Kegyelmi állapot

A magyar egyensúlyi folyamatokat tekintve sokak számára meglepő lehetett, ahogy az elmúlt egy évben a részvényárfolyamok emelkedtek, a forint erősödött, illetve hogy a kamatok csökkentek. Nem is mindennapi ez, ha egy olyan országról van szó, amely minden 100 forint jövedelméből immár több éven keresztül 109 forintot elkölt, és ezt nem kis részben a külföld felé történő eladósodásból fedezi. 2003-ban ez - az azóta egyébként változatlan - helyzet forintgyengülést és az államkötvénypiac összeomlását idézte elő, 2004-ben és 2005 elején viszont nem állta útját a részvény-, kötvény- és devizapiaci bikának. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kedvező fejlemények nem a mi érdemeink miatt következtek be.

A helyzet megértéséhez ki kell lépnünk az ország határain, és összefoglalni, milyen kihívásokkal szembesül ma a világgazdaság, amelyet, akárcsak minket, komoly egyensúlytalanság jellemez, és amelyet egyelőre csak az alacsony kamatokkal, tehát nagyon olcsó pénzzel lehet mozgásban tartani. A világ jelenlegi motorja a legnagyobb fogyasztó, az Egyesült Államok, amely annak ellenére, hogy a világ népességének mindössze 4,6 százalékát képviseli, a világ teljes lakossági fogyasztásának 35 százalékát (!) mondhatja magáénak. Ez a fogyasztási ámokfutás az elmúlt tíz évben túlberuházással és eladósodással járt együtt, amelyet kivédendő az amerikai jegybank soha nem látott szintre vágta vissza irányadó kamatát, és bár emelgeti, de még mindig az infláció alatt tartja őket. Az amerikai fogyasztási mámor kapóra jön a feltörekvő ázsiai országoknak, nemcsak az ún. kistigriseknek, de a világgazdaság meghatározó szereplőjévé előlépett Kínának és Indiának is, akik olcsó árukkal és kiegészítő szolgáltatásokkal látják el az amerikai kisgömböcöt. Versenyképességük szinten tartására az ázsiai országok devizájukat de facto a dollárhoz kötötték, amely egyben azt is jelenti, hogy kamataikat is az amerikai szintek közelébe szállították le.

Az alacsony kamat olcsó pénzt jelent, és ami olcsó, abból általában sok van. A világot borzasztó mennyiségű likviditás öntötte el, ami az ismert elméleti összefüggéstől eltérően érdekes módon nem okozott inflációt, legalábbis nem olyat, ami általában eszünkbe jut, ha az inflációra gondolunk. Az olcsó pénz nem az áruk és szolgáltatások, hanem a pénzügyi eszközök és az ingatlanok árait hajtotta fel, Amerikától Kínán és Ausztrálián át Kelet-Európáig. A részvényárak a tágan vett New York-i tőzsdén ott vannak, mint a 2000-es esés előtt, a bedőlés előtt álló vállalatok kötvényeitől soha nem látott alacsony hozammal elégednek meg a befektetők, a feltörekvő piacok devizái a török lírától a brazil reálon keresztül a lengyel zlotyig erősödtek, miközben az amerikai, spanyol, kínai vagy akár az új-zélandi ingatlanpiacon az egekbe szöknek az árak. Ez az "eszközár-infláció", valamint a vele együtt járó adósságboom a jegybankok számára komoly fejfájást okoz, ezért lassan, de biztosan igyekeznek a kamatokat szerte a világban emelni.

Az ilyen elvadult emelkedésnek megvan az a sajátossága, hogy amikor minden drága, a befektetők keresik a "kevésbé drágát", és igazolást keresnek ahhoz, hogy miért jogos a korábban még elképzelhetetlenül magasnak számító szinteken venni. A kevésbé drága lehetőségek keresésének egyik következménye volt 2004-ben, hogy a befektetők érdeklődése a devizák felé fordult, és igyekeztek komolyabb pozíciókat kiépíteni azokban az országokban, amelyek elviselhető fundamentumokat és/vagy magas kamatokat kínáltak. Ennek a folyamatnak volt a következménye, hogy tavaly erősödött a forint, és csökkentek a kamatok, annak ellenére, hogy az ország egyensúlyának javítására az elmúlt négy esztendőben semmi nem történt. Ez a kívülről importált stabilitás a döntéshozókban azt a képzetet keltheti, hogy minden rendben van, és nem kell sietni a rendrakással. Ez alkalmasint így is van, különösen akkor, ha a tőkepiaci luftballonok fújásában olyan nagy gyakorlattal rendelkező amerikai jegybank egy ideig még nem zárja el az eddig bőségesen folyó pénzcsapot. Ha viszont valami miatt a kockázatos befektetések körében történik egy - a márciusihoz hasonló, de annál jóval erősebb - összehangolt visszarendeződés, akkor nehéz lesz megállítani egy forintgyengülést vagy egy kamatemelkedést. Hogy ez mikor következik be, az innentől fogva nem rajtunk múlik.