Lehetőség és kényszer a jobboldal megújulására

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a kritikus sajtó feladatának továbbra is alapvetően a mindenkori kormány tetteinek vizsgálatát tartom, és általában ehhez tartom magam. Amit a kialakult erkölcsi válságról és a miniszterelnök személyes felelősségéről gondolok, azt világosan és az ügy kirobbanása után azonnal megfogalmaztam (VG, 2006. szeptember 19.). Hogy most mégis az ellenzéket veszem nagyító alá, annak az az oka, hogy akarva-akaratlanul maga is válaszút elé került: folytatja-e eddigi populizmusba hajló, ellentmondásos irányvonalát, vagy felhasználja az alkalmat saját hitelességének megteremtésére.
Gyurcsány Ferenc gyakran hangoztatja, hogy Magyarország számára nincs alternatíva: ha ő és csomagja bukik, akkor pénzügyi összeomlás fenyegeti az országot. Ezt az álláspontot a befolyásos befektetői csoportok és a nyugati média is osztja, nyilván saját, jól felfogott érdekből. S valóban van benne jó adag igazság, hogy az alapvető kérdésekben mára már nincs túl sok választása az országnak: vagy végrehajtja a korábbi felelőtlen osztogatás fájdalmas kiigazítását, vagy a piac kényszeríti ki azt. Ugyanakkor a befektetők szempontjából érthető, ha ehhez olyan embert társítanak, aki végre elszántnak tűnik a változások végrehajtására.
Bármennyire kényelmes mindig másra mutogatni, az ellenzék felelőssége is kiemelkedő abban, hogy mindez megtörténhetett. Bár a kormány minden eszközzel igyekezett nehezíteni a tisztánlátást a költségvetés állapotát illetően, a sajtót – így a Világgazdaságot – olvasó emberek, politikusok nagyjából tisztában lehettek azzal, hogy milyen rossz a helyzet. (Gyurcsány elhíresült őszödi beszéde ebben az értelemben valóban nem jelentett újdonságot – bár a lakosság jelentős része valószínűleg csak most értesült a „trükközésről” –, sokkal inkább mindennek cinikus, lekezelő beismerése, illetve a korábbi félrevezetés tudatos felvállalása váltott ki jogos felháborodást.) Ha az ellenzék következetesen bírálta volna a kormány felelőtlen költekezését, akkor talán nem fordulhatott volna elő, hogy egy olyan koalíciót újraválasszanak, amely valóban a pénzügyi válság szélére sodorta az országot.
Ehelyett a Fidesz és sajtója hol a nagy bürokráciát tette szóvá, hol a leépítések miatt aggódott; hol a magas adósságot és deficitet bírálta, hol több támogatásért emelt szót, akár rögtön egymás után. Józan emberben ilyenkor megszólal egy vészcsengő, de úgy tűnik, hogy a balliberális oldal iránti ellenszenv még azokban is kioltotta a kritikai hangot, akik érzékelték ezt a feszítő ellentmondást. A választási kampány során a Fidesz tovább rombolta hitelességét: arra helyezte a hangsúlyt, ami ilyen reálbér-emelkedés után képtelenség, azazhogy rosszabbul élnénk, az ígéretlicitben pedig irreálisan magasra emelte a lécet.
Utólag nehéz megmondani, hogy választási győzelem esetén a Fidesz szavazói hogyan fogadták volna azt a „mentséget”, hogy „nem tudtuk, milyen nagy a baj”, ezért a nagyvonalú ígéretek végrehajtását kénytelenek jegelni, sőt, népszerűtlen intézkedéseket hozni. Azóta azonban eltelt jó néhány hónap, és még azok is szembesültek a költségvetés helyzetével, akik korábban – jóhiszeműen vagy rosszindulatúan – homokba dugták a fejüket. Ma már senki-nek nem lehet ugyanazt mondania, mint tavasszal.
Ha Orbán Viktor valóban országos jelentőségűnek szánja – egyébként vitatható módon – az önkormányzati választásokat, akkor illene felnőnie ehhez a feladathoz, és végre valódi alternatívát kínálni. Nyilatkozataiból kitűnik, hogy egyetlen célja Gyurcsány Ferenc lemondatása, és nem kíván szerepet vállalni annak a csődtömegnek a rendbe rakásában, amelyet többek között a jelenlegi kormányfő idézett elő. Emberileg és politikailag ez érthető, ha azonban maga továbbra is csak és kizárólag az adócsökkentésben és a reformok elodázásában látja a kiutat a jelenlegi helyzetből, akkor ne csodálkozzék, ha külföldön és belföldön sokan nem veszik őt számba cselekvőképes, reális alternatívaként.
Pedig létezik olyan program, amely a Gyurcsány-csomagnál jobb válaszokat ad a mostani kihívásokra: a CEMI választások környékén közzétett dolgozata például a növekedési, foglalkoztatási szempontokat sokkal inkább figyelembe veszi, mint a kormány jelenlegi megoldásai. Teszi ezt úgy, hogy közben nem hallgatja el, ehhez milyen áldozatokat kell vállalni más területen.
Naivitás lenne persze azt várni a politikusoktól, hogy megszorító intézkedéssel kampányoljanak. Az azonban biztos, hogy Gyur-csány vesszőfutása a Fidesz számára is ritka pillanatot kínál a hitelesség megteremtéséhez, az igazság mind több szeletének feltárásához. Ha ugyanis ezt a folyamatot nem kezdi el időben, akkor nemcsak a leendő választási eredményét kockáztatja, de könnyen vele is megeshet, hogy kormányzati szerepben hasonló magyarázkodásra kényszerül majd, mint a jelenlegi miniszterelnök.
Az igazi tét pedig jóval túlmutat a Fidesz problémáján: lesz-e valódi választási lehetőségük a felelősen, józanul gondolkodó állampolgároknak, vagy továbbra is csak valaki(k) ellen adják le szavazataikat?

Az elnök asszony hét pontjából a kampányából ismerős elemek csengenek vissza: öngondoskodás, kisebb és hatékonyabb állam, verseny. Ezek azonban még mindig nem mennek túl a közhelyes szlogenek szintjén, ahol pedig kicsit konkrétabb dologról tesz említést, például a patikaliberalizáció ügyében, ott éppenséggel ellenzi a változást.

Nehéz olyanokkal mit kezdeni, hogy „válságkapkodás helyett hatástanulmányokra épülő reformokra van szükség”, de az sem meggyőző, hogy miért kellene kisbefektetőknek eladni a maradék állami vagyont.

Az MDF-nek ennél átütőbb üzenetekre lenne szüksége ahhoz, hogy a májusban rá szavazókat megtartsa, a kampánytámogatása körüli kételyeket pedig feledtesse.

Az elnök asszony hét pontjából a kampányából ismerős elemek csengenek vissza: öngondoskodás, kisebb és hatékonyabb állam, verseny. Ezek azonban még mindig nem mennek túl a közhelyes szlogenek szintjén, ahol pedig kicsit konkrétabb dologról tesz említést, például a patikaliberalizáció ügyében, ott éppenséggel ellenzi a változást.

Nehéz olyanokkal mit kezdeni, hogy „válságkapkodás helyett hatástanulmányokra épülő reformokra van szükség”, de az sem meggyőző, hogy miért kellene kisbefektetőknek eladni a maradék állami vagyont.

Az MDF-nek ennél átütőbb üzenetekre lenne szüksége ahhoz, hogy a májusban rá szavazókat megtartsa, a kampánytámogatása körüli kételyeket pedig feledtesse. -->