Olvad a hazai cukoripar

Ács, Sarkad, Mezőhegyes, Ercsi, Hatvan, Selyp, Sárvár. E településekben egyvalami biztosan közös: a rendszerváltozáskor még valamennyiben cukorgyárak működtek, amelyek azóta sorra bezártak. A leépüléssel a korábban tizenkét feldolgozót üzemeltető hazai cukoripar öt gyárra – a kaposvárira, a petőházira, a szerencsire, a szolnokira és a kabaira – olvadt. Egészen a közelmúltig úgy is tűnt, hogy e konstelláció az EU-tagság után hosszú távon is tartós maradhat, de a tavaly elhatározott uniós cukorreform felborította az erőviszonyokat. Ma már csaknem biztosra vehető, hogy az egyébként kifejezetten modernnek számító kabai feldolgozó is befejezi működését az idei szezonnal.

Az eddigi iparági stabilitást az adta, hogy az utóbbi időszakban erőteljes koncentráció és fejlesztés ment végbe. Ennek hátterében az állt, hogy a hazai cégeket tőkeerős uniós multik vásárolták meg. A kaposvári és a petőházi gyárat az osztrák Agrana, a szerencsit és a szolnokit a német Nordzucker, a kabait az angol–francia Eastern Sugar (ES) szerezte meg. A tulajdonosok a magyar piacot tartósan felosztották egymás között, amelyhez – a kvótához kötött termelési előírások révén – az uniós szabályozás is segítséget nyújtott.

Az agrártárca korábban az ár- és védettségcsökkentő EU-s cukorreform ellenére is megőrizhetőnek ítélte az öt hazai feldolgozót, de az események tanúsága szerint alaposan tévedett. Már az elmúlt évben szó volt arról, hogy a kabai gyár bioetanol-üzemmé alakulhat át, később azonban e lehetőség lekerült a napirendről, más hírek pedig nem érkeztek. Ezért az ES termelői-beszállítói körében is általános meglepetésként hatott, hogy a tulajdonosok egy hónapja végleges gyárbezárási szándékot jelentettek be.

A döntés mögött elsősorban az húzódik meg, hogy Brüsszel – amely a termelés egy részének megszüntetésére ösztönzi a cégeket – a reform mostani, első évében fizeti a legtöbbet a kvóták visszaadásáért. Erősíti a tulajdonosok elhatározását, hogy a 400 ezer tonnás magyar éves cukorkvóta körülbelül 100 ezer tonnával haladja meg a belföldi igényeket, és e mennyiség nagyjából a kabai üzem termelésének felel meg. Így a bezárással a hazai piac – ideértve az elmúlt években több tízezer tonnára duzzadt importot is – egyensúlyba kerülhet, bár még kérdéses, hogy a kabai tulajdonosok és a beszállítók meg tudnak-e egyezni az EU-tól várható, 20 milliárd forint feletti kártérítési összeg megosztásáról. Az FVM moderálásával folyó egyeztetések akár bíróságon is végződhetnek, ha a tárgyalásokon nem sikerül kompromisszumos megoldást találni.

Brüsszel egyelőre nem lehet elégedett a reformok végrehajtásával, mivel a gyártók uniós szinten kevesebb kvótát adnak vissza a vártnál. Az Európai Bizottság korábban azzal számolt, hogy 2009-re a belső cukortermelés 4-4,5 millió tonnával (12,5-13 millió tonnára) csökken, így a túlkínálattal küzdő EU-piac – figyelembe véve a 2,5-3 millió tonnás importot is – stabilizálódhat a mostaninál 36 százalékkal kisebb (tonnánként 404 eurós) versenyképesség-javító referenciaáron. A WTO-tárgyalások miatti vámcsökkentési „kényszer” is a hatékonyság növelésére ösztönzi az EU-t. Ha a kvóták nem zsugorodnak kellőképpen, Brüsszel drasztikusabb intézkedéseket is hozhat. Bár a jövő emiatt hozhat meglepetéseket, az Agrana és a Nordzucker eddig konzekvensen úgy foglalt állást, hogy magyarországi cukortermelését hosszú távon is fenn kívánja tartani.

A szerző a Világgazdaság munkatársa