Elvétette a lépést az Európai Központi Bank

A világ más régióiban működő jegybanki intézményekéihez képest ma jelentős szinkronkésésben vannak az Európai Központi Bank (EKB) lépései. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában egyaránt csökkentették az irányadó kamatszintet a monetáris politikáért felelős intézmények. Az EKB viszont eltökélt ellenállást tanúsít a monetáris szigor enyhítését célzó követelésekkel szemben.

A kormányzótanács decemberi ülése után az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet kijelentette, hogy a testület egyes tagjai inkább az irányadó kamatszint emelésére hajlottak volna. Vajon kivel akarnak tréfát űzni? Mindenki tudja, hogy az EKB jelenleg – és még belátható időn belül – nem tud kamatot emelni. Az utóbbi időszak legkomolyabb pénzügyi válsága közepette ezért az intézmény egy kevéssé meggyőző blöffhöz folyamodott, mert az elkövetett gazdaságpolitikai ballépések az inflációs nyomás erősödéséhez vezettek.

Az első hiba az volt, hogy az Európai Központi Bank annak idején késlekedett a monetáris politika szigorításával. Történt az még akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az irányadó kamatot túl hosszú ideig (2003 júniusától egészen 2005 decemberéig) és túl alacsony (2 százalékos) szinten tartotta. A bank irányításában részt vevők közül a monetáris héják idejekorán megértették, hogy milyen kockázatokat tartogat az abnormálisan alacsony kamatok fenntartása azon intézmény számára, amelynek célját az árstabilitás megőrzésében határozták meg. Az általuk sürgetett monetáris szigorításhoz azonban az intézmény vezetése túlságosan bátortalan volt.

A lassú start után egy meredekebb kamatnövelés még mindig kompenzálhatta volna a késlekedés hatását, de az EKB itt is túl óvatos volt. Ellentétben Wim Duisenberg korábbi elnökkel, Trichet egy alkalommal csak negyedpontnyit volt hajlandó emelni. A kormányzótanácsban ennél jóval radikálisabb kurzust tartottak volna szükségesnek, mert tudták, hogy nehéz idők jönnek, a bank elnöke azonban ellenállt.

A héjáknak igazuk volt, amikor gyorsabb fellépést sürgettek. A késői start és a kamatemelések alacsony üteme miatt a kamatszint akkorra érte el a 4 százalékot, amikor a pénzügyi válság már akadályokat gördített a további szigorítás útjába. Trichet a szeptemberre már kilátásba helyezett további növelésről is kénytelen volt lemondani, bár a hivatalos indoklás szerint a lépést nem törölték, hanem csak elhalasztották.

A szigorítás folytatására azonban a mostani körülmények esélyt sem kínálnak. Az EKB mindazonáltal nem lenne a mostanihoz hasonló, szorult helyzetben, ha a kamatemeléssel idejekorán elérte volna a 4,75–5 százalékos szintet. A korai, magas kamatszint következtében ma gyengébb lenne az infláció, és az árak emelkedésére irányuló várakozások sem jelentenének olyan problémát, mint amilyenné mára valójában váltak. Magasabb szintről ugyanakkor a kamatokat is könnyebb lenne mérsékelni, ezt a pénzügyi válság és a növekedés lassulása egyaránt szükségessé tenné.

Néhány frusztrált monetáris héja most eltökélt ellenállást tanúsít a kamatcsökkentéssel szemben, mivel a jelenlegi, 4 százalékos szintre úgy tekintenek, mint amely a korábban általuk szükségesnek tartott 5 százalékkal szemben jóval alacsonyabb ráta. Ennél lejjebb nem akarnak menni, az ingerültségüket pedig meg lehet érteni.

A monetáris politikai lépésekben meglévő ütemkésés következményekkel fog járni. Az euró gyors ütemben értékelődött fel; ez arra késztette Trichet elnököt, hogy elítélje a brutális valutapiaci mozgásokat. Amikor a kanadai dollár erősödött, az ottani központi bank vezetője a szavakon túl cselekedett is: leszállította a kamatokat.

Ez a lehetőség az EKB előtt is nyitva áll, de az intézmény nem él vele. Ami pedig az esetleges kamatemelésre vonatkozó, üres fenyegetéseket illeti, a bank azt kockáztatja, hogy az ugató, de nem harapó kutyához fogják hasonlítani. Itt már az intézmény hitelessége forog kockán. El lehet képzelni, milyen komolyan vették Pekingben Trichet panaszait az eurónak a renminbivel szembeni „brutális” erősödéséről. A kínaiak akár azt is mondhatták magukban, hogy csökkentsetek kamatot, mint azt más is teszi, és máris kevesebb okotok lesz a panaszra.

A lépéstévesztés azzal a veszéllyel is jár, hogy az EKB elveszíti az inflációs várakozások feletti kontrollt. Vele szemben az amerikai Fed úgy csökkentheti 100 bázisponttal a kamatot, hogy attól nem rendül meg a dráguláshoz fűződő várakozások feletti ellenőrzése. Az EKB jelenleg minimális mértékben sem meri leszállítani a kamatszintet, mert félnie kell, hogy elszabadulnak az inflációs várakozások.

Mindez összességében is meggyőző bizonyítéka az Európai Központi Bank korábban elkövetett hibáinak. Ha nem járt volna el késlekedve és lagymatagon, akkor ma egyértelműbben látszana, hogy ragaszkodik az árstabilitás fenntartását célzó mandátumához, és nem lenne súlyos elmaradásban a világ többi központi bankjához képest.

Melvyn Krauss a Stanford Egyetemen működő Hoover Intézet vezető kutatója