A kremlinológia új virágkora

Szerencsére ma már nem az a tét, hogy a hidegháborús szembenállás mögött folyó geopolitikai terjeszkedésben Moszkva felhasználja-e atomarzenálját. A kremlinológiai tanulmányok megrendelői a rohamosan felértékelődő orosz energiatartalékokról várható politikai döntéseket szeretnék kifürkészni. De ehhez megint a madárjóslásra emlékeztető módszereket kell alkalmazni. Negyedszázada abból ítéltek a kremlinológusok, hogy a Lenin-mauzóleum emelvényén ki milyen távol állt az éppen regnáló pártfőtitkártól a május 1-jei felvonuláson. Vagy hogy kit neveztek ki a politikai bizottság ülésén az egymást kínos gyorsasággal követő temetési bizottságok elnökévé. (Mivel a hatalom urai is ezekből a jelekből ítéltek, sokan komolyan vették az 1985-ös viccet, miszerint megválasztása hírére Mihail Gorbacsov felkiáltott: "Nem is tudtam, hogy ilyen beteg vagyok!")

A világ azóta sokat változott. Már az is nagy szó, hogy a mai Egyes Szám megnyilatkozásai nem azért szorulnak magyarázatra, mert Vlagyimir Putyinnak rossz a műfogsora, mint a napi 8 Noxyronra vodkát vedelő Leonyid Brezsnyevnek volt. Vagy fuldokolva suttog, mint az oxigénpalackról lélegeztetett Vlagyimir Csernyenko. Netán merevrészeg, miként a vidéki útjain a vezető politikusok között "kinek nagyobb a pucér ülepe?" versenyt rendező Borisz Jelcin. Nem, a hírek szerint Putyin nem iszik, nem rendez tivornyákat. Rendszeresen sportol és egészségesen táplálkozik.

Mindazonáltal rejtély, hogy a Kreml - a volt szovjet politikai rendőrség félreismerhetetlen módszereivel - miért folytat leszámolást a nemzeti vagyont másfél évtizeddel ezelőtt privatizáció címén lenyúlt egykori komszomolisták ellen? Mi állhat a mögött, hogy a nagyon rossz nemzetközi visszhang, Vlagyimir Putyin hatalmas presztízsvesztesége, ezáltal pedig önnön világpolitikai, sőt gazdasági érdekei ellenére az elnöki adminisztráció nem hagy fel a Jukosz "agyagba döngölésével"? Hogy lehetséges, hogy a KGB öntörvényű világában, sajátos értékrendjében szocializálódott, ám a plurális állam vezetőjének szerepében nem egy hasonló múltú kelet-európai kollégájánál jobban teljesítő Vlagyimir Putyin most elbukik a nemzeti vagyon újraelosztása miatt? Ki mozgatja, netán zsarolja, hogy nem tudja megállítani a folyamatot, amely - egyebek mellett az őszi németországi útját és díszdoktori címét megelőző vehemens tiltakozásból ítélve - előbb az áhított világpolitikai szereptől fosztja majd meg, és azután óhatatlanul szembesíti a korábban elképzelhetetlen belpolitikai hatalmi harcokkal?

Csakugyan mélyreható civilizációs magyarázatot igényel, hogy miközben a Kreml igazságteremtő "harcot" folytat a nép vagyonát megkaparintó újgazdagok ellen, miért herdálja el bagóért a maradék nemzeti vagyont? A Lukoilra gondolok, persze, amelynek 7,59 százalékos részvénycsomagját az orosz állami vagyonügynökség a napokban jóval a 27 dollár felett mozgó tőzsdei ár alatt, 19,5 dolláron hirdette meg.

Hogy mi köze ehhez a Kremlnek? Csak annyi, hogy az értékesítést július 22-én rendelte el Mihail Fradkov miniszterelnök. Aznap, mikor James Malva, a ConocoPhillips elnöke találkozott Vlagyimir Putyinnal. Történetesen Vagit Alekperov, Lukoil-elnök társaságában. Nyilván a "cipőméretre" meghirdetett értékesítés feltételeit is ekkor véglegesítették.

Semmi rossz nincs abban, ha a lendületesen fejlődő ConocoPhillips-Lukoil kapcsolat ezzel az üzlettel új szakaszba lép, hiszen Alekperov csak az idén mintegy 800 benzinkutat vett partnerétől az Amerikai Egyesült Államok partvidékén. (Az orosz vállalat más irányban is szélsebesen terjeszkedik: a napokban e sorok írója a kedvenc budapesti benzinkútjánál kapott számlán döbbenten vette észre a piros-fehér Lukoil-emblémát.)

A Lukoil gyarapodása normális jelenség, és bizonyos fokig a ConocoPhillips biztos nyertesi pozíciója is elfogadható, csak az ár? A moszkvai szaksajtóban kolumnás számítások jelennek meg arról, hogy a Lukoil tavalyi eredményének, növekedési dinamikájának ismeretében a mégoly kis részvénycsomagot is 22-24 dollárért kellett volna meghirdetni. Vajon miért ajándékoz az orosz állam 200 millió dollárt a nyugati mamutcégnek, amikor a nemzeti vagyon állítólagos védelmének jelszavával, egy álló esztendeje célirányos munkával dolgozik a nemzeti jövedelem, a GDP 5 százalékát adó Jukosz tönkretételén?

Kinek a zsebébe kerül a hiányzó 200 millió dollár? Mi folyik Oroszországban? És mi várható a gazdasági hatalomban most elvackolódó, 40-50 évesekből álló új politikai elittől, amelynek immár nem titkolt célja, hogy revánsot vegyen a nemzeti-birodalmi nagyság elveszítéséért? Milyen lehet Weimar - orosz módra? Tényleg csak a kremlinológia adhat választ ezekre. Sajnos, egyre kevésbé magában Oroszországban, ahol már a negyedik hatalmi ág is romokban hever. Annyira, hogy a szabad médiumok nem régi zászlóshajója, a birodalmi fundamentalizmussal igazán nem vádolható Kommerszant a napokban egyenesen az állam szociális feladatainak ellátásába a gazdagokat is bevonó olasz fasizmusban, Mussolini "korporatív államában" vélte megtalálni a Putyin-korszak történelmi-szociológiai gyökereit, és ezzel legitimálni azt, ami a kétségtelenül kaotikus pluralizmus romjain kibontakozni látszik Oroszországban.