Az EU versenypolitikájának átpolitizálása

A bizottságot eredetileg egy technokrata testületként hozták létre, amely független volt mind a nemzeti, mind a nemzetek feletti ellenőrzéstől - a mandátuma alapján, nagyon helyesen. A bizottság akkor működik a legjobban, ha ragaszkodik ehhez a szerepéhez. Gondoljunk csak a versenypolitikában végzett kiváló munkájára; a kartellek feltörésére és az állami támogatások leállítására olyan esetekben is, amikor ez utóbbi álcázott formát öltött, mint például a vállalati adósságok garantálásakor.

A kapott lecke abban áll, hogy a biztosoknak a megszabott feladatukra kellene összpontosítaniuk, az egész EU - nem pedig a saját országuk - érdekeit szem előtt tartva. A versenyügyek sikeres biztosa, Mario Monti történetesen olasz volt, de soha senki sem vádolta azzal, hogy "olasz küldetést" teljesít. Az állami támogatások elleni harc során valójában megütközött a bevett olasz gyakorlattal.

A Romano Prodi elnöksége alatt működő bizottság egy újítása sokat segített. A biztosokat "kiküldték a terepre": az irodáik nem az elnök közelében voltak, hanem azon igazgatóságokban alakították ki őket, amelyekért felelősek voltak. Ez arra kényszerítette a biztosokat, hogy a munkájukra összpontosítsanak, és tartsák a szemüket a nagy hatalmú főigazgatókon és az alájuk rendelt bürokrácián. Ilyen körülmények között kevés idő maradt a "nagy összkép" alapján való politizálásra.

Az új bizottságot azonban, amelyet Durao Barroso, a volt portugál miniszterelnök nevezett ki, az a kockázat fenyegeti, hogy ismét a bürokrácia rabja lesz. Egy dolog máris eldőlt: Barroso visszahozza a biztosokat az elnöki hivatalba. Ez azt jelenti, hogy kevesebb lesz a felügyelet és a közvetlen áttekintés a bürokrácia felett, az aprómunka helyett fokozódik a késztetés a nagy tervekben való gondolkodásra.

A problémát súlyosbítja az új bizottság összetétele. Lesz 25 biztos, minden tagállamból egy, holott korábban a nagy országoknak járt kettő, a kicsinyeknek pedig egy. Ezen túlmenően az új bizottságban lesz három korábbi miniszterelnök, öt korábbi külügy- és három pénzügyminiszter, valamennyien jelentős súlyú személyiségek, komoly otthoni politikai célokkal.

Vegyük például Olaszországot, ahol Silvio Berlusconi miniszterelnök lecserélte Montit, a bizottság legsikeresebb és leghatékonyabb tagját egy olyan politikussal, aki alaposan belegabalyodott az otthoni pártpolitikai játszmákba. Berlusconi érdeke világos: szüksége van valakire, akit felhívhat, hogy figyeljen Olaszország érdekeire, legyen az tiltott kormánytámogatás az Alitaliának, vagy más szívesség.

Monti lecserélésének van egy machiavelliánus magyarázata is. Nem titok, hogy a személye irritálta Francia- és Németországot. A legutóbbi döntésével például arra kényszerítette a France Telecomot, hogy kamatostul fizesse vissza a kormány által évekkel korábban, az EU szubvencióellenes szabályait megszegve folyósított hitelt. Németország valójában soha nem fogadta el Monti azon döntését, amellyel megtiltotta, hogy a kormány garanciát vállaljon az erős regionális bankok (Landesbanken) mérlegadataira. A német kormányt hasonlóképpen aggasztja a bizottságnak a "Volkswagen- törvény" elleni elszántsága. Ez a törvény megtiltja bármely, a szavazati jogot nyújtó részvények 20 százalékánál nagyobb hányaddal bíró tulajdonosnak, hogy 20 százaléknál nagyobb súlyú szavazatot érvényesítsen a közgyűlésen. A jogszabály kiköti továbbá, hogy 80 százaléknál nagyobb többség jóváhagyására van szükség bármely, a vállalatot érintő fontos kérdés eldöntéséhez. A "Volkswagen-törvény" ily módon elrettenti a magánbefektetőket a cégben való részesedés megszerzésétől, a szabad tőkemozgásra vonatkozó uniós elvek ellenére.

Nem ismeretes, hogy Gerhard Schröder kancellár és/vagy Jacques Chirac elnök felhívták-e Berlusconit egy új olasz biztos kinevezése végett. Lehet, hogy megtették, lehet, hogy nem: ezt nem lehet tudni, főleg olyan időkben, amikor Olaszországnak szüksége van Chirac és Schröder teljes támogatására az Alitalia megmentéséhez.

Tény mindenesetre, hogy az otthoni politikai céljaikra összpontosító bizottsági tagokkal Durao Barroso csapata kevésbé hatékonyan fogja ellátni azt, amit a bizottság eddig oly jól végzett. Ezzel egyidejűleg, és annak mértékében, ahogy a bizottság kevésbé technokrata és inkább politikai testület lesz, az úgynevezett "demokratikus deficit" egyre inkább problémává válik.

A probléma gyökere az új európai alkotmányban rejlik. A bizottság létszámának korlátozása nélkül, és az "egy ország - egy biztos" elvének elfogadásával az alaptörvény a nemzeti képviselők testületét hozza létre. Ehhez hozzávéve azt, hogy minden döntést - beleértve az állami támogatások ügyét is - a biztosok többségének támogatásával kell meghozni, az a sejtés adódik, hogy az új bizottság sokkal hajlékonyabb lesz az állami támogatások és a versenypolitika kérdéseiben.