Új helyzet ígéretét hordják magában a múlt heti közel-keleti fejlemények: Jasszer Arafatot egy Párizs környéki kórházba szállították három nappal azután, hogy az izraeli parlament megszavazta a telepesek teljes kivonását a Gázai övezetből.

A palesztin elnök egyelőre ismeretlen betegsége megtette azt, amit sem ellenségei, sem barátai nem tudtak elérni: kivonódott a forgalomból. Helyét ideiglenes jelleggel munkatársai foglalták el. Ahmed Korei kormányfő az államügyeket, az előző miniszterelnök, Mahmud Abbász pedig a politikai mozgalom felügyeletét vette át. Ők és vezetőtársaik gyakorlott ügyintézők, politikailag pragmatikusabbak Arafatnál; veszély a radikálisok (Hamász és tsa.) felől fenyegeti őket.

Jó érzékkel nyilatkozta Ariel Saron izraeli kormányfő, hogy kész tárgyalásokat kezdeni az új palesztin vezetéssel. Mondhatni, ezzel kaput nyitott a palesztin béketábornak. Egyelőre ugyan nem ez a tábor látszik uralkodni, amint az a gázai összecsapások elszaporodásából és az izraeli területen elkövetett újabb merényletekből következtethető. De Saronnak a knesszet ,,gázai szavazása" után eredményre van szüksége. Belpolitikailag ugyanis nehéz helyzetbe manőverezte magát, amikor balközép voksokkal biztosította a tengerparti palesztin sáv kiürítését: saját pártja, a Likud kettészakadt, de a munkáspárttal kötendő koalíciónak is több az akadálya, mint az esélye.

A körülmények mindenesetre megértek az ,,útiterv" körül két éve megszakadt tárgyalások felújítására - majd a nyáron, amikor megkezdődik a tényleges izraeli kivonulás, palesztin körökben kitöltődik a hatalmi vákuum és a választások után az amerikai elnök is ráér nemzetközi ügyekkel foglalkozni. (SzH)