"Azért megyünk be a kormányba, hogy békét teremtsünk" - indokolta Simon Peresz munkapárti vezető, miért lép nagykoalícióra pártja az eddig kisebb partnerekkel kormányzó Likuddal, amelyet sokan a zsidó-palesztin konfliktus kiéleződéséért is az egyik felelősnek tartanak. A mondat egybecsengett a nemzetközi közvélemény várakozásaival, s meglehet, éppen ezért is hangzott el: a világ az izraeli baloldaltól mindig a szembenállás enyhülését várta.
Más kérdés, hogy mekkora a béketeremtés tényleges esélye. A Gázai övezetből való kivonulás a Munkapárt belépésével eldöntött tény, ám távolról sem biztos, hogy ez valóban egy új békefolyamat első lépése lesz, s nem csupán egyszeri gesztus. Igaz, Arafat halálával a béke egyik akadálya is eltűnt az útból, s ha a január 9-i palesztin elnökválasztáson egyértelmű többséget kap Mahmúd Abbász, akkor egy pragmatista vezetővel talán kompromiszszumkész lesz a másik fél is.
De ezek megint csak a nemzetközi közösség vágyai. A valóság pedig az, hogy az izraeli-palesztin konfliktus története tele van váratlan és kiszámíthatatlan fordulatokkal, s ezért az előrejelzéseknek is vajmi kevés értelmük van. Pedig ha esély látszana egy átfogó megállapodásra, az elmúlt évtizedek véres harcaihoz szokott Nyugatnak 2001. szeptember 11. óta még több oka lenne a zsebébe nyúlni a palesztin újjáépítés és gazdasági fejlődés támogatására (hiszen az Al-Kaida is folyton a palesztinok elnyomására hivatkozik). Az USA már jelezte is erre való készségét a napokban egy húszmillió eurós gyorssegéllyel, de a jelentősebb összegek felajánlását meg kell előznie a békefolyamat újraindulásának. Peresznek valóban békét kell teremtenie. (UGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.