Energiaárak és egyensúly

Első ránézésre persze aligha vitatható, hogy az áfa alapját adó árak jelentős növekedése kedvezően hat az üzemanyagokhoz kapcsolódó áfabevételekre. Megemlítendő, hogy az utóbbi egy-két hónapban az árak ugyan magasabbak, mint tavaly ilyenkor, de a gázolaj és benzin 2007-es együttes éves átlagára inkább alacsonyabb lesz a 2006. évinél. Ettől függetlenül tételezzük fel, hogy az üzemanyagárak 10 százalékkal nőnek. Ez a mostani mintegy 270 forint/literre tehető éves átlagár 27 forintos növekedését jelentené, amelynek áfatöbblete 5 forint/literrel emelkedne. A teljes üzemanyag-fogyasztásra számítva ez 25 milliárd forintra tehető, ha minden mást változatlannak tételezünk fel. Számításaink szerint a költségvetés 2007. évi, üzemanyagokhoz kapcsolódó áfabevétele mintegy 250 milliárd forint, a jövedéki adóbevétel pedig ennek több mint kétszerese.

Bár a 25 milliárdos többletbevétel nem jelentéktelen összeg, de a költségvetés egésze szempontjából nem is tekinthető meghatározónak. Az alapkérdés azonban az, hogy az ilyen egyszerű számítás valósághűen tükrözi-e az üzemanyag árváltozásainak a költségvetésre gyakorolt hatását. Igazából az áremelkedés kedvező hatása a költségvetésre csak akkor következne be, ha a kiinduló feltételezés teljesülne, és a gazdaságban minden más, a büdzsé bevételét érintő adóalap változatlan maradna. Miután az a feltételezés, hogy „minden más változatlan marad”, teljességgel irreális, így az előzőekben számított kedvező hatás is csupán álomnak tűnik, és szinte kizárható.

Az árak változása ugyanis közvetlenül kihat az üzemanyag-forgalomra, a fogyasztásra. Az árak növekedése szükségszerűen visszafogja az üzemanyag-fogyasztást; ez utóbbi akkor is igaznak mondható, ha – mint ahogy az utóbbi években megfigyelhető – a tényleges forgalom növekszik. Nagy a valószínűsége annak, hogy alacsonyabb árak esetében a fogyasztás dinamikája jóval erőteljesebb lenne. A relatíve visszafogottabb fogyasztásbővülés pedig magasabb áfaösszeg esetében is relatíve kisebb összbevételt és/vagy mérsékeltebb dinamikát eredményezhet.

A kézenfekvő, közvetlen hatásnál azonban fontosabb, hogy akkor is kérdéses a többlet-áfabevétel, ha az áremelkedés az üzemanyag-fogyasztást egyáltalán nem változtatná meg, mert ebben az esetben a fogyasztás más területein következne be a csökkenés, és az ehhez kapcsolódó áfabevételek itt mérséklődnének. Ugyanis adottnak, a GDP által behatároltnak véve az összes makrogazdasági keresletet, az üzemanyagárak megugrása valamely más termék fogyasztását csökkentené. Ebben az esetben pedig az üzemanyagokhoz kapcsolódó áfabevétel ugyan növekszik, de a más termékek csökkenő fogyasztása egyidejűleg mérsékli azt, így a költségvetés együttes áfabevétele közel változatlan marad.

Az üzemanyagáraknak a számítottnál gyorsabb növekedése két vonatkozásban is kifejezetten kedvezőtlen a költségvetés számára. Egyrészt, mert a 80 százalékban importból származó termék áremelkedése rontja a nemzetgazdasági szintű cserearány-mutatót, mérsékli tehát a megtermelt GDP belföldön felhasználható értékét. Másrészt az energiát felhasználó cégek költségei növekednek, a jövedelem mérséklődik, így az ehhez kapcsolódó adóbevételek is visszaeshetnek.

A számítottnál erőteljesebb nemzetgazdasági szintű infláció javítja ugyan a költségvetés egyensúlyát, de döntően azért, mert a kiadási oldal tételei az esetek többségében a számított árakon rögzített összegek, és nem követik az árak emelkedését. A világpiaci árak által mozgatott hazai üzemanyagárak nagy valószínűséggel nemcsak a lakossági és az üzleti szféra gazdasági feltételeit rontják, hanem minden csalóka látszat ellenére a költségvetésben is inkább gondokat gerjesztenek, egyensúlyjavító hatásuk aligha van. Ami biztosan állítható, hogy az importált energiahordozók drágulása a magyar gazdaság számára súlyos tehertétel, és ez alól a költségvetés sem kivétel.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója