Vesztésben a nyerőgép

Az online szerencsejátékcégekre mostanság az Egyesült Államokban jár rá a rúd: immár két internetes fogadásokat bonyolító vállalat – előbb a BetonSports, majd a Sportingbet – egy-egy vezetőjét tartóztatták le a tengerentúlon. A bűnük az, hogy cégeik engedték az amerikai állampolgárokat is fogadni a neten, márpedig ez az USA hatóságai szerint tilos. A másik fél azonban úgy védekezik, hogy a hivatkozott 1961-es törvény kizárólag bizonyos sportokra tiltotta meg a fogadás egy konkrét fajtáját, a telefonost. Márpedig az interneten bonyolított pókerjátszmák nehezen érthetők ide. Természetesen a bíróságok dolga annak eldöntése, hogy kinek van igaza, ám a legfontosabb piac elvesztésétől tartó befektetők – a pénzükkel – máris szavaztak: az online fogadóirodák részvényárfolyamai mélyrepülésbe kezdtek.

Nem elégedettek azonban az így megvédett hagyományos amerikai fogadóirodák sem. A más fogadásoknál világviszonylatban is vezetőnek számító cégeknek éppen az a gondjuk, hogy a hatóságok korlátozni akarják az online piacot, így azt mások tudták elfoglalni. Márpedig becslések szerint csak az amerikaiak évente 12 milliárd dollárt tesznek fel különböző játékokra az interneten. A viszonyításhoz jó tudni: a világ legnagyobb hagyományos szerencsejáték-központjának számító Las Vegas évi forgalma nem éri el a 7 milliárd dollárt. Eközben – a piaci akarattal szemben – az amerikai kormányzat egy kimondottan az internetes fogadásokat tiltó új törvényt fogalmaz; erről két héten belül kellne döntenie a szenátusnak, hogy hatályba léphessen.

Nem alszanak nyugodtan az európai szerencsejáték-szervezők sem. Az unió ugyanis már hét tagállamban – köztük hazánkban – vizsgálódik a játékszervezés állami monopóliumával kapcsolatban. Bár egyelőre nincs szó ezek felszámolásáról, az Európai Bizottság a jelek szerint szeretné mihamarabb egységes szabályozás alá vonni ezt a piacot is. Ez jó hír ugyan a zárt piacokra betörni vágyóknak, de aligha teszi boldoggá az állami monopóliumok vezetőit. Míg tehát a vén kontinensen a monopóliumok a további bezárkózást igénylik, az internetet ugyanúgy kitiltó Egyesült Államokban éppen a nagy társaságok lobbiznak a nyitásért.

Ilyen zavaros viszonyok és kilátások mellett bizony nem egyszerű dolog igazságot tenni a Szerencsejáték Zrt. privatizálásáról szóló aktuális politikai huzavonában. Annyi viszont bizonyos: csak a nyilatkozatokat nézve egyik félnek sincs igaza.

Rövidlátó ugyanis az az érvelés, hogy minden olyan vállalatot magánosítani kell, amelynek a tevékenysége nem szerepel a közfeladatokat számba vevő tankönyvi listákon: bármikor készíthető ugyanis egy új, bővebb felsorolás. A gondolatmenet alighanem arra a teljesen helyes elvre vezethető vissza, hogy minden olyan céget el kell adni, amelyet a magánszektor hatékonyabban tud működtetni.

A gond csak az, hogy a megszólalók közül senki sem olvasta tovább a tankönyveket. Erre utal legalábbis, hogy a másik oldal minduntalan az aranytojást tojó tyúk lemészárlását emlegeti – érdemi válasz nélkül. A következő sorokban ugyanis megtalálhatjuk az indoklást is: azért kell eladni a magánkézben hatékonyabb társaságokat, mert azok a magánbefektetőnek a várható nagyobb hozam miatt többet érnek, mint ha közkézen lennének. Vagyis ha fair körülmények között adjuk el a vállalatot, több pénzt kapunk érte, mint amennyit az állam ki tudna sajtolni a cégből.

Az érzékeny szemű olvasó már sejti: a gond a fair körülményekkel van. Mielőtt ugyanis el akarunk adni valamit, illik értékelni, hogy tudjuk, mennyit ér nekünk. Eladásról vitázni is csak akkor érdemes, ha valaki ennél többet kínál. Semmit sem szabad ugyanis bármi áron csak azért eladni, mert van, pedig elvileg nem kéne, hogy legyen. Ráadásul a nemzetközi piaci viszonyokat látva még az első, konszenzust igénylő értékelés sem lesz sétagalopp.

A szerző a Világgazdaság munkatársa