Tegnap a jegybank fél százalékponttal csökkentette irányadó kamatlábát, ezzel a kéthetes betéten elérhető hozam visszatért a tavaly novemberi valutaválság előtti szintre. A döntés egy nappal azután született, hogy Járai Zsigmond jegybankelnök úgy nyilatkozott, ha nem lennénk EU-tagok, már összeomlott volna a gazdaság.

Felelős gazdaságpolitikus ilyen nyilatkozatot nem tesz. Ez ugyanis csak egy újabb felhívás keringőre a pénzpiacok kalandor szellemű szereplői felé. Ráadásul egyáltalán nem segíti az inflációs célok teljesülését sem, hiszen az egyetlen, amit kiválthat, az a pénzpiaci volatilitás növekedése. Arról már nem is beszélve, hogy amennyiben a jegybank teljesülni látja a céljait, kötelessége a kormány gazdaságpolitikáját támogatni, márpedig ez nem támogatás. (És ez akkor is igaz, ha leszögezzük: gyakran úgy tűnik, hogy a kormány sem támogatja saját gazdaságpolitikáját.) Ebből a szempontból az is teljesen mindegy, hogy Járainak igaza van-e, vagy a gazdaságpolitika valóban harmatos konszolidációs teljesítményét túlzóan vetíti ki a gazdaság egészére.

Felelős gazdaságpolitikus ilyen nyilatkozatot már csak azért sem tesz, mert elég nehezen összeegyeztethető az EU-csatlakozás óta elkövetett, a tegnapival együtt 2,5 százalékpontos kamatmérsékléssel. A jegybank kommunikációja hosszú ideje teljesen inkonzisztens a monetáris tanács döntéseivel - miközben előbbi (legalábbis elnöki szinten) legtöbbször kimerül a kormány öncélú bírálatában, addig a döntéshozó testület a javuló inflációs kilátásokra hivatkozva lazít a monetáris politikán.

Az infláció elleni küzdelem politikai felhangokat kap, a laikusok szemében a szigorú monetáris politika egyet jelent az ellenzéki törekvések kiszolgálásával. A jegybank és a kormányzat közötti ellentétek dimenziói teljesen összemosódtak. A társadalom aligha érti, hogy az erős árfolyam és a magas kamatszint nincs összefüggésben a politikai színezetű oldalvágásokkal, egyik a szükséges, a másik pedig a szükségtelen rossz.

Érdemes lenne megnézni, hogy fejlett országokban hányszor szólal meg a jegybankelnök. Lefogadom, nagyságrenddel kevesebbszer. Ha az MNB-elnök nem érzi, hogy mit mondhat és mit nem, talán érdemes lenne azt a szigorú technokrata megközelítést alkalmazni, hogy csak papírral, előre megírt szöveggel áll ki a nyilvánosság elé. Nem ritka gyakorlat, és úgy tűnik, nálunk különösen hasznos lenne.