Referendumpánik Brüsszelben

Már a bejelentés pillanatában is sokan szorongva emlékeztek vissza Francois Mitterrand elnök hasonló, 1991-es ötletére, mikor a franciák alig félszázalékos többsége mentette csak meg az akkori maastrichti szerződést. Azóta aztán azzal, hogy a legnagyobb ellenzéki párt egy nem elhanyagolható frakciója (élükön egy korábbi kormányfővel) a szerződés ellen agitált, majd pedig a közvélemény-kutatási adatok a nem többségéről kezdtek el tudósítani, az idegesség mind általánosabbá vált.

A legfrissebb jele ennek az a brüsszeli döntés, amely értelmében a bizottság egyelőre elhalasztja az állami támogatások módosítását célzó jogszabálytervezet vitáját. Merthogy nem szabad a franciákat irritálni. Emlékezetes, hogy néhány héttel korábban hasonló megfontolásból (is) döntött úgy a bizottság - majd az EU-csúcs -, hogy felajánlják a szolgáltatási irányelvtervezet felülvizsgálatának lehetőségét.

Mindeközben különböző intézményeknél dolgozó francia nemzetiségű munkatársak egyre csak azt erősítik meg, hogy benyomásaik szerint a dolgok nem jól állnak. Guillaume Durand, a brüsszeli European Policy Center politológusa éppen a napokban fejtette ki, hogy megítélése szerint a művelt francia középosztály nem lebecsülendő hányadánál tudatos szembefordulásról van szó. Azaz ezúttal nem feltétlen lesz igaz, hogy a szavazók a pillanatnyi közérzetüket követve hazai szereplőkről voksolnak egy nemzetközi ügyön keresztül.

Ahogy az emberek kezdik megismerni a szerződés tartalmát, egyre kevésbé szeretik - véli Durand, aki szerint kétszeresen is szerencsétlen dolog volt a nevébe bevenni az alkotmányra utalást. Ezzel ugyanis - egyfelől - helyből ellene fordulnak mindazok (ők a kisebbség), akik elvből ellenzik, hogy Franciaország feje fölé még egy európai alkotmányt is húzzanak. Másfelől kiábrándultan fordulnak el tőle azok - a számottevő többség -, akik éppen hogy nagy reményeket fűztek az uniós szociális vívmányokat még szolidabb alapokra helyező, szolidaritást és integrációs erősítő tényleges alkotmány megszületéséhez. Ők csalódottan úgy vélik, hogy a dokumentum alig haladja meg az eddigi szerződések (jóllehet rendszerezettebb, átláthatóbb) összesítését. Ami érdemibb elmozdulás pedig történt, az megítélésük szerint főként a piaci mechanizmusok erősítését szolgáló liberalizmusnak enged nagyobb mozgásteret - fejtegeti a francia társadalomkutató.

Ebből adódik, hogy teljesen ellentétes alapról is mondhatnak majd nemet. Van, akit a neve alapján vélelmezett még több Európa irritál a szerződésben, míg másokat éppen hogy az évtizedeken át remélt még több, még szociálisabb Európa hiánya zavar. Ráadásul ez utóbbiak (a Fabius vezette szocialista pártiak) növekvő tábort toborozva vélik úgy, hogy a jelen szerződés francia szemszögből nem az igazi.

Felmerül persze a kérdés: vajon ez utóbbiak nem veszik-e észre, hogy álláspontjukkal olyan válságba sodorhatják az uniós intézményeket, amellyel még az esélyét is elveszthetik szociális törekvéseik valóra válásának? Durand szerint ezen a ponton kezd láthatóvá válni az az - immár mögöttes - francia zavar, hogy az eredetileg alapvetően főként általuk életre hívott, vaskosan francia érdekek szerint (is) formált és hosszú időn át Párizs által is irányított közösség feletti ellenőrzés - nem kis részben a legutóbbi bővítések következményeként - kezd a francia kézből végzetesen kicsúszni. Maga a francia értelmiség is megosztott a tekintetben, vajon lehet-e még ezt az ellenőrzést visszaszerezni, vagy a jelenlegit sorsára kell hagyni, és valami másra van szükség - teszi hozzá a brüsszeli politológus.

Egy biztos: szinte minden elemzés egyetért abban, hogy ha egy kisebb országban bukna el a szerződés, esetükben még mindig alkalmazható lehet a dán meg az ír recept: a voksolás megismétlése. Ha brit földön szenved vereséget - főként, ha mindenütt máshol átment -, az jó eséllyel akkor sem az alkotmánynak, hanem inkább az EU-brit viszony jelenlegi formájának jelentheti a végét. Franciaországban azonban sem szavazást ismételni nem lehet, sem pedig az alkotmány értelme nem létezik többé, ha a legfontosabb alapító ország nincs benne.

Cserébe most aztán valóban egyre több szem Párizsra vetődik. Vigyázva - és aggódással.