Hogyan lehet megakadályozni a főnökök túlfizetését?

A nyilvánosságra hozatal nemcsak a fix fizetésre vonatkozik, hanem a prémiumra, az igazgatótanácsi tagsági kiegészítő juttatásokra, a részvényopciók hozamaira, a nyugdíjcsomagra és minden más juttatásra, beleértve a vállalati repülőt vagy sofőr által vezetett céges autót. A vezetői javadalmazások híre azonban többnyire hamar kikerült a sajtó látóköréből, amint a szerkesztői figyelem másra terelődött – pontosabban így volt ez mostanáig.
Az idén gurulni kezdtek a vezetői fejek. Júniusban a – Franciaország legnagyobb koncessziós és építési cégének számító – Vinci cég vezérigazgatója, Antoine Zacharias kényszerült lemondani, mert az igazgatótanács többsége felháborítóan magasnak tartotta a 4,3 millió eurós bérét, a 13 milliós nyugdíjbónuszát, a 2,2 milliós nyugdíját és a 173 millió euróra becsült részvényopcióját. A vita középpontjába végül mégis egy 8 millió eurós különleges bónusz került, amelyet az érintett maga követelt a megbízatása végén egy pénzügyi művelet sikeres végrehajtásáért.
Később Noël Forgeard, a francia–német repülőgépgyártó és hadiipari cég, az EADS francia vezérigazgatója kényszerült távozni, miután azon gyanú árnyéka vetődött reá, hogy még márciusban – az A380-as gép gyártási késedelméről szóló bejelentés előtt – megszabadult a cégben tartott részvényeitől. Azt még vizsgálják, hogy követett-e el törvénytelenséget, a helyzete mindenesetre tarthatatlanná vált a gyártási problémák bejelentése után, amikor a cég részvényei egyik napról a másikra 26 százalékkal estek, 5,5 milliárdos tőkeérték-veszteséget okozva.
Az ehhez hasonló események csaknem az összes gazdag országban előtérbe hoztak olyan régi kérdéseket, hogy vajon a főnökök tényleg túl sokat keresnek-e. Netán meg kellene reformálni a részvényopciókra vonatkozó törvényeket? Bár néhány körülmény esetenként eltér, az alapvető ügy mindenhol ugyanarra vonatkozik: a legitimáció és a moralitás kérdésére.
A Franciaországban erről folyó vita sokatmondó, mert itt a vezetői fizetések ténylegesen alacsonyabbak annál, amit a hasonló pozíciókban Németországban, Nagy-Britanniában vagy Amerikában folyósítanak. Ráadásul itt a vezetői javadalmazások a részvényárfolyamok – az utóbbi 25 év során mintegy hatszoros – emelkedéséhez igazodtak. Az igazgatóknak sokkal nagyobb a felelősségük, ezért az állásuk nem túl biztonságos, a kevés számú, valóban jó csúcsmenedzserért pedig a cégeknek kell versenyezniük, ami árfelhajtó.
A kritikusok szerint ugyanakkor nem feltétlenül a legjobb vezetők keresik a legtöbbet, mert a piacuk nem áttekinthető, és az igazgatótanács tagjai gyakran részrehajló módon szavaznak, ha a csúcsvezető fizetéséről van szó. Egy további észrevétel szerint a nagyvállalatokat még nagyobbá tevő átvételeket és fúziókat nem lenne szabad összekötni a vezetői fizetésekkel, a bukott menedzsereknek pedig nem járna az „arany ejtőernyő”. Az érvelés szerint egyszerűen immorális, ha a főnök egy nap alatt keres annyit, mint a beosztottai egész évben.
A részvényopciók gyakran váltanak ki szenvedélyes bírálatokat. Ha a csúcsvezetőnek megengedik, hogy előre rögzített árfolyamon részvényeket vásároljon, ezzel az érdekeltségét elvben összhangba lehet hozni a többi részvényesével, mert személyesen ösztönözve van a cég értékének folyamatos gyarapításában. Néhány menedzsert azonban a részvényopció arra késztetett, hogy mesterségesen duzzassza a profitokat, és elrejtse a veszteségeket.
A visszaélés nemcsak Franciaországra jellemző. Az Egyesült Államokban egy vizsgálat szerint a vállalatok több mint negyede manipulált a részvényopciók dátumaival a kedvezményezettek javára. Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) és az ottani igazságügyi minisztérium utóbb hadat üzent az ilyen praktikáknak, amelyek különösen a Szilícium-völgyben terjedtek el. Franciaországban egy tavaly elfogadott törvény előírja, hogy a vezetői végkielégítéseket jóvá kell hagyatni a részvényesekkel. Az EADS-botrány további jogi korrekciókat tett szükségessé. A korábbi miniszterelnök, Edouard Balladur azt javasolta, hogy a vállalatvezetők a cég elhagyásáig ne válthassák be a részvényopcióikat. Valamivel óvatosabban járt el az államfő, Jacques Chirac, aki szerint az adott javadalmazási formát a megfelelő jogi keretek közé kellene helyezni. Mások a részvényopció hatályának kiterjesztését és több foglalkoztatott bevonását indítványozzák. Az ellenzéki szocialisták – jóval radikálisabb fellépésként – az adott ösztönzési forma teljes eltörlését követelik.
A javasolt jogi gyógymódokkal az a probléma, hogy lehetnek káros mellékhatásaik és nem szándékolt következményeik, főleg akkor, ha valamely konkrét esethez szabják őket. A törvényalkotás nem helyettesítheti a józan ész szerinti eljárást, az alapos mérlegelést és a felelősségtudatot az igazgatótanács tevékenységében.
Ha az etika érvényesítéséhez mégis törvényekre van szükség, akkor irányadó elvként azt kell követni, hogy a javadalmazásnak igazodnia szükséges a teljesítményhez és azokhoz a szolgálatokhoz, amelyek kompenzálására azt eredetileg szánták. A foglalkoztatottak, a részvényesek és a közvélemény számára csak olyan eljárás számít legitimnek, amely szavatolja, hogy a cégek csak valódi érdemek szerint jutalmazzanak.

A szerző a francia államtanács tagja, a Párizsi Politikatudományi Intézet professzora