Türkmén gáz, orosz export, ukrán közvetítés

A földrész egyik legkegyetlenebb diktatúráját megvalósító Türkmenbasi (vagyis „a türkmének atyja”) megelégelte, hogy az orosz Gazprom és a Naftogaz-Ukraina busás haszonnal adja tovább a birodalmában vásárolt földgázt. A közép-ázsiai országban kitermelt „kék fűtőanyagnak” ráadásul kulcsszerep jutott a szó szoros értelmében dermesztő januári orosz–ukrán gázháborúban.

A felek akkor megállapodtak, hogy a Gazprom alaposan felemeli ugyan az Ukrajnába irányuló orosz földgáz árát, de továbbra is bevonja a szállításokba a csupán 58 dollárért vásárolt türkmén fűtőanyagot, amelyre a Gazpromnak még 2003-ban sikerült a diplomáciai úton próbálkozó németeket, franciákat és lengyeleket kiszorítva, szokatlanul hosszú, 25 éves szerződést kötni Asgabattal. Mint emlékezetes, az oroszok azzal a feltétellel egyeztek meg Kijevvel, hogy a szállításokat a Svájcban bejegyzett RosUkrEnergo közvetíti, az orosz és a türkmén tarifa közötti különbségből június végéig biztosítva Kijev számára az átlagosan 95 dolláros árat.

Szaparmurat Nyijazov türkmén elnök a nyáron osztott, szorzott, majd maga elé citálta a személyesen csak rendkívül fontos esetekben tárgyaló Alekszej Miller Gazprom-elnököt, és trónszéknek is beillő kanapéján ingujjban elterpeszkedve közölte, hogy az orosz vevő mostantól száz dollárt fizet. Egy centtel sem kevesebbet.

A máskor hajthatatlan Miller, Putyin elnök bizalmasa előbb keményen ellenállt, végül azonban megtört, és – annak fejében, hogy Türkmenbasi ígéretet tett az árak 2009-ig történő befagyasztására –12 milliárd köbméter földgázért már 2006-ban hajlandó az új tarifát megfizetni. A következő három évben 50-50 milliárdos szállítás várható Türkmenisztánból. Ezért Asgabat több mint 16 milliárd dollár bevételt könyvelhet el.

A Gazprom persze továbbhárítja a többletköltséget az importőrökre. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Moszkva már Nyijazov ultimátuma előtt kilátásba helyezte a további áremelést a renitens Ukrajna, Grúzia, Moldova, valamint – ma még nem egészen világos kulisszák mögötti megfontolásokból – Fehéroroszország számára. A 400 százalékos drágulás hallatán Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök „a második világháborúban az oroszokkal egy lövészárokban harcolt, s még élő” honfitársaival érvelt, ám ez nem hatotta meg a Kremlt.

Orosz források szerint a Gazprom már jó ideje felkészült rá, hogy a januártól alkalmazott ukrajnai exportárakba beépítse az új türkmén árat. Mivel a politikailag, erkölcsileg és lélektanilag, főleg pedig gazdaságilag Moszkvának kiszolgáltatott Janukovics nem fejthet ki komoly ellenállást az orosz diktátummal szemben, ősszel a Gazprom minden energiáját a Fehéroroszországgal folyó küzdelemre összpontosíthatja. Állítólag Millerék ezért engedtek Nyijazov elnök zsarolásának: tudták, hogy végső soron Kijevnek kell majd lenyelni a békát.

Janukovics esetleges ellenállását igyekeztek leszerelni azzal is, hogy legfőbb bizalmasát és pénztárnokát, a pártjában az idén parlamenti mandátumot – s ezzel mentelmi jogot – szerzett Rinat Ahmetovot is „helyzetbe hozták”.

A RosUkrEnergo mellé hajlandónak bizonyultak beemelni a tatár származású fiatal milliárdost. Ahmetov cége, a System Capital Management egyik leányvállalata kétmilliárd köbméter földgáz szállítására kapott engedélyt 90 iparvállalat számára, nem rögzített áron.

Az évente mintegy 80 milliárd köbmétert fogyasztó Ukrajnában ez nem sok. A megállapodás jelzésértéke annál nagyobb. Hiszen mindmáig tucatnyi ország titkosszolgálata próbálja felderíteni az Ukrajnán keresztül a nyugati országokba irányuló földgázszállítások révén az Európai Unió államaiban is gazdasági hídfőállásokat szerző RosUkrEnergo tényleges tulajdonosi struktúráját.

Az ukrán belbiztonsági szolgálat vezetője, Alekszandr Turcsinov a Financial Timesban megjelent interjúban nemrég azt állította, hogy a közvetítő cég machinációi január óta mintegy egymilliárd dollárnyi bevételtől fosztották meg az ukrán költségvetést. Orosz források szerint viszont az ukrán fél azért igyekszik – teljesen alaptalanul – rossz hírét kelteni a RosUkrEnergónak, mert meg-megújuló kísérletei ellenére képtelen tulajdonrészt szerezni a vállalatban. Az tény, hogy a Naftogaz-Ukraina csupán egyetlen helyet kapott a RosUkrEnergóban, a cég koordinációs bizottságában. A Gazprom némi európai reexportkvótát is juttatott az ukrán félnek, ami nagy szó, hiszen az európai kivitelt évekre előre szerződések rögzítik.

Az ötmilliárd köbméteres kvóta fejében azonban kijevi források szerint a Naftogaz-Ukrainának a RosUkrEnergóba delegált képviselője nem szólhat bele a döntésekbe.

A legutóbbi fejlemények már csak azért is érzékenyen érintik Kijevet, mert a most létrejött Gazprom-egyezmény nyomán 2007 elejétől Türkmenisztán beszünteti a közvetlen földgázszállítást Ukrajnának.

A közép-ázsiai ország évi 60 milliárd köbméteres földgázkitermelését, amelyből 41 milliárdot Ukrajna használ fel, száz százalékban a Gazprom kontrollálja majd – természetesen azokban a szállításokban is, amelyekben Ukrajna transzferország. Kijevnek ez komoly érvágás, hiszen korábban évi 36 milliárd köbmétert vásárolt közvetlenül Türkmenisztántól, 2005 elejéig alig 44 dollárért. (Még az egy évvel későbbi 58 dolláros árral számolva is fájdalmas a veszteség.)

A RoszUkrEnergo képviselői tagadják, hogy a legmagasabb szinten született döntés eredményeképpen Ahmetovnak – vagyis Janukovicsnak – is jut egy dollárkötegekben mérve tekintélyes szelet a türkmén–orosz tortából. Tehát folytatják a küzdelmet a kizárólagos közvetítő jogáért. Ide konkludált a 2004. végi „narancsos forradalom”: a posztkommunista elit gazdasági csoportjai marakodnak a koncon.