Jutalomjáték

Nem panaszkodhatnak uborkaszezonra az idén nyáron az újságírók. Privatizációs csemegék és "kormányválság" után itt az újabb téma, ami napokon keresztül megtöltheti a lapok hasábjait: a kormány Kovács Lászlót jelöli uniós biztosnak november 1-jétől.

Meglepetésről nem beszélhetünk. Tulajdonképpen minden a várt forgatókönyv alapján megy. A 65 éves pártelnök a lehető legjobb ütemben száll ki az MSZP süllyedő hajójából, hogy pályafutását Brüsszelben koronázza meg. Pártja ezzel tisztességes menekülési útvonalat kínált fel az elmúlt évek politikai csatározásaiban elhasználódott politikusnak. A jelölés jogszerűen történt, ezt senki sem vitatta. Azt sem lehet kétségbe vonni, hogy Kovács László otthonosan mozog majd a brüsszeli bürokrácia útvesztőiben, külügyi múltja, kiterjedt nemzetközi kapcsolatai erre alkalmassá teszik.

Elvileg amiatt sem kell szégyenkezni, hogy a jelölt a vezető kormánypárthoz kötődik, hiszen nálunk fejlettebb demokráciák esetében is gyakran előfordul ez. Persze egyes országok inkább technokrata biztost küldenek, vagy azért, mert így látják helyesnek, vagy azért, mert nem tudnak másban megállapodni. Karrierdiplomataként került a bizottságba a jelenlegi magyar biztos, Balázs Péter is, aki egyébként bizonyította rátermettségét erre a posztra. A kormány most mégis úgy döntött, hogy politikust küld helyére. Lelke rajta.

Az ellenzéknek jól jött Kovács jelölése. Az MSZP ugyanis keresve se talált volna olyan személyt, aki nála jobban képes megosztani a társadalmat, aki ilyen érzelmeket képes kiváltani szélesebb tömegekből. Kicsit olyan ez, mintha a Fidesz - mondjuk - Kövér Lászlót javasolta volna a pozícióra. A koalíció így most tálcán nyújtotta át a céltáblát az ellenzéknek, amely a viszonylag súlytalan Barsiné jelölésével vélhetően eleve erre játszott.

És mi van a nemzeti konszenzussal, amit most számon kérnek a kormányon? Semmi. De miért is kezdene el épp most működni, ebben a kérdésben? Kinek lenne ez az érdeke? A pártoknak nem, ezt látjuk. Az országnak talán? Hát, annak már inkább. Most viszont elégedjünk meg azzal, hogy a következő külügyminiszterünk vélhetően nem lesz pártelnök, ezért a jövőben talán nem mosódnak össze bizonyos szerepek. Ez is valami.