Isten hozott mindenkit a hozzá nem értés korában!

Akik alacsony kamatszintet jósolnak a következő korosztálynak, általában a termelékenység és a lehetséges kibocsátás szintjének gyors emelkedésére utalnak a globális gazdaságban. E nézet szerint a központi bankoknak nem azzal kell szembenézniük, hogy miként fogják vissza a potenciális szint fölé szökő keresletet, hanem azzal, miként serkentsék a lehetségestől elmaradó keresletet. E vélemény hívei szerint a világ vezető központi bankjai - a Federal Reserve, az Európai Központi Bank és a Bank of Japan - oly mértékben megerősítették az antiinflációs hírüket, hogy az inflációs felárak lényegében eltűntek a kamatokból.

Az alacsony kamatokban hívők azt is hangsúlyozzák, hogy a jövedelemelosztás az Egyesült Államokban a munkától eltolódott a tőke javára, ami jelentősen fokozta a vállalatok képességét a beruházásaik belső forrásokból való finanszírozására, a tőkepiacoktól való függőségük mérséklésére. Rámutatnak továbbá a gyors műszaki haladásra, ami a régi és az új tőkebefektetések nyomán előálló kibocsátást egyaránt serkenti. Mivel a verseny az egész gazdaságban erős, ezért a következő generáció világszerte az aktívák viszonylag magas árára és alacsony kamatokra számíthat.

Ezzel szemben azok, akik a következő korosztály számára általában magasabb kamatokat jósolnak, abból indulnak ki, hogy az USA-ban alacsony a megtakarítási ráta, Európában pedig a demográfiai tehertétek miatt nagyok az állami kiadások, a hanyag kormányok krónikus deficitje fenntarthatatlan fiskális politikát eredményez. Képzeljük el, mi lenne, ha a Bush-féléhez hasonló kormányzatok vinnék a fiskális politikát.

A magas kamatszintet várók utalnak továbbá a feltörekvő piacokon kínálkozó befektetési lehetőségekre, egyúttal rámutatnak, hogy Kína és India a jelenlegi kurzust követve megduplázhatják a világgazdaságban fenntartott viszonylagos súlyukat a következő, nagyjából egy évtizednyi időben. Az itt kínálkozó hatalmas befektetési lehetőségek előbb-utóbb ellensúlyozzák a kínai és az indiai központi bank azon törekvését, hogy a kivitel serkentése végett tartsák alacsonyan a valutájuk árfolyamát, és az ottani gazdagok azon késztetését, hogy a pénzüket a Bank of America számláin őrizzék. E forgatókönyv szerint a posztindusztriális államokban a kötvényárak erősen esnek majd, csakúgy, mint az ingatlanárak Kaliforniában, New Yorkban és Londonban.

Mit tegyen ilyen helyzetben egy közgazdász? Utánozhatja például JP Morgant, amelynek volt egy állandó válasza a részvények, a kötvények árának változását, illetve a kamatok alakulását firtató kérdésre: "a piacok ingadozni fognak". Egy alternatíva lehet Rudi Dornbusch tanításának felidézése, aki azt hirdette, hogy bolond bármely közgazdász, aki a fundamentumok alapján jósolja meg a kamatok alakulását, mert ezek az irányzatok összetettek, instabilak, és képesek hirtelen, nagymértékben változni. Ha pedig egy közgazdász pontosan megérti az alapvető mozgásokat - érvel Dornbusch -, akkor ez nem jelenti azt, hogy a piacok is megértették. Aki a kamatszintet akarja előre jelezni, az nem a fundamentumokat vizsgálja, hanem azt próbálja megjósolni, hogy az átlagos piaci vélemény milyennek várja a leendő átlagos piaci véleményt a fundamentumokról.

Mivel Rudi sem fogadta meg a saját tanácsát, hadd tegyem meg magam is a - 60 százalékos valószínűségűre becsült - fogadásomat, amely szerint a reálkamatok magasak lesznek a következő generáció idején, és a jelenlegi kötvényárak (illetve az ingatlanárak) nem lesznek fenntarthatók. Erre a következtetésre a posztindusztriális mag négy politikai jellemzője vezetett engem:

- Az Egyesült Államok kongresszusában a fiskális konzervatívok elmulasztottak bármilyen hatékony ellenállást az amerikai államháztartásnak a Bush-kormányzat általi, ismételt destabilizálásával szemben. A Reagan-korszak deficitorgiája egyre kevésbé látszik a politikai szeszély egy balesetének, semmint a republikánus kormányzás strukturális jellemzőjének, amelyet a hatalomra kerülésekor mindig érvényre juttatnak.

- Mindez az amerikai kormány-zaton belül is tetten érhető. Bush korábbi költségvetési igazgatója, Mitch Daniels egy katasztrofális tanácskozás után kijelentette, hogy "ez nem egy republikánus csomag, végképp nem az", majd elhatározta, hogy inkább Indiana államban vállal közhivatalt.

- Nyugat-Európa odáig sem jutott el, hogy egyáltalán gondolkodni kezdjen a lakosság elöregedése miatt várható társadalombiztosítási és fiskális válságról.

- Nyugat-Európa kormányai képtelenek eléggé vaskos liberalizálási reformokra, amelyekre a teljes foglalkoztatás lehetőségének megteremtéséhez szükség lenne, ugyanez áll a monetáris politikára, amely alkalmatlan a teljes foglalkoztatás megvalósítására.

Az alacsony kamat melletti érvek az olyan kormányzati hozzáértést tennének szükségessé, ami valószínűtlennek látszik a politikai pártok jelenlegi álláspontja és a fiskális politikát irányító intézmények struktúrája alapján. Remélem, ez ügyben érnek meglepetések. Remélem, látni fogok olyan kormányokat Nyugat-Európában és az USA-ban, amelyek felnőnek a felelősségükhöz, és fenntartható fiskális politikát folytatnak. Ez azonban a reményem, nem pedig az előrejelzésem.