Játék egy gondolattal

Annak ellenére, hogy a világgazdaságról alkotott általános kép lényegében nem változott, az éveken keresztül remeklő tőzsdék szinte teljes ez évi hozamukat elvesztették, az eddig sztárolt feltörekvő piaci devizák komoly gyengülésen mentek keresztül. Nem lehet nem észrevenni azt sem, hogy a hazai fizetőeszköz immár tíz hónapja tartó – eleinte észrevétlen, ám azóta jelentősen begyorsult – értékvesztése mögött is inkább nemzetközi, mintsem hazai folyamatok állnak. Mint e rovat hasábjain is esett szó erről, a jelentősebb jegybankok Amerikától Európán át Japánig már meglépett, illetve várható kamatemeléseiken keresztül a globális tőkepiacot fűtő pénzcsapok elzárásán ügyködnek, ami értelemszerűen riadalmat kelthetett a kötvény-, részvény- és devizapiacokon.

Bár az utóbbi hetekben tapasztalt tőkepiaci visszarendeződés ellenére a fő szcenárió egyelőre nem a világgazdaság súlyosabb recessziójáról szól, kockázatkezelési megfontolásból érdemes eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha az árfolyamesés mögött most még nem látható recessziós erők mozognának, vagy ha esetleg pont a tőkepiaci hercehurca váltana ki gazdasági visszaesést. Ennek azért vannak bizonyos jelei, ráadásul pont ott, ahol a globális konjunktúra szempontjából a legfájóbb, nevezetesen az amerikai háztartásoknál, amelyek az ötszázalékos létszámarányuk ellenére a világ össztermelésének egyötödét(!) fogyasztják el, s így alapvetően meghatározzák a globális gazdaság keresleti viszonyait. Ott az emelkedő kamatok a lakáspiacon okoznak komoly visszaesést, ami a tapasztalatok szerint a lakosság vásárlásait is visszavetheti, számottevő húzóerőt kapcsolva ki a világgazdaság motorjából. Ráadásul az elmúlt évek rendkívül laza monetáris politikája nyomán a világot elöntő pénzmennyiség kezdi kifejteni tankönyvi hatásait, és lassan, de biztosan szinte mindenhol emelkedik az infláció. Ez alól a néhány éve még komoly deflációs tényezőként emlegetett Ázsia sem kivétel, amely már gyorsuló, négy százalékot is meghaladó árszínvonal-emelkedést produkál. Nem csoda, hogy a húsz éve először globálisan is összehangolt kamatemelési ciklusnak jelenleg nem látszik a vége. Így előállhat egy olyan érdekes helyzet, hogy úgy szigorodik a monetáris politika, hogy közben a gazdasági növekedés lassuló trendbe lép.

A mérséklődő növekedés, az ez alapján esetleg visszaeső nyersanyagárak, az emelkedő kamatok jelensége pont az ellenkezője lenne annak, amire eddig a tőkepiac a kilátásait alapozta. Ez a megváltozott helyzet tőkekivonást jelentene sok kockázatos piacról, ennek következtében különösen rosszul járnak azok az országok, amelyek jelentős külföldi finanszírozásra szorulnak: Törökország, Dél-Afrika vagy Új-Zéland mellett a stabilizációt követően is számottevő folyó fizetésimérleg-hiányt felhalmozó Magyarország is e lista elején található. Ennek okán különösen fontos, hogy ilyen külső fejleményekre milyen választ adna az aktuális gazdaságpolitika. Egy keresletösztönző, a belső fogyasztást mesterségesen felpörgető politika épp a kis nyitott gazdaság mintapéldányának tekinthető Magyarország esetében lenne rossz válasz, hiszen az import bővülése csak további nyomást fejtene ki az elapadó finanszírozás miatt amúgy is gyengülő devizára. Sajnos ilyen esetben egy a magyarhoz hasonló gazdaság nem tudja magát a saját hajánál fogva kihúzni a mocsárból, sőt, minél nagyobb gazdaságpolitikai fegyelemre kell törekednie, hogy átvészelje a szűk esztendőket. Egyelőre mindez csak gondolatkísérlet, de nem árt észben tartani: még nem tudjuk, mit hoz a közeljövő.

A szerző a Budapest Alapkezelő Rt. befektetési igazgatója