Pártkézben az EU-alkotmány sorsa?

A francia szocialisták soraiban jelenleg ádáz politikai harc dúl az alkotmányt elvetők és a mellette érvelők között. Az előbbieket látszólag csupán belpolitikai megfontolások vezérlik: vereséget mérni az alkotmányt beterjesztő, hivatalban lévő elnökre. Valójában az okok is, következmények is ennél sokkal messzebb visznek.

Kezdve a következményekkel: egy enynyire bonyolult dokumentumot, mint ez a több száz oldalas nemzetközi szerződés, nehéz átütő sikert aratva megszerettetni a jogi terminológiáktól idegenkedő közvéleménnyel. Különösen, ha egyébként is hajlik bizonyos EU-szkepszisre - márpedig a bővítés óta az EU-projekt vonzereje erősen visszaesett a franciák szemében. Akkor sem lenne egyszerű begyűjteni az elegendő igen voksot - meg biztosítani a meggyőző arányú részvételt -, ha a meghatározó kormányzó és ellenzéki pártok egyaránt mellette érvelnének. De ha az alternatív ellenzéki erő még formálisan is ellene kampányol, akkor a leszavazás esélyei különösen megnőhetnek.

A szocialisták december elején esedékes belső szavazásán éppen erre megy ki a játék: ha ott az ellenzőknek sikerül megszerezniük a többséget, attól kezdve a francia szocialista párt hivatalosan az alkotmány elutasítására agitál majd szerte az országban, aminek következményeit már csak megbecsülni lehet. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ha mindezek nyomán francia földön megbukik az alkotmány, akkor ez jó eséllyel EU-szinten is temethetővé teszi az egészet. Guillaume Durand, a brüsszeli európai politikai intézet politológusa fejtette ki a napokban, hogy ha valamely kis tagországban akadna fenn a nem szavazatokon az alkotmányos referendum, ott még csak-csak el lehetne játszadozni - a korábbi dán, meg ír példákat követve - külön kétoldalú egyezkedéssel, majd pedig nyomában egy második népszavazás megrendezésével. Ha azonban brit, vagy ha francia földön bukik a dolog, ott már második körös szavazást nem lehet lenyomni a közvélemény torkán, a kedvezőtlen eredmény tartósan megmaradna.

A két utóbbi eset között amúgy az a nem csekély különbség, hogy míg a britek mindig is félszívvel voltak csak Európa-pártiak - s ennyiből ellentmondásuk, nyomában akár egy netán bekövetkező brit kiválással, sem okozna végzetes traumát -, addig ugyanez az alapító Franciaország esetében egészen másként sülne el. Ha a franciák többsége elveti, akkor az alkotmány ügye - annak jelenlegi formájában - a belátható jövőben egyszerűen tarthatatlanná válik.

Ezért nem mindegy, milyen irányt vesz decemberben a majdani franciaországi alkotmánykampány egyik felét kitevő szocialista érvelés. Természetesen maguk az érintettek is tudatában vannak ennek, mi több, a helyzet ismerői szerint éppen a válság előidézése az egyik céljuk. A már idézett Durand - maga is francia - meggyőződéssel állítja, hogy ha akadnak is belpolitikai konjunkturális megfontolások a francia szocialista oldalon, ám a leghangosabb ellenzők valóban nem értenek egyet az alkotmánytervezettel, és azt szeretnék, ha elveszejtése öntisztuláshoz vezető válságot idézne elő az uniós integráció folyamatában.

Érvelésük szerint az elmúlt 5-10 év integrációs folyamata veszedelmesen letért az eredeti - szolidaritásban, szociális kategóriákban gondolkodó - útról, és egyre inkább az angolszász és holland típusú "farkasliberalizmus" irányába mozdult el. Mindez úgymond ellentmond az eredeti EU-projekt szellemének, s mivel szerintük az alkotmányos szerződés sem gyengíti, hanem éppen erősíti e tendenciákat, ideje útját állni az egésznek.

Az már csak a dolog iróniája, hogy mindeközben a brit euroszkeptikus sajtó meg azért agitál az alkotmány elutasítására, mert szerintük az éppen hogy tovább kurtítja a piaci szabadságot, központosít és beavatkozáspárti? Hja, nehéz mindenkinek a kedvében járni?

Napokon belül kiderül, hogy legalább a francia szocialistákéba sikerül-e. Sok múlhat ezen.