Magyarország zavargásai, Közép-Európa válsága

Tavaly júniusban a szlovákok leváltották azt a kormányt, amely kihozta az országot a nemzetközi elszigeteltségből és a gazdasági bajokból, amelyekbe Vladimír Meciar tekintélyelvű kormányzása idején süllyedt. A reformjaival növekedést és gazdasági stabilitást hozó Mikulás Dzurinda helyett jött a balos Robert Fico, aki szövetséget kötött Meciarral, illetve egy neofasiszta párttal, és aggasztóan populista hangot tett a magáévá.
Az idő tájt Magyarország újraválasztotta Gyurcsányt, aki reformistának mondott programot követett, valójában azonban maszszív államadósság-növelést hajtott végre. Az euró korai átvételéről szóló terveket félretették, a határidőt utóbb 2011–2012-re tolták ki, ez önmagában is vágyálom lehet. Időközben a pénzügyi piacok találgatják a költségvetési hiányt, és súlyos válságról beszélnek.
Ezzel egyidejűleg Csehországban egy teljes patthelyzetet eredményező parlamenti választást tartottak. Mirek Topolánek miniszterelnök az égetően sürgős reformok végrehajtását szorgalmazza, ezekhez azonban nincs meg a parlamenti többsége, ezért 2007 első felére új választásokat szeretne kiíratni. Mivel a választási évre szóló fiskális expanzió itt is marad, ezért a cseheknek is fel kellett adniuk az euró átvételére korábban kitűzött 2010-es határidőt.
Ha Lengyelországot nézzük, akkor látjuk, hogy az államfői és a miniszterelnöki tisztséget betöltő Kaczynski ikrek populista, idegengyűlölő és antiszemita pártokkal szövetkeztek. A prioritásaik között az élen állnak az ország központi bankja és annak elnöke, Leszek Balczerovicz elleni támadások, mégpedig a sztálini időkre emlékeztető vádak kíséretében.
A térségből máshonnan is rossz hírek érkeznek, legyen szó akár balti államokról vagy más kelet-európai országokról. Az összkép végső soron mindenütt lehangoló, ezért ha mindenhol egyszerre mennek rosszul a dolgok, akkor ehhez közös okokat kellene keresni.
Az egyik ilyen ok lehet a „reformfáradtságként” említett jelenség. A térség országai 15 év alatt – gyors gazdasági növekedéssel – jutottak el a központi tervezéstől és a gazdasági elmaradottságtól a „normál” piacgazdasághoz. A gyors változás azonban kimerítő volt, és nem mindenki járt jobban. Szemben a régi, kommunista rezsimek idején meglévő szürke, de mégis kiszámítható jövővel, utóbb a bizonytalanság vált általánossá. Ma sokan gondolnak nosztalgiával arra az időszakra, amikor nem az anyagi értékek mozgatták a világot. A hajdani kommunista pártok meglepően nagy számú választót tudnak megnyerni. Ezzel szemben néhány országban szélsőjobboldali pártok kínálnak alternatívát. Mindez azt sugallja, hogy a reformfáradtság miatt Közép- és Kelet-Európának lélegzetvételnyi időre lenne szüksége.
A legfrissebb fejlemények egy további magyarázata szerint a posztkommunista reformokat nagyrészt kívülről diktálták, az uniós csatlakozás feltételeként. A taggá válás után azonban kezdenek folyni az uniós pénzek, ezért a politikai vezetők elég magabiztosnak érzik a helyzetüket ahhoz, hogy lazítsák a gazdaságpolitika szigorát. A költségvetési hiány ebben a helyzetben inkább szabálynak, semmint kivételnek számít, főleg Magyarországon és Csehországban, ahol a deficitet szemlátomást előnyben részesítik az euró bevezetésével szemben.
A kelet-európai térség visszacsúszására adott magyarázatok mindegyikében van némi igazság, jóllehet az egyes tagállamok szerint a részletekben elég nagy az eltérés. Valamennyi államra érvényes viszont, hogy a szovjet érából egy túlméretezett és gyenge hatékonyságú közületi szektort örökölt, amelyet elég nehéz karcsúsítani és profeszszionálissá tenni. A magánszektort ezzel szemben sikerült teljesen átépíteni, ez azonban nem maradhat versenyképes, ha a fiskális terheket a kormányok nem lesznek képesek csökkenteni, ami pedig Európa egésze számára is problémát jelent. Ezt a feszültséggócot nem tudták kezelni, ezért maradnak a magas költségvetési hiányok.
Az új EU-tagállamok gazdaságai számára nem létezik semmilyen biztonsági háló, ezért előfordulhat, hogy elfecsérlik az agrártámogatásokat vagy a szerkezeti alapok részeként átutalt uniós segélyeket, amint tették azt a korábban taggá vált országok. Ha ehhez a makrogazdasági fegyelmet is felrúgják – mint teszi azt Magyarország és vele együtt esetleg Csehország –, akkor a következményeket egyedül nekik kell viselniük. Mivel az euróövezeten kívül vannak, a valutájuk zuhanna, s ez szétzilálná a vásárlóerőt és az életszínvonalat.
A térség jelenlegi bajaiból szerencsére adódik egy fontos tanulság: a változó feltételekhez a gazdaságok gyorsabban alkalmazkodnak, mint a politika. A térségben a növekedés erős volt, szerencsésebb gazdaságpolitika esetén pedig még nagyobb lett volna. A termelékenység dinamikus növekedésének bázisán csak óriási hibák tudnák megtörni az életszínvonal gyors emelését.
Nyugat-Európa a gazdasági fejlődés hasonló fázisán ment keresztül az 50-es és a 60-as években, most Közép- és Kelet-Európán van a sor. Sajnos az országok, csakúgy, mint régen, most is képtelenek arra, hogy más hibájából tanuljanak.

A szerző a genfi Graduate Institute of International Studies professzora

Olvassa el régiós körképünket is alábbi linkre kattintva