Az EKB útja, amelyen nem indult el
Az ellenkező értelmű nyilatkozatok dacára valójában egyetlen központi bank – így az EKB – sem csak az inflációra ügyel, figyelmen kívül hagyva, miként alakul a gazdasági aktivitás. Senki sem akarná például, hogy az árakat 30 százalékos munkanélküliség révén stabilizálják. Ilyen kimenetel egyébként is csak elméleti feltételezés formájában létezhet, mert az infláció megfékezése és a megfelelő gazdasági tevékenység nem áll konfliktusban egymással. Az árstabilitás csökkenti a bizonytalanságot, így lehetővé teszi a vállalatoknak és a magánszemélyeknek a megfelelő döntés meghozatalát, mindez pedig nem hátrányos, hanem éppen előnyös a gazdasági tevékenység szempontjából.
Ez az érv az esetek többségében helytálló. Ha azonban a gazdaságot erős, bénító erejű sokkhatás éri – például hirtelen emelkednek az olajárak –, akkor az árszínvonal stabilizálása és a gazdasági tevékenység megfelelő ütemének fenntartása összeütközésbe kerülhet egymással, s ez megnehezíti a központi bank dolgát.
Gondoljuk csak végig, hogy mit jelenthet az infláció megfékezése ilyen körülmények között. A cégek valószínűleg a fogyasztókra hárítják az energia drágulását, mégpedig az áraik megemelésével. Erre válaszolva a dolgozók magasabb béreket követelnek. Ha a bank el akarja kerülni, hogy ebből inflációs spirál alakuljon ki, akkor szavatolnia kell, hogy a magasabb energiaárak által okozott első drágulási hullám ne tápláljon második inflációs kört.
Olyan gazdasági környezetben, ahol a termelékenység és a bérek növekedése már eleve gyenge – mint például mostanság Európában –, ott nehéz lehet a dolgozókat arról meggyőzni, hogy fogadják el reálkeresetük csökkenését. Márpedig a most elhatározott kamatemelés hamarosan elégtelennek bizonyul majd, ezért további hasonló lépéseknek kell következniük, s ez a munkanélküliség jelentős növekedésével járhat. Ahhoz, hogy az inflációs célt elérje, az EKB-nak szűkítenie kell a gazdasági aktivitást mindaddig, amíg a dolgozók ténylegesen alávetettségbe kényszerülnek.
Van-e jobb módja egy káros sokkhatásra adandó válasznak? A monetáris elméletek alapján adható válasz egyértelmű igen: a dolgozóknak úgy kell lehetőséget adni a magasabb energiaárakhoz való alkalmazkodásra, hogy közben a béreik csak fokozatosan és hosszabb idő alatt emelkedjenek. Eközben világossá lehet tenni számukra, hogy az infláció egy-két év távlatában visszatér a kitűzött sávba.
Miért került az Európai Központi Bank keményebb kurzusra? Erre háromféle válasz adható.
Az első az, hogy eleddig gyenge volt a bérek részéről érezhető nyomás, ezért elképzelhető, hogy az EKB-nek nem kell jelentősen megemelnie a kamatokat ahhoz, hogy korlátok között tudja tartani az inflációt. Ha ez a forgatókönyv érvényesül, akkor elképzelhető, hogy a gazdasági tevékenységre és a munkanélküliségre kifejtett hatás minimális marad. Mindazonáltal van elég történelmi ok arra, hogy ez ne így legyen. Amit ma Európában látunk, az inkább egy megkésett alkalmazkodás, semmint a reálbérek csökkentésének passzív elfogadása a dolgozók részéről. Az EKB-nak nem szabad abba az illúzióba ringatnia magát, hogy egy kismértékű kamatemelés elégségesnek bizonyulhat. Ha és amikor jelentkezik a bérek részéről megnyilvánuló nyomás, akkor az EKB rákényszerülhet, hogy az eredeti szándékához képest jóval nagyobb arányban emelje a kamatokat.
A második érv úgy szól, hogy az EKB szilárd kiállása esetén a dolgozók nem fognak magasabb béreket követelni, mert megértik, hogy ez csak magasabb kamatszinthez és nagyobb munkanélküliséghez vezetne. Ez az érv nem irreleváns, mert a monetáris politikának valóban van bizonyos hatása a bértárgyalásokra. Az EKB kemény álláspontjától azonban nem lehet sokat várni. Elég arra utalni, milyen gyenge hatása volt a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét célzó uniós jegybanki reformkövetelésnek.
A harmadik érv az, hogy a mai, gyorsabb infláció veszélyeztetné az EKB jövőbeni hitelességét. Ez az érv szintén nem irreleváns, mert nem szabadna megengedni, hogy a mai, gyorsabb drágulás megváltoztassa a középtávra szóló inflációs várakozásokat.
Mindezzel szemben az EKB részéről meggyőző magyarázatra lenne szükség, hogy miért hagyta sokáig változatlanul a kamatokat egy hátrányos ársokkhatás ellenében. A központi bank feladata ezen a ponton azért is nehezebb, mert ha sokáig csak az árstabilitásra összpontosít, akkor egy rugalmasabb megközelítést a piacok a bank álláspontjának megváltoztatásaként értékelnének. Ez annál is zavaróbb, mivel az infláció az utóbbi években meghaladta a megszabott plafonértéket.
A megfelelő monetáris politikai kurzus kiválasztása megköveteli, hogy a bank nagyon gondosan határozza meg lépéseit. Ezen a ponton leckét vehetne a brit és amerikai társintézményektől: a hitelességhez nem dogmatizmusra, hanem világos célokra van szükség.
