Az ukrán politikai helyzet iránt érdeklődők között nem sokan akadnak, akik egy vasat is hajlandóak lennének feltenni a miniszterelnök december 26-ai győzelmére. Három hete Viktor Janukovics ugyan "hivatalosan" megnyerte a második kört, ám az újrázáskor esélye sem lesz. Legalábbis, ha az ellenzéknek sikerül megszerveznie felkészülését és a voksolás ellenőrzését a keleti megyékben.

Az oppozícióra mostantól ugyanolyan feladatok várnak, mint egy "normális" ország választási kampányában. A politikai reformcsomag elfogadása elegendőnek tűnik ahhoz, hogy elejét vegye a központilag szervezett, irányított csalássorozat megismétlődésének. Lakóhelyétől távol a választásra jogosultak nem négy, hanem 0,5 százaléka szavazhat csupán - már ez garancia. Változott a központi választási bizottság összetétele - Szerhij Kivalov elnök távozni kényszerült -, s országszerte erőteljesebb lesz a helyi és a nemzetközi kontroll.

Az ellenzék egyes vezetői ezzel együtt nem biztosak abban, hogy jó árat fizettek a várható győzelemért. Sokan azt tartják, november 21. óta az érintettek - Juscsenkótól Janukovicsig, Leonyid Kucsmától az orosz elnök Vlagyimir Putyinig - többet léptek hátra, mint előre. (Jobb helyeken persze ezt nevezik kompromisszumnak.) Egyfelől, az oppozíció hiába követelte határozottan, hogy a leköszönő elnök menessze a kormányfőt - a kabinet feloszlatását a rada is szorgalmazta -, csak Hennagyij Vasziljev legfőbb ügyész eltávolítását érték el. Másfelől viszont az ellenzék belement az alkotmány és a vonatkozó törvények korrekciójába. Ez az elnöki hatalom megnyirbálását, a parlament jogainak kiterjesztését, az önkormányzatiság rendszerének erősítését feltételezi. Az első két lépés nyomán Ukrajna az elnöki helyett a parlamentáris-elnöki rendszerre térhet át, ami közelebb hozhatná északkeleti szomszédunkat Európához (a harmadik elem ahhoz kell, hogy Juscsenko diadala esetén se folytatódjanak a donyecki, luhanszki törekvések a keleti megyék "önállósítására").

Nagy kérdés, mindez hogyan működhet Ukrajnában. Fontos momentum, hogy a pakk alkotmánymódosító része nem most, hanem 2005. szeptember 1-jével lép hatályba. Addig Juscsenko élhet az erős elnök jogköreivel, tehát lesznek eszközei a kormányzati munka befolyásolására. Az új év elején hatalomba kerülő elitnek lényegében ez alatt a nyolc hónap alatt kell megteremtenie a demokrácia alapjait. Azután a parlament és frakciói veszik át a tényleges irányítást: szeptembertől a képviselőcsoportok dönthetnek koalíciókötésről, kormányalakításról, a miniszterelnök személyéről. Abban a parlamentben pedig azok a képviselők ülnek - 2006-ig -, akik jelenleg is, és akik többsége néhány hete még skrupulusok nélkül kiszolgálta a hatalmat. (Igaz, azóta sokat "fordult" a világ.)

A demokratizálással kapcsolatos munkát várhatóan a Viktor Juscsenko elnök, Olekszandr Moroz miniszterelnök páros végezheti el. (A szocialista Moroz maga is elnökjelölt volt, és az első fordulót követően állt át az ellenzékhez.) A radikális Julija Timosenko - aki Juscsenko legközelebbi "bajtársának" számított - háttérbe szorulhat.

A három hete hóban-fagyban tüntető vidéki narancssárgák tegnap hazaindultak Kijevből. Pedig csak 2005 szeptembere környékén tudjuk meg, mennyit ért a szovjet utódállamok történetének legátfogóbb "szabadságmozgalma".