Katrina után

Noha az utóbbi hónapok jelentős áremelkedései közepette várható volt, hogy bármilyen, az olajpiacot érintő politikai történés vagy természeti csapás hisztérikus áremelkedéseket válthat ki, mégis mindenkit felkészületlenül ért a kőolaj árának 70 dollár fölé emelkedése. A Katrina hurrikánnak tulajdonított 5-6 dolláros árszintnövekedés után most néhány szakértő újabb globális energiaválságról beszél, és Európában az év végére 1,5 euró/literes benzinárat jósolnak.

Az adott helyzetben a kőolajpiaci fejlemények dramatizálása éppúgy felelőtlen hozzáállás, mint annak elbagatellizálása. Természetesen a benzin fogyasztói árának 370 forintra történő emelkedése nem kizárt, de tudni kell, hogy az 50 százalékot meghaladó költségvetési teher mellett ez a fogyasztói ár a kőolaj világpiaci árának tartósan 50 százalékos további növekedését, tehát 100 dollár körüli árszintet feltételez. Persze ez sem kizárt, de nem is nagyon valószínű. Amit biztosan állíthatunk, hogy amennyiben a borúlátó jóslatok beteljesülnek, abban a Katrinának nagyon szerény szerepe lehet, de hivatkozási alapként kétségkívül kézenfekvőnek tűnik.

Racionálisan szemlélve a kőolajpiac helyzetét, a Katrina után egy héttel a kőolaj ára 4-5 dollárral csökkent, egyrészt a bejelentett stratégiai tartalékok egy részének felszabadítása, másrészt a meghatározó kínálati szereplők kvótaemelési szándékai következtében. Mindezektől eltekintve korainak és elhamarkodottnak érzem energiaválságról beszélni, mert a mostanra kialakult, igen magasnak mondható nominális árak reálárakon számolva egyáltalán nem azok. A 70-es évek végén elért 36 dollár/hordó árszint mai árfolyamon számolva 80 dollárnak felel meg. Elég jelentős különbség például, hogy a 70-es években valóságos olajhiányról volt szó, a mostani magas árak pedig növekvő kínálat mellett alakulnak ki. Döntően azért, mert néhány új fogyasztó - Kína, India - belépésével a fogyasztás a kínálatnál is jóval gyorsabban bővül. Sajátos körülmény az is, hogy a kőolaj világpiaci árának megduplázódása sem a világgazdaság növekedését, sem az egyes országcsoportok inflációs folyamatait alapvetően nem változtatták meg. Magyarázatul szolgál erre, hogy az elmúlt negyedszázadban a kőolaj szerepe az energiaellátás egészében jelentősen módosult, az egységnyi GDP előállításához ma mintegy 40 százalékkal kevesebb kőolajra van szükség, mint korábban.

Bármilyen fájdalmas is a Katrina által okozott emberveszteség és az USA kőolajszektorában keletkezett kár, ismerve a "helyreállítási" periódusok természetét, a kieső kapacitások ismételt üzembe helyezése és pótlása viszonylag rövid idő alatt megtörténik. Józan megítélés szerint a természeti csapásnak tulajdonított árhatás átmeneti és rövid távú lehet még akkor is, ha a felszabadított stratégiai tartalékokat fokozatosan pótolni kell.

A kialakult magas, középtávon tartósnak ígérkező kőolaj- és üzemanyagárak időszakában felvethető, hogy a környezetvédelem és a fogyasztás bővülési ütemének visszafogása miatt az EU által is forszírozott magas adóterheket az új helyzetben nem kellene-e csökkenteni. Azon túl, hogy az így kieső költségvetési bevételeket más adókivetéssel kellene pótolni, a bekövetkező árcsökkenés jelentősebb üzemanyagfogyasztás-bővülést váltana ki, amely a jelenlegi kereslet-kínálati viszonyokat tovább feszítené, és újabb árhullámot indíthatna el.

Véleményem szerint bárhogyan is alakul a kőolaj és származékainak ára, a jövőben egyetlen értelmes és hosszabb távon is eredményt ígérő megközelítés az üzleti szféra és a lakosság gyors alkalmazkodása a megváltozott körülményekhez. A nemzetgazdaságunk számára valós költségeket jelentő megdrágult kőolaj kedvezőtlen hatásait csak úgy lehet mérsékelni, ha valamennyi fogyasztó a saját döntési körében kellően érzékeli egy fontos termelési tényező drágulását, és olyan gazdálkodási megoldást választ, olyan technikát, technológiát vezet be, és olyan termelési szerkezetet, fogyasztási modellt alakít ki, amely tekintettel van a megváltozott helyzetre, és gazdaságilag racionális mértékig minimalizálja a kőolaj és származékainak felhasználását. Úgy tűnik, a következő évtizedben csak az a nemzetgazdaság és üzleti vállalkozás számíthat sikerre, amelyik nem kiskapukat keres vagy másokra próbálja áthárítani a megdrágult kőolaj kedvezőtlen hatásait, hanem a lehető leggyorsabb és a legcélszerűbb választ adja az "olcsó olaj" utáni időszak drámai kihívásaira.