Tegyük túl magunkat az amerikai választásokon

Egy dolog világos: Bush gazdaságpolitikája iránt csekély a bizalom. A tipikus amerikai család tudja, hogy ma rosszabbul áll anyagilag, mint négy évvel korábban, s emiatt nincs meggyőződve arról, hogy a legfelső jövedelmi kategóriákba tartozóknak megadott adócsökkentés meghozta azokat az előnyöket, amelyeket a Bush-kormányzat hirdet.

A szavazatszámban is tükröződő mandátum négy évvel ezelőtti hiánya nem hátráltatta Busht saját programjának keresztülvitelében, a mostani zajos támogatás alapján pedig még merészebben nyomulhat előre, olyan területeken, mint az adócsökkentések állandóvá tétele, illetve az állami alapnyugdíj részleges privatizálása. Ezek az intézkedések - ha hatályossá válnak - tovább fokozzák az amerikai fiskális zűrzavart.

A világ többi része számára ezek Amerika problémái. A nekilóduló deficit azonban hozzájárulhat a nemzetközi pénzügyi instabilitáshoz, az USA növekvő hitelfelvételei nyomán emelkedhetnek a reálkamatok. Az amerikai fiskális politika iránti bizalom csökkenése a dollár gyengüléséhez vezethet, ennek folytán nehezebbé válik az export Európa és Ázsia számára, ha pedig a deficit visszafogja az amerikai gazdaságot, a globális növekedés is kifulladhat.

A világ többi része számára a legnagyobb aggályt az amerikai unilateralizmus jelenti, holott az összefonódott világnak együttműködésre és kollektív akcióra van szüksége. Úgy hiszem, a legtöbb amerikai elveti Bush unilateralizmusát, csakúgy, mint kormányzatának gazdaságpolitikáját. Irak lerohanása előtt azt akarták, Amerika menjen az ENSZ-hez, ma elismerik, hogy az USA egyedül nem tudja fenntartani a rendet a Közel-Keleten. Ha Irak képes lenne nagyobb részt vállalni saját újjáépítésének finanszírozásából, adósságelengedésre akkor is szükség lesz, ez pedig nem megy nemzetközi együttműködés nélkül.

Egyesek aggódnak, hogy szavazatokkal szerzett mandátumát felhasználva Bush újabb kalandokba bocsátkozik. Maga mondta, hogy "a kampány során tőkére tettem szert, most ezt el fogom költeni". Az aggodalmak igazolhatóak lennének, ha az iraki fellépés sikeresebb lett volna. Nem titok: volt vita Iránról. A megelőző háború doktrínája azonban olyan rossz megítélés alá esett, hogy ennek kínos leckéjét vélhetően megtanulta a kongresszus és az amerikai nép. Irakban a béke nem áll egyhamar helyre, ezért nehezen képzelhető el egy új front megnyitása addig, amíg Amerika a mostanival is bajban van.

Az elhibázott és a rosszul irányított iraki kaland költségeit sokáig viselni kell. A közel-keleti instabilitás korlátozni fogja az olajkínálatot és a kitermelés növelését. A magas árak fékezni fogják a globális növekedést 2004 hátralévő részében és 2005-ben. Minderre rövid távon csak az energiatakarékosság fokozása lehet a válasz, amire Amerikát a szövetségeseinek is késztetniük kellene. (További okként ott vannak a sarki jégtakaró gyors olvadásáról szóló, ismételt jelentések.)

Az elnököktől sok minden függ, az e tisztséget ellátó személyek azonban kénytelenek korlátok közé szorítva tevékenykedni. A jó hír ezzel kapcsolatban az, hogy a kényszerítő körülmények megléte korlátozni fogja azt a kárt, amelyet Bush és az amerikai kormányzat a következő négy évben okozhat. Lehet, hogy a retorika és a pózolás, az emberi jogok és a demokratikus folyamatok iránti elkötelezettség hiánya mindössze némi felzúdulást vált ki.

Miközben Amerika esetleg tovább halad az unilateralizmus útján, más államok magatartása fontossá válhat. Egyesek úgy vélik, az amerikai alkotmány eleve kevesebb korlátot állít a külpolitikának az elnök általi irányítása elé, mert az ilyen jellegű ellenőrzést és egyensúlyt az akkori világhatalmak - Nagy-Britannia és Franciaország - megléte szavatolta. Ma, amikor az Egyesült Államok az egyetlen világhatalom, még nagyobb szükség van arra, hogy a külföldi államok kiálljanak, és kifejezzék véleményüket. Amely mellett ki kell tartaniuk akkor is, ha nyomás nehezedik rájuk.

Egyesek amiatt aggódnak, hogy romlani fognak az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok. A hosszú távú kapcsolatok azonban a barátságon és a tiszteleten alapulnak, egy koherens, jól kifejtett álláspont pedig megteremtheti ezt a tiszteletet. Ma sok amerikai, főleg a fiatalabbak, több tiszteletet éreznek azon államok iránt, amelyek rámutattak az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos bizonyítékok hiányára, szemben azokkal, amelyek az amerikai torzításokat ismételgették.

Talán szerencsétlennek lehet tekinteni, hogy ma a reálpolitika követése képezi az aktuális napiparancsot. Mivel ezen nem lehet változtatni, másoknak meg kell tanulniuk ezt a játékot játszani. Ebben a helyzetben a multilate-ralizmusért és a jog nemzetközi viszonylatú uralmáért való kiállás nemcsak morálisan helyes dolog, hanem egyenesen érdeke Amerika szövetségeseinek, végső soron pedig magának Amerikának is.