Mi lehet az, ami elromlott ötven év alatt? Mai szemmel szinte mesébe illőnek tűnik az a nemzeti egység, az a szolidaritás, amely még ma is könnyeket csal az ember szemébe, és amely emlékének az egész világ elismeréssel adózik. Azok is mi voltunk; a mostani széthúzó, gyűlölködő, az értelmes párbeszédre képtelen társadalom is mi vagyunk. Mi változott hát?
Egy dolog biztosan. 1956 októberében – de idesorolhatjuk a rendszerváltás „csendes forradalmát” is – a közös ellenségkép, a diktatúra és szovjet megszállás elleni küzdelem kovácsolta egybe a nemzetet.
A szabadság elnyerésével, a választási lehetőségek sokaságával a helyzet jóval bonyolultabbá vált. Immár nem valami ellen, hanem valami mellett, valamiért kellene küzdeni. Immár nem egy közös külső ellenséget kell elűzni, hanem saját magunk hazugságait, irigykedését, kicsinyességét legyőzni. És bármily ünneprontó ezt most kimondani: ennek a mostani harcnak a megnyerése sokkal, de sokkal nehezebb, mint fegyverrel forradalmat vívni.
A tagadást végre fel kell váltania az előremutató, közös gondolkodásnak. A világon csak azok a nemzetek tudtak sikeressé válni, amelyek polgárai a közös cél érdekében félre tudták tenni egyéni sérelmeiket. „A reformoknak folytatódniuk kell” – mondta tegnap José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Igaza van. Mert ha most kudarcot vallunk, azt már nem foghatjuk a szovjet megszállókra. GCs
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.