Finoman szólva is kissé hamarjában zárult le az FHB Földhitel- és Jelzálogbank privatizációja, ám a kiszivárgott információk szerint nem feltétlenül rosszul. Ami az eladó felet illeti: a részvényeken az elemzők által reálisnak tartott áron – sőt, némileg a fölött – sikerült túladni, és a befolyó, hozzávetőleg 66 milliárd forintból már az idén lehet foltozgatni a költségvetést. Fontosabb viszont, hogy a többségi részvénycsomag pénzügyi befektetőknek való eladásával megmenekítették a bankot a „bezúzástól”: egy hazai hitelintézetnek mint vevőnek ugyanis leginkább csak a bank ügyfélállománya kellett volna, s ez menthetetlenné tette volna az FHB-t.
A jelzálogbank tehát kapott egy újabb lehetőséget arra, hogy bizonyítsa: egy elsősorban ingatlanhitelezésben és az ahhoz kapcsolódó területeken érdekelt szolgáltatónak igenis van jövője a piacon, és az erre épülő pénzügyi csoport létrehozása életképes ötletnek bizonyulhat. A bank eddigi történetét vizsgálva erre megvan minden esély, hiszen – egyedüliként az állami többségi tulajdonú hitelintézetek között – az FHB tartósan képes volt a nyereséges működésre. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy az alapítás óta gyakorlatilag folyamatosan napirenden volt a privatizáció.
A szerdai gyors bizniszben azért akadnak furcsa elemek: például az, hogy a mostani tranzakció mennyire áll összhangban a legutolsó koncepcióval – amely szerint szakmai befektetőnek, a részvényesek érdekeit szem előtt tartva kell eladni a pakettet –, és miért csak két nappal az üzlet után derülhet ki, kiknek is adták el a részvénycsomagot.
Annak tükrében persze, hogy a bank tőzsdei árfolyama tegnap csak az eladási ár szintjéig esett vissza, ezek apró kellemetlenségeknek tekinthetők, és többször nem is fordulhatnak elő. Az FHB privatizációjával ugyanis nem marad több üzleti alapon működő állami bank Magyarországon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.