Üzenetek az adóvitán túl

Az adók a magyar államháztartás bevételeinek mintegy 60, a járulékokkal együtt körülbelül 88 százalékát teszik ki. A bruttó hazai össztermékre vetített adó- és járulékteher 2004-re 39 százalékra van belőve; ez az arány a visegrádi országok között a legmagasabb, sőt, a tervek szerint 2007-re sem csökken lényegesen. Az adóbevételek célja természetesen az állam kiadásainak fedezése: ha az állam sokat költ, akkor az azt fedező adóknak is magasaknak kell lenniük. Ez a jelentős általános állami szerepvállalás, a gondoskodó állam hátulütője: ha az állam sokat ad, akkor adók (és járulékok) formájában sokat is vesz el, visszafogva ezzel a gazdasági teljesítményt, és elégedetlenkedést szül azok között is, akiknek zsebeit ebből a bevételből teletömi.

A hazai adórendszernek egyébként nemcsak az adók nagysága, hanem azok szerkezete is a gyengéje. A magyar gazdaságnak most olyan adórendszerre lenne szüksége, ami nem bünteti a jövedelem termelését és azok megfelelő formában történő megtakarítását, viszont visszafogja a fogyasztást és a nem produktív formában történő felhalmozást. Ugyanilyen fontos az is, hogy az adók beszedése könnyű legyen, és minimális lehetőség adódjon az adózás elkerülésére. Itt nem pusztán az adócsalásra, hanem a papíron törvényes, de a társadalmi igazságosság szempontjából indokolatlan adóoptimalizáció lehetőségének minimalizálására is gondolok.

A 2005-re tervezett adóváltozások pontosan az ellenkező irányba mutatnak. A konvergenciaprogram ugyan a jövő évre - az ideihez képest - az adóterhelés hazai össztermék 0,7 százalékának megfelelő csökkentését határozza meg, ehhez képest azonban a tervek most több adókulcs emeléséről szólnak. Mindezek mellett az adóváltozások a rendszertől elvárt motivációs követelmények szempontjából elégtelenre vizsgáznak. A negyedik jövedelemadó-kulcs bevezetése épp hogy a jövedelem képződését büntetné, a kamatadó, valamint az árfolyamnyereség-adó pedig (bár a hazai részvénypiac komolytalan mérete és kilátástalan jövője miatt ez utóbbi tétel hosszabb távon nem szolgáltat gigantikus bevételeket) a gazdaságba visszaforgatható formában megvalósuló megtakarításoktól kedvetleníti el az adózókat.

A kamatadó bevezetése mellett a legfontosabb indok, vagy inkább ürügy, hogy ilyen majdnem mindenhol van. Azokban az országokban, ahol a belföldi megtakarítások szintje elegendő, ez indokolt is, viszont a megtakarításhiányos Magyarországon stratégiailag teljesen elhibázott lépés, mindössze rövid távú fiskális szempontokat elégít ki. A megtakarításokat Magyarországon ösztönözni kell, amire az adókedvezmény nem az egyetlen, de a legegyszerűbben alkalmazható eszköz. Valóban: kamatadó van máshol is, például a többi visegrádi országban is, ez azonban nem azt jelenti, hogy nálunk is be kellene vezetni. Sőt, inkább ezekben az országokban lenne megfontolandó a kamatadó nullakulcsosra történő leszállítása, hiszen stabil hazai megtakarításokra a felzárkózási folyamatban ott is szükség lesz.

Emellett továbbra sem merül fel az ingatlanvagyon komolyabb adóztatása, jóllehet itt nemcsak arról van szó, hogy az ingatlan - elsősorban a lakosság esetében - improduktív holt tőkének minősül, hanem arról is, hogy az igazi jómódot, az igazi gazdagságot, azaz a magasabb teherviselő képességet nem a folyó jövedelmeken, hanem a megképzett felhalmozáson lehet valójában lemérni.

Az adórendszer 2005-ben és - az aktuális erőviszonyokból kiindulva - feltehetően 2006-ban sem mozdul el a könnyebb behajthatóság és a kevesebb kedvezmény, azaz az egykulcsos adórendszer felé. A szlovák példa pedig ígéretes, az első hat hónap adatai alapján a szisztéma jól működik. A témában egyébként a hazai fiskális stratégiában is voltak tervek és elképzelések, de ezek sem az előző, sem a mostani kormányzat gazdaságpolitikájában nem találtak támogatásra.

Az adóhuzavona végül azt is üzeni, hogy szó sincs az adóterhek tényleges csökkentéséről, és ebből következően az államháztartás kiadásainak számottevő és érzékelhető mérsékléséről sem. A mélyreható, előrevivő, "szlovák típusú" reformok továbbra is távol állnak a gazdaságpolitikától, mint ahogy ezt az elmúlt nyolc évben megszokhattuk.