot tenni - se pro, se kontra. Már régóta tudom, hogy politikai kérdésekben igazság nincs, csak igazságok vannak. A problémám csupán annyi, hogy a falak - szimbolikus és konkrét értelemben is - csak tovább nehezítik a másik igazságának megismerését, ami nélkül viszont sohasem lesz béke a Közel-Keleten.