Az EU cukorreformja, avagy az örök "édes élet" illúziója

A jelenlegi támogatási rendszernek közel négy évtizeden keresztül sikerült teljes mértékben megúsznia a közös agrárpolitikát érintő reformintézkedéseket. Eközben a pénzforrásokat nem megfelelően osztotta el, akadályozta a szabad versenyt, komiszul bánt a vásárlókkal és az adófizetőkkel is. Nem is szólva arról, hogy a túl intenzív cukorrépa-termelés károsította a környezetet. Ráadásul az EU 1,3 milliárd euróval támogatta évente a cukor exportját, amiért élesen kritizálták, mondván, hátrányos helyzetbe hozza a fejlődő országokat. Mindezt figyelembe véve nyilvánvaló, hogy az EU cukorreformja egyszerűen elkerülhetetlen.

Ez a reform nem radikális. Az Európai Bizottság egyensúlyba akarja hozni a cukortermelést, a -fogyasztást, az -importot és az -exportot, méghozzá úgy, hogy egyaránt számításba veszi a fogyasztók, az adófizetők, a termelők, az ipar és a fejlődő országok eltérő érdekeit. A teljes liberalizáció valóban radikális döntés lett volna, de a bizottság szándékosan nem ezt választotta. Ugyanis az nemcsak az európai cukortermelés megszűnéséhez vezetett volna, de ellentétes lenne a gyengébb karibi vagy afrikai fejlődő országok érdekeivel is, amelyek nem tudnak versenyezni az olyan erős exportőrökkel, mint Brazília.

A reform elkerülhetetlenül magában foglal egy szerkezetváltási folyamatot az európai cukoriparon belül. De a cukorlobbi prófétáinak jóslatait hallva, miszerint a reform több ezer munkahely megszűnéséhez vezet majd, csak azt mondhatom: a tényekből egy másik történet bontakozik ki. Állításaikkal ellentétben a jelenlegi cukorrezsim sem garantálja a munkahelyek fennmaradását. Csak az elmúlt tíz évben 17 000 munkahely szűnt meg, és több száz cukorgyárat kellett bezárni. Ez a tendencia a reformtól függetlenül is folytatódna, mivel a termelés egy része a fokozatos kvótacsökkentés eredményeképpen egyre inkább veszít majd versenyképességéből. Viszont ha nincs reform, a rosszul elosztott támogatások továbbra is megmaradnak.

Más szóval: reform ide vagy oda, az "édes életnek" egyszer s mindenkorra vége. A reform magasabb szinten tartaná a termelést, mint amit a jelenlegi rendszer a jövőben lehetővé tenne, mivel a jelenlegi árszínvonal fenntartása lényegesen nagyobb mennyiségű importot vonna maga után a világ 49 legszegényebb országából. Így az éves kvótacsökkentések még szigorúbbak lennének, és meghaladnák a javaslatunkban előirányzott csökkentések mértékét.

A változásokat fokozatosan, négy év alatt vezetjük be, hogy minden érintettnek elegendő ideje legyen alkalmazkodni az új helyzethez. Nyilván nem lehet pontosan megjósolni, mit hoz a jövő, de ez nem gátolhat meg minket abban, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amit a jelenlegi tények birtokában már biztosan tudunk. A nemzetközi kereskedelmi színtér alakulhat úgy, hogy később igazításokra lesz szükség, ezért fontos, hogy a reformot 2008-ban felülvizsgáljuk.

A teljes termelési szinten belül elkerülhetetlenül lesznek eltolódások az egyes régiók és tagállamok között. Azoknak a régióknak az ipara azonban, ahol a cukortermelés megszűnik, élvezheti majd az EU által nyújtott, tonnánkénti 250 eurós ágazatváltási támogatást, amely az ágazatot elhagyó termelőknek jár. Ez tompítja majd az üzembezárások okozta kedvezőtlen társadalmi és gazdasági hatásokat. Az érintett üzemek dönthetnek úgy is, hogy eladják kvótájukat másoknak.

A tervek szerint a magyar cukorrépa-termelőknek alanyi jogon jár majd közvetlen kifizetés, amivel részben kompenzálnánk őket a kiesett bevételeikért. Ez környezetvédelmi szempontból is előnyös lenne, hiszen ez az új juttatás a környezetvédelmi szabványok fenntartásához is kapcsolódna. Ami a magyar cukorrépa-termelőket illeti, nem kell tehát különösebb változásokra számítani a munkahelyekkel kapcsolatban, mivel más szántóföldi termelésre tudnak majd áttérni.

Az Európai Bizottság javasolja, hogy a tíz új tagállam azonnal és teljes mértékben kihasználhassa ezeket a kompenzációs támogatásokat. Úgy gondolom, ez így tisztességes, ha már ez év május elseje óta teljes mértékben élvezik a "régi" cukorrezsim előnyeit.

A reform az európai termelők és a fejlődő országok számára is nyilvánvalóvá teszi azt a keserű igazságot, hogy a világpiaci árnál háromszor magasabb garantált uniós cukorár gazdaságilag fenntarthatatlan, és a fejlődés szempontjából hátrányos. Tudom, hogy ez az indítvány aggasztja azokat a fejlődő országokat, amelyek jelenleg a világpiaci ár háromszorosán adják el a cukrot az uniónak. Igen felelőtlen dolog volna azonban azt sugallni a szegényebb országoknak, például Bangladesnek vagy Burkina Fasónak, hogy tartsák fenn, netán növeljék kapacitásukat és exportáljanak cukrot a mesterséges uniós cukorpiacra. Úgy gondolom, sokkal több értelme van, ha a szegényebb országok számára még időben konkrét esélyeket teremtünk, és kellő időt hagyunk nekik, hogy felkészülhessenek az EU pénzügyi támogatásainak fogadására. Erre vonatkozólag a bizottság még az év vége előtt tervezi egy akcióprogram előterjesztését.

A reform számos kézzelfogható előnnyel jár majd: fenntartható cukortermelést biztosít Európában, a cukorrépa-termelőknek egyenlő esélyeket teremt, az iparág versenyképesebbé válhat, a fejlődő országok meglehetősen vonzó árakon kapcsolódhatnak be az EU piacába, a fogyasztók pedig olcsóbban vásárolhatnak cukrot.