Kegyelemkettes a forintnak
Éppen annyira örülhetünk a forint mostani erősödésének, mint bukdácsoló diák a kegyelemkettesnek. Míg néhány éve az éltanulóságért voltunk versenyben, mára a régió legmagasabb kamatfelárát kell kínálnunk a külföldi befektetők megnyeréséhez. És ezt tekintve már tökéletesen érdektelen, ki hogyan zárta a választásokat és milyen eredménnyel abszolválta a hazugságmarketing-kampányt – az ország veszített.
Bár kormányválságok több helyen vannak a régióban, a gazdaságokat jóval kevésbé érintették, mint itthon.
A csehek a belpolitikai problémák ellenére is folyamatosan alacsonyan tudták-tudják tartani a kamatszintjüket, mert nem szorulnak olyan mértékű külső finanszírozásra, mint hazánk. A szlovákoknál – a sikeresen alkalmazott adócsökkentési program miatt – pörög a gazdaság, és az első nyolc hónap után az éves tervezett költségvetési hiány mindössze egytizedén álltak. A lengyel gazdaság jóval nagyobb méretű piac visegrádi társaihoz képest, így a belpolitikai villongások csak visszafogottabban mutatkoznak a zloty árfolyamában. Magyarország igazi sebezhetősége abban rejlik, hogy nincs még egy olyan állam a térségben, amelyet nyolc-tíz százalékos ikerdeficit terhelne, ahol az államháztartási hiány a külső egyensúly tartós deficitjét előidézve gerjeszti a folyó fizetési mérleg hiányát.
A kormányzat már nem először hirdeti meg, hogy hozzákezd a reformokhoz, a költségvetés rendbetételéhez.
Eddig a régió általános jó megítélésének köszönhettük, hogy a pénzpiacok soha nem elemezték mélyebben a szándék komolyságát, most azonban nincs más út: bizonyítani kell. Csakhogy amíg hasonló kamatszinthez 2003 közepén, illetve 2005 tavaszán is 250 forint alatti árfolyam tartozott, most a 265–270 forintos euróárnak kell örülnünk: a hitelvesztés ára eurónként 20 forint.
