Mitől lesz itt növekedés?

Az első negyedévre megjelent növekedési mutatók a kormány által deklaráltnál, de a szakértői várakozásoknál is lényegesen kedvezőbbek, az egyensúlyjavulás jelei pedig egyre nyilvánvalóbbá és meggyőzőbbé válnak. Ugyanakkor a dinamikusan fejlődő EU-val és a közvetlen térségünk országaival összevetve a 3 százalékos gazdasági növekedés nem tűnik elégségesnek egy társadalmilag is kívánt, szorgalmazott gyors gazdasági felzárkózás teljesítéséhez. Jogosnak tűnik tehát a kérdés: jó, jó, az egyensúly bizonyosan javul, de mitől lesz itt növekedés?!

Mindenekelőtt hangsúlyozandó: annak ellenére, hogy a mostani 3 százalék körüli gazdasági bővülés a szomszédos országok és az elmúlt évtized hazai 4 százalék körüli üteméhez képest kétségtelenül érzékeny csökkenés, egy drasztikus költségvetési kiigazítás közepette magyar csoda lenne, ha nem következne be mérséklődés. Továbbá egy-egy év növekedési mutatója alapján nem igazán méltányos messzemenő következtetéseket levonni. A nemzetközi statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a magyar gazdaság növekedési teljesítménye évtizedes kitekintésben érdemben nem marad el a szomszédos országokétól, sőt a rendszerváltás óta összességében a legerőteljesebb felzárkózást produkálta. A legfrissebb összehasonlítások pedig azt jelzik, hogy versenyképességünk az elmúlt két-három évben nem javult ugyan, de érdemben nem is romlott. Ebben az összefüggésben a tavalyi és az ez évi eddigi várakozásoknál jobb exportteljesítmény és a javuló külkereskedelmi mérleg nem a véletlen műve. Persze mindezekben kétségtelenül szerepet játszik a konjunktúra.

Mindezekkel együtt megválaszolandó a kérdés: mitől lesz itt növekedés? Holtbiztos válaszokat aligha lehet adni, inkább az ellenkezője állítható egyértelműbben. Biztosan nem lesz tartós növekedés, ha a belső egyensúly éppen csak kibontakozó javulásának időszakában máris a bővülés mesterséges ösztönzőinek „jól bevált” eszközei – adócsökkentés, támogatásbővítés – ismételt bevetéséről álmodozunk. Nem lesz tartós a növekedés, ha a munkaadók és a munkavállalók kétségtelenül súlyosabb terheit két-három éves kitekintésben érdemben mérsékeljük. Finomítani, hangsúlyokat áthelyezni, igazságosabb megoldást nemcsak lehet, hanem kell is keresni, de a kialakult jövedelempozíciók feltétlenül szükségesek az egyensúly helyreállításához.

A kiigazítás utáni erőteljesebb növekedés záloga jóval összetettebb. Egyrészt az elmúlt másfél év dinamikusan emelkedő exportja egyértelműen igazolja, hogy a magyar gazdaság, benne elsősorban a feldolgozóipar bővülési potenciálja versenyképes, és a megszorítások ellenére töretlen. Másrészt az elkerülhetetlen államháztartási kiigazítás tette láthatóvá, hogy az EU-csatlakozás nem csupán formai keret, hanem komoly hozzájárulás egy-egy ország gazdasági problémájának a kezeléséhez. EU-tagként a költségvetési kiigazítás talán kevésbé fájdalmas növekedési áldozatokkal jár. A jövőbeni bővülés további hajtóereje lehet a jelentősen bővülő uniós forrásokon túl, hogy a legfrissebb nemzetközi statisztikák szerint – átmeneti hezitálás után – Magyarország ismét a külföldi tőkeáramlás egyik kitüntetett szereplőjévé vált. Mindezek jelentősen hozzájárulhatnak az ütem felgyorsulásához, azonban a tartós növekedés alapfeltétele és hajtóereje, hogy a kiigazítással együtt elindult reformokat sikerül-e végrehajtani, és milyen eredménnyel. Ebben az átrendeződésben nemcsak az úgynevezett nagy elosztórendszerek új alapokra helyezése értendő, hanem például az, hogy az EU-ban legvérszegényebb foglalkoztatási arányt sikerül-e európai szintre emelni. A kiigazítással és a reformokkal járó vajúdás ára lehet az átmeneti lassulás, a reformok sikere azonban a jövőbeni tartós növekedés legfontosabb hajtóereje.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója