A nemek közötti megkülönböztetés ára

A Nemzetközi Valutaalap közgazdászai kiszámították, hogy a nemek közötti javadalmazási rés dollármilliárdokban kifejezhető veszteséget okoz a globális GDP-ben. Egy negyven államból álló – szegényeket és gazdagokat egyaránt magában foglaló – országcsoport adatainak a keresztmetszetét vizsgálva megállapítható, hogy erős korreláció van a nők gazdasági-szociális státusa és az átfogó növekedési mutatók között. Ahol a nőket – akár abszolút, akár relatív értelemben véve – hátrányosan kezelik, akár az oktatás, akár az egészségügyi ellátás, a gazdasági vagy társadalmi lehetőségek tekintetében, ott lelassul vagy lehetetlenné válik a gazdasági növekedés. Ezzel szemben a bővülés enyhíti a nők alárendeltségét.
Az UNICEF a gyermekek helyzetéről szóló jelentésében (The State of The World’s Children 2007) megállapította, hogy a nemek közti egyenlőségnek kettős hozama van: egészséges, képzett nők egészséges, képzett gyermekeket nevelnek fel. A jelentés szerint a hölgyek nagyobb felelősséget éreznek a háztartás iránt, több pénzt költenek élelmiszerre, gyógyszerre és a gyermekek oktatására. Amit azonban a szervezet ajánl a fejlődő államoknak – azaz a nőkre kellene bízni a háztartást és a gyermeknevelést –, az éppen a problémák kiváltó okának tekintendő.
Ilyen formában ugyanis a kettős hozadék éppen átokká válik, mert a nőket otthon maradásra és a háztartásba kényszeríti. A hagyományos szereposztás fenntartására ösztönző gazdaságpolitikai eszközöket valójában fel kellene számolni. Ehelyett a nők kezébe gazdasági hatalmat szükséges adni, hogy hozzá tudjanak járulni a növekedés fenntartásához vagy erősítéséhez.
Erre világos bizonyítékok találhatók Nyugat-Európában. Mint azt két holland történész – Tine de Moor és Jan Luyten van Zanden – kimutatta, a patriarchátusnak a késő középkor (1200–1500 közötti) Európájában megfigyelhető felbomlása jelentősen hozzájárult a kapitalizmus fejlődéséhez és a nyugati világban kibontakozó prosperitáshoz. A lányokat nem házasították ki, mert ők maguknak választottak házastársat, és a szülőknek jobban megérte, hogy leánygyermekeik tanulásába vagy jólétébe invesztáljanak.
Ennek lett az eredménye, hogy a következő öt évszázadban az európai gazdaság gyorsabban fejlődött, mint például a kínai, bár legutóbb a sorrend megfordulni látszik. Mint egy tavalyi cikkében a The Economist kiemelte, a nők váltak a globális növekedés motorjává, különösképpen Kínában és más ázsiai államokban. Az ázsiai gazdaságok sokkal jobban ki tudják használni a hölgyek által kínált erőforrásokat, mint az európaiak.
Ázsiában több nő dolgozik, hosszabb munkaidőben, és gyorsabban jutnak feljebb a munkahelyi ranglétrán, mint európai társaik. A Fülöp-szigeteken a cégek 89 százalékában van nő a vállalatok felső szintű vezetésében, de ettől az aránytól nem sokkal maradnak el Kínában, Hongkongban, Indonéziában és Tajvanon sem. Indiában a lányok és az asszonyok több mint fele írástudatlan, a vállalatok vezetésében mégis nagyobb arányban vannak jelen a gyengébb nem képviselői, mint Németországban vagy Hollandiában.
Európában már régen áthidalták a férfiakkal szembeni képzettségi szakadékot. Ennek ellenére mindössze 8,5 százalékos arányban találhatók meg a vállalatok igazgatótanácsaiban. Skandináviát leszámítva az igazgatóságokba választott hölgyek száma és aránya stagnál. Ez valójában a bennfentesség és a kirekesztettség története. A munkaerőpiacon a férfiak dominanciája valamiféle kartellként működik, s ez megakadályozza, hogy tehetséges nők vezető szerephez jussanak. Emiatt a nők által hazavitt fizetések átlagosan feleakkorák, mint a férfiakéi.
A kialakult helyzet miatt a nőket is hibáztatni lehet. Németországban és Hollandiában például az egyetemet végzettek gyakran maradnak otthon gyermekeikkel, vagy részmunkaidőben dolgoznak. Hollandiában például a diplomás és gyermekes nők alig egytizede van állásban teljes munkaidőben, szemben a gyermekes férfi kollégáik körében megfigyelhető 90 százalékos aránnyal. Emiatt nem kell nagyon csodálkozni, ha a munkaadók nem veszik komolyan őket.
Hollandiában a nők mintegy 27 százalékkal járulnak hozzá a GDP-hez. Ha többet dolgoznának az otthonukon kívül, és a GDP-hez nagyobb, például 35 százalékos arányban járulnának hozzá, akkor ez az emelkedés – egy számítás szerint – önmagában 11 százalékos egyszeri növekménynyel (mintegy 60 milliárd euróval) emelné meg a GDP összértékét. Emellett a nők még mindig jóval kevesebbet dolgoznának, mint a férfiak, a növekmény ugyanakkor fedezetet teremtene ahhoz, hogy a kormány gondoskodni tudjon az öregekről, és még mindig maradjon jelentős összeg a gyermekek ellátására és az oktatásra.
Ami érvényes Hollandiára és Európára, az áll az egész világra: a nemek közti egyenlőtlenség megszüntetése nemcsak igazságosság kérdése, hanem gazdasági ésszerűsége is van.

A szerző New Yorkban élő közgazdász és jogász