Politikai szemfényvesztés

Nem vitatható ugyanakkor, hogy az államháztartás egyensúlyának a helyreállítása, az EU-normáknak megfelelő deficit elérése politikai, gazdasági életünk egyik alapvető kihívása. A magyar gazdaság második negyedévéről megjelent növekedési adat is mellbevágóan demonstrálja, hogy a GDP közel kétharmadát adó nemzetgazdasági tevékenységek – kivéve talán az ipart – növekedése jelentős részben a költségvetéstől függ. Minden olyan kezdeményezés, próbálkozás tehát, amely az egyensúly kézbentarthatóságára irányul, első ránézésre üdvözlendő. A mostani kezdeményezés, egy önálló költségvetési hivatal vagy hasonló célzatú, de más formában létrehozandó szervezet azért kaphat jó megítélést, mert úgy tűnik, hogy a kormánykoalíció és a legnagyobb ellenzéki párt között mintha egyetértés körvonalazódna, ilyenre pedig emberemlékezet óta nem volt példa. Persze ismerve a hazai politikai élet dermesztő megosztottságát, az általánosabb egyetértés különben sem jelenti a részletekben való megegyezést, miután pedig a lényeg mégiscsak a részletekben van, így a kívánatos kétharmados parlamenti elfogadást még nem tekinthetjük készpénznek.

Mindenesetre több mint érdekesnek és egyben elszomorítónak mondható, hogy az egymásnak feszülő politikai erők a költségvetés egyensúlyának a megteremtését és fenntartását nem a felelős kormányzásban keresik, hanem egy sohasem megvalósítható, „független” költségvetési szervezet működtetésében. A hazai politikai élet meghatározó szereplőinek a „független” intézmény utáni vágya azt a soha be nem vallott helyzetet igazolja, hogy a mindenkori költségvetés inkább a rövid távú, az adott választási ciklusra vonatkozó politikai céloknak van alárendelve, mintsem a racionális gazdálkodás követelményeit teljesítené. Ha ez így van, vajon milyen szerepet játszhat egy „független” intézmény?

Már önmagában az is vitatható, hogy független lehet-e egy intézmény a hazai megosztottság talaján. Jogilag talán igen, de az intézményben ügyködő szakemberek tekintetében aligha. De ha jogilag független, akkor is kérdés, hogy a mindenkori parlamenti többséggel bíró kormány vagy a parlament illetékességi körébe tartozik-e. A mostani konstelláció szerint a költségvetés racionális működtetése a kormány feladata és felelőssége, így a függetlenség ebben az összefüggésben értelmezhetetlen. Az persze lehetséges – és ezt a nemzetközi példák is igazolják –, hogy a büdzsé kiemelt fontossága miatt egy ilyen intézmény a szélesebb feladatkörrel megbízott pénzügyi tárcától elkülönülve, önálló költségvetési hivatalként működjön. Ez a hivatal nyilvánvalóan nem független, hanem a mindenkori kormány intézménye, s a kormánypolitika által vallott és vállalt társadalmi-gazdaságpolitikai értékek és célok szellemében készíti el a költségvetést.

A költségvetési hivatal talán szakmailag kifinomultabb büdzsét készíthetne, de meggyőződésem szerint eddig sem a költségvetést készítők szakmai felkészültsége okozta annak a reális lehetőségektől való elrugaszkodását, hanem sokkal inkább a gazdaság valós lehetőségeivel nem számoló politikai beavatkozások, amelyek már a költségvetés összeállításánál, de még inkább a végrehajtásánál meghatározó szerepet kaptak. Megítélésem szerint nem létezik olyan formai, intézményi megoldás, amely a realitásokkal nem számoló politika féken tartását kezelni képes, erre csak önmagában a politika – saját természetének megváltoztatása útján – kínálhat orvoslást. A politika hazai természetének változása nélkül minden próbálkozás csupán szemfényvesztés, olyan fátyoltánc, amely sokat sejtet, de elérhetetlen.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója