Kockázatok és mellékhatások

Dörzsölhetik a markukat a privatizátorok: a Richter az első fél évben várakozáson felül jól teljesített. A tavalyit 9,9 százalékkal meghaladó árbevétel és a 2003-astól csak szűk három százalékponttal elmaradó, 24,8 százalékos üzemi nyereséghányad azzal kecsegtet, hogy a magyar állam kövér, akár 100 milliárdos bevételhez is juthat 25 százalékos részesedésének - egyébként bonyolult konstrukciójú - tervezett eladásából.

A Richter az idén mennyet-poklot megjárt. Cavinton nélkül is emlékezetes 27 ezer forint feletti év eleji csúcsa. A sztárpapír azonban a gyógyszerárakat megregulázó állami beavatkozás hírére mélybe zuhant: 18 ezer forint alatt is kínálták. (Most a 20 ezret simogatja.) Keletről érkezett a mentőöv. Ez meg is látszik a most közzétett második negyedéves adaton.

Ami a magyar gazdaságnak általában rossz - a magas olajár -, több tőzsdei papírnak kifejezetten áldás. A Molnál közvetlen az összefüggés. A Richter pénztárcáját főként az hizlalja, hogy a gazdagodó orosz államkasszából több pénz mehet gyógyszerre, és a dollár sem hiánycikk többé.

Tehát simának tűnik a privatizáció?

A gyógyszerrészvények általában sztárpapírok. Igaz, Nyugat-Európában és utóbb már a "gyógyszerliberális" Egyesült Államokban is egyre jobban megnézik, mire adnak ártámogatást. Az árkorlátozás perspektívája a gyógyszerpapírok iránti étvágyat is lelohaszthatja. Magyarországon is született a Richter és az állam között árkorlátozási paktum, de a benne való befektetői hit nálunk kifejezetten használhat a Richter-papíroknak: igaz, az itthon elérhető nyereségnek határt szab, de tervezhetőbbé teszi a cég pályáját. Ha hisznek a reménybeli befektetők az államnak, szép summa gazdagíthatja a költségvetést. Ha nem, a privatizációs kísérlet a kudarc lehetőségét is magában hordozza.