Ideje visszaülni a kereskedelmi tárgyalóasztalhoz
Ez a status quo azonban elfogadhatatlan. A világ gazdag agrártermelőit védi, miközben nem enged kitörési lehetőséget a szegényeknek, és mindezt a fogyasztók és adófizetők 280 milliárd dollárja bánja. Az ipar területén pedig elriasztja a szegény országokat attól, hogy a nagyobb hozzáadott érték irányába mozduljanak el: minél magasabb szinten feldogozott terméket akarnak exportálni, annál súlyosabb védővámokkal találják magukat szemben.
A fejlődő országok között szintén különösen magas vámok vannak érvényben, ez meggátolja gyors fejlődésüket. A szolgáltatások terén szintén kereskedelmi korlátok állnak a minőség és hatékonyság fejlődésének útjában. Ez pedig egy olyan szektor növekedését fékezi, amely nagyban hozzájárulhatna a versenyképesség és a foglalkoztatottság javulásához.
A dohai forduló eredményes lezárásának késlekedése súlyos költségeket és kockázatokat von maga után a gazdag és szegény országok számára egyaránt.
Először is, a késlekedés magában hordozza a világgazdasági növekedés gyorsításának elszalasztott lehetőségét. Különösen fontos ez a szegény országok szempontjából, ahol a világszintű növekedés lassulása egyet jelent a nélkülözések folytatódásával.
Másodszor, a WTO gyengeségének és megosztottságának láttán egyre nehezebb lesz ellenállni a világszerte tapasztalható protekcionista nyomásnak, különösen, ha a globális fejlődés lelassul. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a multilaterális kereskedelmi rendszert – a Bretton Woods-i intézményekkel együtt – eredetileg azért hozták létre, hogy elkerüljék a 30-as évek protekcionizmusának megismétlődését, amely gazdasági depresszióba taszította a világot.
Harmadszor, a kereskedelmi reformok hozzájárulhatnak a kiegyensúlyozottabb makroökonómiai változásokhoz és a globális kiegyensúlyozatlanságok kezeléséhez. Egy sikeres dohai forduló így – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közreműködésével – azokat az együttműködési erőfeszítéseket támogatná, amelyek szükségesek a nagy nemzetgazdaságok közötti egyensúlyhiányokkal való megbirkózáshoz.
Végezetül, a többoldalú folyamatok megakasztása csak a bilaterális vagy regionális kereskedelmi megállapodások (FTA-k) felé való erőteljes elmozdulást erősíti. Ezek az együttműködési formák nem helyettesíthetik a kereskedelem multilaterális liberalizációját. Ha ésszerűen alakítják ki az ilyen megállapodásokat, abból sokat profitálhatnak a részt vevő felek. Az átgondolatlanul megtervezett kooperációk viszont a kereskedelem túlzott diverzifikáltsága, a szervezetlenség és a súlyos adminisztrációs terhek miatt gyakran több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. Az FTA-k térnyerése éppen a többoldalú kereskedelmi rendszerek központi gondolatát ássa alá, vagyis hogy a lehetőségek minden országnak egyformán rendelkezésre álljanak.
A multilaterális kereskedelmi rendszer már korábban komoly kihívásokkal nézett szembe, például az uruguayi forduló során a 90-es évek elején, de aztán újult erővel kelt életre. Még mindig hiszünk abban, hogy a nemzetközi közösség képes egy jó megállapodást tető alá hozni.
Pontosan mit is kellene tenni a tárgyalások újraindításához? A kulcsfontosságú országoknak erős politikai szándékot kell felmutatniuk, amely képes szembeszállni a protekcionista erőkkel, és kellően rugalmas tárgyalásokkal eljut a piacokat megnyitó megállapodás megkötéséhez. Minden országnak áldozatot kell vállalnia, hiszen egyik államtól sem várható el, hogy egyedül viselje az ebből eredő terheket. Hallathatják hangjukat a kereskedelembarát erők. Az például tarthatatlan, hogy a gazdag országokban a munkahelyek alig 4 százalékát adó mezőgazdasági szektor képes megakadályozni olyan megállapodásokat, amelyek az állások 90 százalékát biztosító ipari és szolgáltató ágazatok számára nyithatnának meg új piacokat.
A fejlődő országokban a liberalizáció hívei segíthetnek olyan irányba terelni a vitát, hogy a kivételek helyett a globális integráció lehetőségeire kerüljön a hangsúly. A kereskedelmi reformokból azok az országok profitálnak, amelyek végrehajtják azokat. A dohai forduló egy esély a részt vevő államok számára, hogy egyaránt hasznot húzzanak mások és saját reformjaikból.
Ugyanakkor arra is vigyázni kell, nehogy visszalépés történjen az eddig elért eredményekhez képest. Ilyen az agrártámogatások 2013-ig történő leépítésére vonatkozó ajánlat vagy a vám- és kvótamentes piacra jutás elősegítése a kevésbé fejlett országok mezőgazdasági exportja számára. Mind a Világbank, mind az IMF egyre több erőfeszítést tesz, hogy a kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekben minél jobb pénzügyi, technikai és elemzői támogatást nyújtson.
Már eddig igen jelentős eredményeket sikerült elérni a megbeszélések során. És bár nem könynyű visszatalálni a tárgyalóasztalhoz, az akadályok korántsem leküzdhetetlenek. Különösen a fejlett nemzetgazdaságok felelőssége nagy, hogy beváltsák az eddigi tárgyalások során tett ígéreteiket. A saját állampolgáraik, a kereskedelem és a világ szegényeinek érdekében legfőbb ideje ismét tárgyalóasztalhoz ülni.
A szerzők: Rodrigo de Rato, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója (fenn), Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke (lenn)
