Arab-afrikai ellentét

A szudáni kormány elutasítja a Biztonsági Tanács határozatát - az ENSZ lassan hatvanéves fennállása alatt ilyesmire nem akadt még példa. A BT 13 szavazattal (Kína és Pakisztán tartózkodása mellett) arra szólította fel a különben önkényuralmiként besorolt kartúmi (arab) kormányzatot, hogy egy hónap alatt vessen véget az ország nyugati végein, a darfúri területen uralkodó káosznak, szerelje le az afrikai lakosságra támadó arab dzsandzsavid milíciákat, különben szankciókkal kell számolnia. A határozat fifikája az, hogy a büntetés maga nem lett megnevezve: a szöveg csak utal az ENSZ-alapokmány 41. cikkére, amely szerint gazdasági és diplomáciai zárlatintézkedéseket lehet foganatosítani.

Eddig 50 000 halálos áldozata van a dzsandzsavid tevékenységének, egymillióra teszik a menekültek számát (amihez vegyük hozzá, hogy Afrikában valójában nincs is hova menekülni, csak rosszból még rosszabba). Szakértő megfigyelők népirtásról beszélnek. Kartúm szerint szó sincs genocídiumról, a határozat tévedésen alapul. A szudáni kormány azért engedheti meg magának a szembehelyezkedést, mert a BT két malomkő közé került: az Afrikai Unió szankciókat követel és katonai beavatkozással fenyeget, míg az Arab Liga a Szudánra nehezedő nyugati nyomás csökkentése érdekében fejt ki erőfeszítéseket arra hivatkozva, hogy a konfrontá-ciós megközelítés nem javít a helyzeten. A BT-határozat atyja, Colin Powell amerikai külügyminiszter pedig úgy próbálja rávenni az Afrikai Uniót a katonai beavatkozás feladására, hogy szerepet ígér neki a menekültügy rendezésében - miközben arra is tekintettel van, hogy a darfúri nem az egyetlen megoldatlan szudáni, s egyben afroarab megoldatlan probléma. (SzH)